Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 72. (Budapest, 1990)

20. századi új szerzemények a Grafikai Gyűjteményben

rézkarckollázsai mellett a posztmodern képzőművészeti törekvések egy-egy lehetséges megvalósulását példázzák (36. kép). Nagylelkű adományozók is segítettek gazdagítani a gyűjtemény által bemutatható századképet. Dr. Schlégl István művészettörténész, a zürichi Schlégl Galéria tulajdonosa mintegy 40 lapból álló sokszorosított grafikai anyagot adott ajándékképpen a múzeumnak. Köztük Antoní Tapies szitanyomata és litográfiája, Eduardo Chillida szitanyomata, Mark Tobey grafikái, valamint Oskar Kokoschka 1969-ben (Penthesilea szétmarcangolja Achillest) és 1968-ban (Békák) készült hidegtú-kompozíciói különösen kiemelkedő jelentőségűek. Edgar Augustin és Torsten Ridell saját műveit, Christian Modersohn pedig édesapja, Otto Modersohn rajzát ajándékozta a gyűjteménynek. A külföldön élő magyar származású művészek is folyamatosan és soha nem szűnő lelkesedéssel támogatják a gyűjtés munkáját. Étienne Hajdú saját, Vieira da Silva pedig férje, Szenes Árpád rajzait adta a múzeumnak. Felbecsülhetetlen értékű Kemény Zoltánné adománya, amelynek révén férje 335 rajza került a grafikai gyűjteménybe. Csáky József több rajzát hagyatékából vásárolta meg a múzeum számára a párizsi Magyar Intézet. Képes György, Mark Anna, Megyik János, Molnár Vera, Perneczky Géza, Székely Péter, Székely Vera és Szilágyi Szabolcs kiállított művei tanúsítják áldozatkészségüket annak érdekében, hogy fontosabb alkotásaikkal a budapesti múzeumban is képviselve legyenek. A kiállításon ilyenformán kirajzolódtak a 20. századi rajz- és metszetanyag gyűjtésének a múzeum számára jelenleg adott lehetőségei, a gyűjtés koncepciója és feladatai. E feladatok közül továbbra is a legfontosabbak egyike a kortárs keleteurópai művészet irányzatainak és kiemelkedő képviselőinek a bemutatása. Egy hosszabb távú gyűjtési program része a mind szervezettebb törekvés arra, hogy egész Európa nagyobb múzeumaival olyan műtárgycserét bonyolítsunk le, amelynek révén e múzeumokba eljutnak az 1945 utáni magyar avantgárd művészetet meghatározó művészek munkái, cserébe pedig az egyes országok művészetét jól reprezentáló anyag kerül a Szépművészeti Múzeumba, és teszi teljesebbé a képet, amelyet a mostani kiállítás tudott az elmúlt félszázad grafikájáról bemutatni. Az 1945 előtti korszak rendkívül hézagos anyagának kiegészítésére ma már — elsősorban a korlátozott anyagi lehetőségek miatt — kevés esély van, de mint a kiállítás is bizonyítja, egy-egy ritka alkalom mégis akad a század első feléből való reprezentatív művek megszerzésére, amiről a múzeum a jövőben sem szándékozik lemondani. GESKÓ JTJDTT