Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)

Újabb meghatározások a rudolfinus rajzművészet körében

tumainak hasonlósága támogatja. Lényegesebb azonban a Sprangerra jellemző' széles homlokú, kis szájú, egyenes orrú arctípus és a monumentalizáló, plasztikus alakfelfogás azonossága. A rajzon és a festményen egyenlő mértékű a formák stilizáltsága és lekerekítettsége, és hasonló mértékű a fény-árnyék szerepe az alak plasztikus megjelenítésében. E sok kétségtelen egyezés és kapcsolat mellett megfigyelhetők bizonyos differenciák is. A festményeken az alakok lendületes gesztusaikkal átmeneti mozgásfázist érzékeltetnek, a rajzon a nyugodtabb tartás és a szélesebb mozdulatok hiánya összefogottabb, statikusabb megoldást eredményezett. Ebbe az is belejátszik, hogy a könynyebb ruha felett látható vastagabb drapéria sem oly mértékben gazdag redozetű és mozgalmas, mint a képeken. A rajz és a festmények közötti eltérések mértéke arra utal, hogy egyazon mű alkotófolyamata során jöttek létre. Spranger már korábban is foglalkozott női szentek ábrázolásával, ilyen az 1580 körüli Szent Orsolya és Szent Erzsébet (mindkettő Prága, Národní Galerie), valamint az 1582 körüli időszakra datálható Szent Monika és Szent Katalin (Prága, Statni Hrad).

32 Ezeken a festményeken az alakok még jóval nyúlánkabbak, kevésbé erőteljesek, meglehetősen statikusak és gesztusaik visszafogottak; még közelebb állnak az olasz reneszánsz mesterek, illetve a hatásukra az északiak által kialakított női szent típusokhoz és művészi megoldásokhoz. A római rajz nőalakja mindkét festménycsoportból magán visel bizonyos jellegzetességeket: az 1585-ös festményekhez képest statikusabb, nyugodtabb alakfelfogása még a női szentek korábbi ábrázolásaira emlékeztet, de az arctípus, az erőteljes plaszticitás és a fokozott fény-árnyék tekintetében már a későbbi képcsoport új művészi törekvéseihez kapcsolódik. Valószínű, hogy a római rajz az 1585 körüli, női szenteket ábrázoló festmények előkészítésének első fázisát képviseli, amikor Spranger még egy korábbi, statikusabb alakfelfogásból indult ki, és megközelített egy robusztusabb, mozgalmasabb figura-koncepciót, amelyet a festmények már kiérleltebben képviselnek. A dinamikus, erőteljes figuratípus Spranger mitológiai képein már az 1580-as évek elején megjelent.

33 Úgy tűnik, az 1585-ös női szentek ábrázolásai egyfajta felzárkózást mutatnak a mitológiai festményekhez. A két tematika közti formai különbségek elmosódására vall az is, hogy a négy noi szent közül kettőn a hölgyek fedetlen kebellel vannak ábrázolva és ezáltal — az ilyen ábrázolásoknál korábban szokatlan — erotikus jelleget nyernek. A római rajz érdekességét két körülmény fokozza: egyrészt technikája, másrészt képekhez kapcsolható alaktanulmány funkciója. Sprangernak csak igen kevés krétarajza ismeretes: néhány kész kompozíciót-ábrázoló, feltehetően metszethez készült előrajza,

34 továbbá néhány tanulmány lapja különféle alakokkal és részletstúdiumok32 DaCosta Kaufmann, í. m. Kat. 20-14, 20-15, 20-16. 20-17. sz. 33 DaCosta Kaufmann, /'. m. Kat. 20-6, 20-8, 20-9. sz. 34 Oberhuber, K., Die stilistische Entwicklung im Werk Bartholomäus Sprangers, Diss. Wien 1958, Kat. Z. 18, 27, 28; Weihrauch, H. von, Münchner Jahrbuch, N. F. 12 (1937-38) VI-IX. t.