Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)

Észrevételek Raffaello Santi és Jacopo Tintoretto elrabolt, majd visszakerült képeinek korábbi állapotáról; beszámoló az utóbbi események során keletkezett károk helyreállításáról

ÉSZREVÉTELEK RAFFAELLO SANTI ÉS JACOPO TINTORETTO ELRABOLT, MAJD VISSZAKERÜLT KÉPEINEK KORÁBBI ÁLLAPOTÁRÓL; BESZÁMOLÓ AZ UTÓBBI ESEMÉNY SORÁN KELETKEZETT KÁROK HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL Raffaello születésének ötszázadik évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum Közleményeinek 60—61. számában figyelemre méltó tanulmány jelent meg, a halhatatlan mester képtárunkban kiemelkedő helyet elfoglaló műveinek gyűjtéstörténeti kutatásáról.

1 Amikor a cikk nyomdai előkészület stádiumában volt, e képek sorsában drámai fordulat következett be, ugyanis 1983. november 5-én, a késő esti órákban, erőszakos behatolás után — öt itáliai festménnyel együtt —• nyomuk veszett. A reménytelennek tűnő visszakerülés aránylag rövid idő elteltével, már 1984. január 26-án bekövetkezett, de örömünket beárnyékolta az a látvány, amit a képek akkor nyújtottak. Különösen az „Esterházy Madonna" állapota adott aggodalomra okot, mivel a kisméretű táblakép középen, függőleges irányban elrepedt, a főalak majdnem jóvátehetetlenül károsodott. Ugyan két ponton egy-egy farost összetartotta a lebegő részeket, de kézbe véve átláthattunk a repedés vonalán. A jobb alsó sarokrész is letörött, amelynek három szilánkja látszólag összefüggéstelenné vált (67. kép). A Pietro Bembot ábrázoló képmás esete szerencsésebb volt, mert lakkrétegének helyi kifehéredésén kívül lényeges károsodás nem érte (68. kép). Annál több gondot sejtetett viszont Tintoretto „Férfiképmás" című festménye, amelynek rongálódása, kiegészítő elemeinek letörése szintén szembeszökő volt, de különös módon, nem az utóbbi hányattatás következményeként beállott változások okozták a problémát, hanem inkább azok, amelyek a régi beavatkozások hibáiból adódtak (69. kép). Figyelmünket fordítsuk ezúttal az előzőekben említett három kép múltjára és jelenére. Az Esterházy Madonna gyűjtéstörténetéből ismeretes, hogy XI. Kelemen pápa volt az első, akinek gyűjteményében kimutatható. Tőle ajándékként V, Károly feleségéhez, Erzsébet császár- és királynéhoz került 1720 körül, majd Kaunitz herceghez, végül II. Esterházy Miklóshoz, akinek családnevéhez fűződik a máig használatos elnevezés. Mindez sűrítetten adja elő a sok kérdőjellel terhes történetet, amelyből egy részt ki kell ragadnunk, hogy a kép anyagi létével kapcsolatosan észrevételeket tehessünk. Az egyik feltevés szerint a kép kitűnő fenntartási állapota minden bizonynyal annak köszönhető, hogy mindig elzártan, csak a kiváltságos tulajdonos közelségében tartották. Most, hogy a legutóbbi esemény miatt alaposabban szemügyre vettük, vált nyilvánvalóvá az, hogy a fenti megállapítást módosítani kell, mert a korábbi évszázadok során, több ízben súlyosnak mondható károso1 Garas K., Raffael gyűjtéstörténeti kutatások. Raffael művek Budapesten, in SzMKözl 60—61 (1983) 41—81.