Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)
Sünskaraboid kriptografikus felirattal
sült is bevonjuk a vizsgálatba. A két tüskével felfegyverzett állat között az egyiptomiak az ábrázolásokon világosan különbséget tettek. Az orvosi szövegek tüskés hnt3-, ill. /mf/'-állatát illetően a vélemények megoszlanak a tekintetben, hogy ez a szó a sült vagy a sünt takarja. 12 L. Störk szerint akár mindkettőt is jelölheti, mivel máshol, más népeknél szintén egymástól el nem választva, sokszor egy elnevezésen osztoztak. 13 Továbbgombolyítva az itt elejtett fonalat, talán azt is feltételezhetjük, hogy néhány, a sülre jellemző különleges tulajdonságot különbségmegszüntetéssel — a hasonlóság és azonosság kategóriái az egyiptomi gondolkodásban gyakran egybeestek — átvittek a könnyebben megformálható sünre. A sün éjjeli portyáján kibocsátott hangja, az erős fújtatás 14 és a mozgását kísérő zörgés, önmagában kevéssé indokolja az ún. csörgő edények sün formájú kiképzését, ahogyan azokat Droste kísérelte megmagyarázni. Tény ellenben, hogy a sül farka kereplőként működhet ellenségei elriasztására. Ugyanakkor az antik auktorok által ránk hagyományozott, a tüskéjét kilövő sülről beszámoló történetek is új megvilágítást kaphatnak ebben a vonatkozásban. 1 "' Sokáig ezeket ún. vadászfüllentésekre, -lódításokra vezették vissza, meseként bántak velük, újabban viszont tudományosan igazolták a tarajos sül (Hystrix eristata) ezen képességét. 10 A sülnek tehát egy olyan sajátosságával számolhatunk, amivel az egyiptomiak akár éppen kutyás hajtóvadászataik során, kutyáik orrába fúródott tüskék képében is találkozhattak. Ez a jelenség, amennyiben azt a sünre transzponálták, egyszerre lehetett kettéágazó kiindulópont a sünnek tulajdonított szoláris és regenerációs aspektusokhoz, amit a Stj „lőni, nyilazni" szónak a Nap „sugarai"-val (Stj „sugározni", stw.t 12 P. Ebers 466 (66,12-13) és 771 (92,7-8) hajhullás elleni receptjében az állat „haja", ill. tüskéje az egyik alkotóeleme a készítendő kenőcsnek. A P. E. Smith 40. orvosi esetének hnt3 „szegycsontmarkolat" kifejezését az esethez tartozó 1. glosszában a hní3- állattal összehasonlítva írták körül. 13 Störk, L., s. v. Stachelschwein, in LAN, 1232-1233. 14 Közmondásos, feltűnő fújtatását vö. „Szuszog, mint a sündisznó a szőr között", 1. O. Nagy, G-, Magyar szólások és közmondások, Budapest 1972 3 , 445 sz. 15 Steier s. v. Stachelschwein, in RE III A, 1929, 1927-1929; Szabó, A.—Kádár, Z., Antik természettudomány, Budapest 1984, 323. 16 Dathe és munkatársainak a berlini állatkertben folytatott kísérleteit illetően 1. Uránia Állatvilág, Emlősök, Budapest 1969, 185. A középkori Európa embléma-gyártóinak fantáziáját is megmozgatta az antik tradíció megemlékezése a sül különleges harcmódjáról. A pliniusi szöveghelyre („Ora urgentium figit canum et paulo longius iaculatur", NH VIII 53) közvetlenül rímel rá az orléans-i herceg által 1397-ben alapított Sül rend fenyegető kicsengésű mottója: „comminus et eminus" „közelről és távolról", 1. Rowland, B., Animals with Human Faces, London 1974, 133. A kiröppenő tüskékre, amelyek a távolabbi célt éppúgy elérik, való közvetlen utalás mellett igen korán kialakult egy áttételes jelentés is: már Villard de Honnecourt emblematikájában a harciasságot és az erőt társították a sülhöz. Ide kívánkozik egy helyreigazítás: a budapesti Szépművészeti Múzeum 15. sz.-i firenzei állat-mintakönyvének tüskés állatát zoológiailag pontatlanul határozták meg, 1. SZMKözl 40 (1973) 117 (a mintakönyv 10. oldalán). A hosszú, fekete alapon fehér gyűrűkkel sávozott tüskék nem sünt, hanem sült jellemeznek. A mintakönyv e figurája feltehetőleg a sült, mint a veszélyesség stb. heraldikai motívumát jeleníti meg. Ilyen értelemben használja fel a sül emblematikus jelentését Jacopo Ligozzi is, 1576-80 táján Firenzében, keleti viseleteket felvonultató sorozatának egy lapján, ahol a török harcos mellett látható két állat, egy kígyó és a sül egyaránt a harcos bátorságát és veszélyességét hivatottak szimbolizálni, 1. K. Achylles-Syndram, in Europa und der Orient 800-1900, Berlin 1989, 633-634. «S 7
