Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)

Az etruszkok világa

és közép-európai komponenseire utalt. A Villanova-kultúra tárgyainak tárlóját a belőle kinőtt etruszk geometrikus művészet darabjai követték, köztük kiemelkedő helyen a tarquiniai Harcos Sírnak a Pergamon Múzeumban őrzött részével. Gazdagon dokumentálható volt az archaikus etruszk művészet orientalizáló jellegű anyaga, részben Poggio Bucóból származó sírlelet-együttesekkel, részben a festett és bucchero kerámia sorozatával, bronztárgyakkal és a korai monumentális kőplasztika néhány emlékével. A II. terem az etruszk kultúra klasszikus korának volt szentelve (kb. 550470 közt). Itt lehetőség nyílt arra, hogy a kort három fŐ kulturális központjának eltérő jellegű anyaga elevenítse meg: a caerei architektonikus terrakották, a vulcii bronztárgyak és festett agyagvázák, valamint a chiusii buccheroedények és reliefdíszes kőurnák. A termet az 5. század szubklasszikus kultúráját illusztráló chiusii emberalakú kőurnák zárták be, amelyeknek továbbélő művészete a kiállítás középpontjában álló Pergamon-termet nyitotta meg (40. kép). Ebben a teremben az etruszk kultúra késői korszakainak, a „második klasszikus kor"-nak és a romanizáció korának (i. e. 4-1. sz.) anyaga volt látható, a középpontban a kő-, alabástrom és terrakotta hamvurnák látványos sorozatával és két nagy vizuális együttessel, amely a tárgyak eredeti összefüggését kísérelte meg felidézni, anélkül, hogy kirívóan naturalisztikus vonásokkal próbálta volna meg a muzealizáltság tényét elfedni. Az egyik a szentélyekben való elhelyezésre szánt fogadalmi tárgyakat a rekonstruált, képzelt szabadtéri, templom nélküli szentély szikláira és homokjába állította, elrendezésükkel mindenesetre utalva főbb műfajaik különbségére, a másik a Calisna áepu családnak a Volterra közelében fekvő Malacenában talált sírjából a Pergamon Múzeumba került darabokat egy kifelé fordított sírkamrában gyűjtötte össze, egyszerre utalva egykori rendeltetésükre és jelenlegi látvány jellegükre (41. kép). Ebben a teremben egy-egy csomóponton az etruszk kultúra több vonását külön részletesebben is be lehetett mutatni, így az írás válogatott eredeti dokumentumait, a vörösalakos vázafestészet központok szerint tagolt történetét, a vésett díszítésű bronztükrök, a gemmák és az érmék művészetét. A termet záró rész a Rómában talált etruszk leleteket és az Etruria romanizációját szemléltető darabokat gyűjtötte össze. A negyedik terem tárgya az etruszkok Etrurián kívüli jelenléte volt, a középpontban a campaniai etruszk kultúra emlékeivel : épületdíszítő terrakottákkal, kerámiával, kisplasztikával (42. kép). Egy tárló az etruszk kultúra latiumi kisugárzását dokumentálta és a kiállítás befejezéseként néhány tárló az etruszkokkal keleten és észak-keleten szomszédos vagy érintkező itáliai, főleg a sabin és picenumi kultúra jellegzetes tárgyait mutatta be, végül egy nagyobb tárló gyűjtötte össze az ókori export révén az Alpoktól Északra és a Fekete-tenger vidékére jutott etruszk darabokat. A kiállítás, csaknem egy évtizeddel a „Róma születése" címen itáliai múzeumokból kölcsönzött anyag bemutatója után, az első volt Magyarországon, amely az etruszkok világába vezette be nézőit. A tárgyakat kísérő dokumentáció és a 100 lapos nyomtatott, gazdagon illusztrált vezető egyaránt a kiállítás említett fő céljának, az etruszk kultúra aktuális mondanivalója megértésének szolgálatában állt. A látogatók száma, amely 150 000 körül volt, önmagában is mutatja, hogy a célkitűzés nem volt