Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)

Echo Lysippea

a ponton lehet az éppen ebben a tekintetben teljesen homogén terrakottasorozat és a Lysippos-mű összefüggését keresni. Ami összeköti őket, az a szkéma egyezésén kívül a hangsúlyozottan háromdimenziós és több nézetre szánt formálás, továbbá egy olyan, két kivétellel valamennyi terrakotta szobron ismétlődő mozzanata a kompozíciónak, amely hiányzik a többi utánzaton, de megvan az Apoxyomenoson: a szabad kéznek a testet kettészelő vízszintes tartása. A Tarentum köré koncentrált lelőhely és a lysipposi műével nagyjából egykorú keltezés is arra mutat, hogy a sorozat darabjainak mesterei ismerték a kolosszális Héraklést, és bár másolni nyilvánvalóan nem akarták, nem tudták úgy formálni szobraikat, mintha nem létezett volna, akarva-akaratlanul a sikyóni vendég művészetének bűvkörébe kerültek. A nagy mű árnyékában dolgozó kismesterek szinte ösztönös főhajtása a sorozat. Echo Lysippea. SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY (Graeven, i. h. [fent 26. j.], 256-257), bár nehéz volna Gabricit (i. h. [fent 28. j.] 25-26) követve egyszerűen a bizánci források tévedéséről beszélni (vö. Dörig, i. h. 33). Picard, Ch., i. m. (fent 32. j.) 568-569 és Rev. Arch. 1958, 2, 114-115, szerint, akit a Lippold-féle értelmezés érthetően nem elégített ki, eredetileg a cista mystica volt, Héraklés beavatásának jelzésére, s ezt fogadja el újabban Moreno is (i. m. [fent 25. j.] 182-183). Vö. Floren, i. h. 57-58.