Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 70-71. (Budapest, 1989)

Egy különleges Bész-amulett

szívesen ábrázolták. Látható, amikor lakomát készítenek elő, 10 vagy lakomán, 20 amint tartalmát olajozásra használják, újévi 21 vagy áldozati ajándékként, 22 ill. a halotti égőáldozat, illatosít ójaként, 23 de előfordul templomi áldozati szertartás esz­közeként, 24 valamint a halott felszerelésében, 25 sőt a halott széke alatt is; 26 megjelenik műhelyjelenetekben, 27 amint készítésén dolgoznak, vagy a polcra helyezve várja, hogy elszállítsák. Mindez azt mutatja, hogy ez az edénytípus lényegében az élet min­den területén megtalálható. Természetesen a b3s edény elsősorban a benne tartott és tárolt anyagok miatt volt elterjedt. Mint önálló ideogram jelentése mrk.t „kenőcsolaj, olaj, zsír"; 28 emellett a md.t „kenőcs" 29 állandó cleterminatívuma is. Ugyanakkor számos kenőcs- és olaj­fajta determinatívuma, 30 ami lehetővé tette általános értelmezését. A hétköznapokon túl, a kultikus életben is fontos szerepet betöltő kenőcsöt és ennek révén a b3s edényt a Hórusz-szemmel 31 is kapcsolatba hozták. 32 Ennek megfelelően a bekenés, ill. ola­jozás a Hórusz-szem beillesztésének felel meg, ami gyógyít, hatalmat ad, véd és törvényessé tesz. 33 Az amulett egyes elemeinek összekapcsolódása nem csak tartalmában újszerű, hanem kompozíciós megoldásában is szokatlan — de nem előzmény nélküli. Az Új­birodalom idején az áldozati szoborkompozíciók új formája figyelhető meg: 34 a tér­19 Pl. Wreszinski, W., Atlas zur altaegyptischen Kulturgeschichte, Leipzig 1923, 296. t. 20 Pl. Davis, N. de G., The Tomb of Rech-mi-Rê at Thebes, New York 1943, 64. t.; uő. The Tomb of Nakht at Thebes, New York 1917, 16. t. 21 Pl. uő. The Tomb of Ken-Amun at Thebes, New York 1930, 18-20, 59. t. 22 Pl. uő. The Tomb of Puyemrê at Thebes, New York 1932, 58. t. Szarkofágokon és sztéléken is szívesen ábrázolták, pl. Kuény, G. —Yoyotte, J., Grenoble, Musée des Beaux-Arts. Collection égyptienne, Paris 1979, 114. sz. (az áldozati asztal alatt álló edényre itt még emberfejes fedőt is tettek); Koefoed-Petersen, O., Catalogue des sarcophages et cercuils égyptiens, Copenhague 1951, 38-41, XCI. t.; Curto, S., L'Egitto antico nelle collezioni delV Italia settentrionale. Catalogo, Bologna 1961, 46. sz. 26. t.; Steindorff, G., Catalogue of the Egyptian Sculpture in the Walters Art Gallery, Baltimore 1946, 84-5, 282-3. sz., XLI. t, 2:i PI. Davies, N. de G., Two Ramesside Tombs at Thebes, New York 1927, 5-7, 11. t.; uő., Tomb of two Sculptors, 8. t. 24 PI. Ilelck, W., Ritualszenen auf der Umfassungsmauer Ramses II in Karnak, Wiesbaden 1968, 38, 41-42, 52, 60, 71. kép; Kayser, G., Söhne des Sonnengotis, Hildesheim 1971, 10. k., ltsz. : Hild. 1883. =Derchain, Ph. , Zwei Kapellen Ptolemäus I. Soter in Hildesheim, Hildesheim 1961. 25 PI. Davies, N. de G., The Tomb of Nefer-Hotep at Thebes, New York 1933, 25-6. t. Egy, a líbiai kor végén készült koporsón a kanopusedények helyén 4 b3s edény áll (Kuény-Yoyotte, Grenoble 102; 103 sz.). 26 Pl. Wreszinski, Atlas, 1 és 349. t.; Säve-Söderbergh, MDAIK 16 (1958) 282, 2. kép. 27 Pl. Wreszinski, Atlas, 154, 402, 404. t.; Davies, Two Sculptors, 11. t.; uő. Rech-mi-Rê, 54. t. 28 Wb. II. 111. 29 Wb. II. 185. 30 Barta, W., Die altägyptische Opferliste, MAS 3, Berlin, 1963, 4-5. t.; Balcz MDAIK 5 (1934) 79-82. 31 Rudnitzky, G., Die Aussage über „das Auge des Horus", Kobenhavn 1956. 33 Davies, Puyemrê, 57. t.; Pyr. 637; HK 137 B. 33 LÄ IV. 368; Otto, E., Das ägyptische Mundöffnungsritual, Wiesbaden 1960, 124; Morét, Rituel, 190-200. 34 Hatsepszut szobrai között található először olyan áldozati szobor, ahol a térdelő király maga előtt nagyméretű edényt tart. Ennek a szobortípusnak III. Thutmosis idején készült vál­tozatai között fordul elő a b3s edényes változat (Vandier, Manuel d'archéologie égyptienne, Tome III. Les grandes époques — La statuaire, Paris 1958, 301).

Next

/
Thumbnails
Contents