Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)
Lar-szobor az Antik gyűjteményben
kapcsolódhatott vezető államférfiakéval, 31 majd —i. e. 7-től — Augustuséval fonódott egybe. A Lares és a Genius Augusti közös kultusza úgy rögzítette a Princeps helyét az emberi szférán túlra, hogy elkerülte (a római gondolkodásmód számára akkor még eltörhetetlen) közvetlen istenítését. A birodalom romanizálódó tartományaiban a Lar-kultusznak mind korábbi, mind a esászárkultuszhoz tartozó formái elterjedtek és önálló vonásokkal is gazdagodtak. 32 A birodalom keleti felében, a görög polisokban viszont a házikultuszok korábbi formáikban éltek tovább. 33 Az ottani császárkultusz szintén a hellenisztikus hagyományokat folytatta, azaz — mint a diadokhosok, jeles polgárok, majd a római magistratusok tisztelete is — az istenek kultuszának mintájára alakult ki (templom, ünnep, pap, áldozat). 34 így a Lar-kultusz latin formái a görög kultúrájú tartományokban nem tudtak meggyökeresedni. Mindez azt is jelenti, hogy Augustus rendelete a Lares és a Genius Augusti közös kultuszáról nem a birodalom egész területén volt kötelező érvényű. A „compitalis" típusról azt tartják, hogy a Larokat fő ünnepükön, a Compitalián, italáldozatot bemutatva, tánc közben ábrázolja. Ez a nézet G. Wissowa értelmezését vetíti rá az ábrázolatokra, aki a Compitaliát falusi vigasságnak, a Larokat pedig „mezei termékenységdémonnak" tekintette. 35 A „compitalis"-típust Augustus-korinak tartotta, szemben a Larok feltételezett eredeti jelentését megőrző ún. „familiaris"-változattal, amelyik a Lart állva, jellemzően bőségszaruval és paterával ábrázolja. A Compitalia alvilági arculatát K. Meuli ismerte fel. 36 A Larok „halotti szellem"természetét W. F. Otto és E. Labeling mutatta ki, megtalálva a Larokról folytatott, ma is bénító hatású vitában szembenálló vélemények („ősszellem" vagy „termékenységdémon") mindkét nézet részigazságait magába foglaló közös nézőpontját. 37 A két ikonográfiái típus nagyfokú hasonlósága és a vonásaikat keverő számos darab 38 ugyancsak arra figyelmeztet, hogy jelentésük különbségeinél fontosabbak lehetnek egyezéseik. A „familiaris"-típus szorosan kapcsolódik Agathodaimónnak és a Geniusoknak a halotti szférától elválaszthatatlan ábrázolásmódjához. 39 A „compitalis"-szkhéma (csakúgy, mint a Lares Praestites i. e. 2. sz.-i típusa, 1. 30. j.) szintén ugyanebben a jelentéskörben értelmeződik. A Lar nem italáldozatot önt, hiszen annak képi jele a császárkorban is a csésze, gyakran kancsóval, de nem 31 Alföldi, A., Caesar in 44 v. Chr. I, Bonn 1985, 75-7(5. 32 A Lar-kullusz a provinciákban is összekapcsolódott a Genius Augustival: Wissowa, G., ML II. 2, Leipzig 1894-1897, s. v. Lares, 1882; Hano, i. h. (vö. 15. j.), 23(54. Ugyanekkor voltak önálló arculatai is: pl. Hispániára: Alarcâo, J.— Etienne, R.— Fabré, G., CRAI 1909, 213-236. Természetesen a császárkultusznak szintén voltak önálló vonásai a nyugati tartományokban (s olyanok is, amelyek a görög hagyományból származnak: 1. Dio, 51.20.6; Tuchelt, K., IstMitt 31 [1981] 184, 102. j.). Erről 1. Etienne, R., Le culte impérial dans la Péninsule Ibérique d'Auguste à Dioctétien, Paris 1958; Abaecherli, A. L., SMSR 11 (1935) 153-186. 33 Nilsson, M. P., OpRom 1 (1954) 80. 34 Price, S. R. F., Rituals and Power, Cambridge 1984. 3 * Wissowa, G., i. h. (1. 32. j.) 1872 — 1875. 36 Meuli, K., Gesammelte Schriften I, Basel— Stuttgart 1975, 270-271; Danka, I. R., Eós 71 (1983)57-71. A Compitalia másik lényegi aspektusára: Delatte, L., AntClass 6 (1937) 103-110. 37 Otto, W. F., Archiv für lateinische Lexikographie und Grammatik 15 (1906) 113-120; Tabeling, E., Mater Lar um, Frankfurt 1932, 1-9. 38 Lar „compitalis" bőségszaruval: Galliazzo, /. m. (1. 2. j.); állva: Mitten, i. m. (1. 21. j.). Lar „familiáris" lobogó ruharedőkkel: Rolland, i. m. (1. 21. j.), 80-81, 130. sz. A típus „familiáris" elnevezését ókori forrás nem támasztja alá. A „compitalis" típus a Lares Augusti ábrázolására is szolgál; alighanem, mert a Larok kultusza a Compitalia révén kapcsolódik Augustuséhoz. 39 A típus értelmezése: Eífenberger, A., FuB 14 (1972) 150-152.
