Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)
Echo Lysippea
komponálás lehetett a szobor legfontosabb új vonása (ezért a kétdimenziós ábrázolások dokumentumértéke ebből a szempontból eleve másodrendű). Amit a szobor kifejezni akart, az valamennyi nézőjének és utánzójának egybehangzó tanúsága szerint egy sajátosan későklasszikus és lysipposi gondolat volt: a győztesen megvívott küzdelmek után fáradtan és magába merülten megpihenő hérosz megjelenítése; az óriás termet és a részletesen kidolgozott, duzzadó izmok még jobban kiemelték a fegyvertelen tétlenség és kimerültség tragikus-kathartikus hatását. Végül ugyancsak egyértelmű vallomása az írott és tárgyi hagyománynak, hogy a Lysippos-szobornak messze terjedő hatása volt, amely nem szűnt meg a készítése és elpusztítása közti másfél évezred alatt. Ennek a hatásnak az útjait és formáit gyakran nem tudjuk pontosan nyomon követni, de ahol lysippos után a motívum feltűnik, elsősorban az ő szobrának közvetlen vagy közvetett, erősebb vagy távolabbi hatására kell gondolni. Ez a hatás gazdagon dokumentálható a szobor Rómába, majd Konstantinápolyba kerülésének korszakában. Feltűnően kevés azonban a nyoma annak, hogy eredeti felállítási helyén és annak kulturális szférájában is visszhangja volt. Ez annál inkább meglepő, mert aligha lehet kétséges, hogy a szobor tárgyválasztása nem esetleges volt: a hérosznak a Herculeum Tarentum-bsüiv™ mint a város mitikus ősatyjának volt kultusza;' 54 amelynek orfikus vonásai is lehettek. 35 Az említett hamburgi bronzszobor azt is tanúsítja, hogy a lysipposi Hérakies-kolosszus típusa magában Tarentumban is ismeretes volt már több mint egy évszázaddal Lysippos előtt. 36 Ennek alapján a kutatás érthetően hajlamos arra a feltevésre, hogy Lysippos műve egy hagyományos helyi motívum újrafeldolgozása volt, 37 ami itt, mint annyiszor hasonló esetekben, új értelemben és új jelentéssel való feldolgozást is jelentett. Mindezek ellenére biztosan a Lysippos-szobortól függő művet a tarentumi művészetben nem sikerült eddig kimutatni; a 280 körüli hérakleiai pénzen, amelyet legkorábbi reprodukciójának tekintenek, Héraklés buzogányt tart a kezében; 38 egy tarentumi mészkő relief alakjának kapcsolata a szoborral nem több igazolhatatlan sejtésnél, 39 aminthogy egyelőre puszta feltevés egy Héraklést Orpheus és a Múzsák körében ábrázoló pompeji freskónak egy elveszett tarentumi festményre való visszavezetése, 40 vagy az az elképzelés, hogy az Alexandriából származó kisbronzok vagy mintaképük még 209 előtt Tarentumból került Egyiptomba. 41 Űgy tűnik, hogy a bemutatott terrakottasorozatnak ebben a vonatkozásban van leginkább jelentősége. A sorozat darabjainak sem eredeti funkciójáról, sem jelentéséről (kivéve a londoni szobrot) nem tudunk semmi biztosat. Az előbbire az egyetlen forrás, a paestumi 33 Verg. Aen. III. 551. 34 A források: Gianelli, G., Culli e miti delta Magna Grecia, Firenze 1924, 6, 38-41; a kultusz folytatódásáról a római uralom idején Moreno, i. m. (fent 25. j.), 184-185. 35 Bayet, J., Les origines de V Hercule romain, Paris 192G, 397-414; vü. Détienne, M., RHRel 158 (I960) 19. skk. Picard, i, m. (fent 32. j.), 569,1. j. szerint a szobornak a tarentumi Akropolison való elhelyezése azt bizonyítja, hogy Héraklést itt mint istent tisztelték. Strabón, VI. 278, kifejezetten mint fogadalmi szoborról (anathema) beszél a Lysippos-mííről; bár az ő idejében erről már aligha lehetett hiteleset tudni, nem valószínű, hogy a Héraklés kultuszszobor volt, felállítása az Akropolison önmagában semmiképpen nem az istenként való tisztelet bizonyítéka. 3fi L. fent 30. j. 37 Langlotz, a 30. j.-ben i. h., 225 és egyetértőleg Moreno, uo. 294. 38 Moreno, in Atti del 9° Convegno (fent 27. j.), 140 és 10. t., 2. k; F. van Keuren, in Ancient Coins of the Graeeo-Roman World (ed. W. Heckel-R. Sullivan), Waterloo (Ontario) 1984, 203-219 és 305, 1-2. k. 38 így joggal Carter, J. C, The Sculpture of Taras, Philadelphia 1975, 64, a 164. sz.-hoz. 111 Moreno, i. m . (fent 25. j.) 1S3. 41 Moreno, i. in. 184. Egyéb feltevésekről 1. fent a 28. jegyzetet.
