Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)
A Szépművészeti Múzeum mint a művészet modellje
hogy hány kérdést tesznek fel a művészet természetére vonatkozóan, más szóval hogy mivel járulnak hozzá a művészet fogalmának kibővítéséhez.. ,". 14 Mi hát a művészet? Mi a festészet? Birkás is ezt kérdezi a képtári fotókkal, de míg a művészettörténeti elődök erre olykor egészen határozott választ adtak, Birkás válaszlehetőségei itt sorra illúziónak bizonyultak. „A festészet a valóság imitációja": még ez a minimális megállapítás is, amely a múzeumfal-fényképeken olyan evidensnek látszott, a képtár útvesztőjében káprázatnak bizonyult. Bármerre induljunk el az általa ábrázolt múzeumi labirintusban, előbb-utóbb látszatba ütközünk, a tükörről kiderül, hogy kép, a képről, hogy ablak, amely azonban nem a külvilágra nyílik, hanem egy másik, képekből és tükrökből álló látszatvilágra. Birkás múzeumképének teoretikus megfelelője Beke Lászlónak a művészettörténet tükörábrázolásairól szóló tanulmánya. 15 A szerző felállít egy képzeletbeli modellt, egy tükörlabirintusból álló múzeumot és a tükörrel kapcsolatos témaköröket (a tükör tudománya, mítosza, pszichológiája, művészete stb.) ennek a labirintusnak az egymást tükröző és keresztező útjain helyezi el, érzékeltetve ezzel, hogy ezt a témát logikai úton megközelíteni nem lehet, mert a tükörútvesztőben minden mással és magával a tükörrel függ össze, és így a tükör már nem csak a művészetnek, hanem életnek, halálnak, gondolkodásnak is a metaforája. A képtári képek alapján, Bódy Gábor ösztönzésére, a Balázs Béla Stúdió Filmnyelvi sorozatában készült a Tükröződés című film. Az operatőr híven követte Birkás képtári bolyongásának útját, és hitelesen adta vissza a képek, tükrök, ajtók együttes látványát. Ennek ellenére az eredmény egy szép, színes, zenés film lett, egy „séta a képtárban", amelyből éppen az hiányzik, ami az alapjául szolgáló fotók erénye volt: a szűkszavúság, rejtélyesség. A múzeumi fényképek következő nagy csoportjának témája a kép és néző (1977). A néző, szemtől szemben a művel. Ez a néző nem a múzeumi közönség, ez maga a művész (vagy választott és őt helyettesítő modellje), aki most ebben az egyszerű és közvetlen szituációban akarja meglesni, tetten érni a festészet titkát. Az első, ami a képeken szembetűnik, hogy a tükröződéseknek, áttűnéseknek, egymásravetítődéseknek az előző képekről ismert bonyolult interferenciája megszűnik, az emberi alak látványa a múzeumi termekben zavaró, egyenesen brutális, megjelenésére a képtárnak ez a belső kommunikációja elhallgat, a képek, tükrök befelé fordulnak, az ablakok becsukódnak. A néző ott áll a kép előtt, idegenként. Az az ismeretlen tényező, amely a művészet lényege, amelyet Birkás olyan elszántan kutatott a múzeum falán és falain belül, az élet megjelenésére végképp elillant, megfoghatatlanná vált. Van azonban néhány olyan kép ebben a sorozatban, amelyen kép és néző között mégis létrejön a kapcsolat: a néző egyszercsak belép a kép terébe, besétál egy tájképbe, vagy bekapcsolódik egy sacra conversazionéba (34-35. kép). Ezzel azonban meg14 Kosuth, J., Art After Philosophy, in Meyer, U., Conceptual Art, New York 1972, 162. 15 Beke, L., Für eine „musée imaginaire" des Spiegels, Duisburg 1982.
