Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 66-67. (Budapest, 1986)
Egy császárkori arcos edény
E jellegzetesség alapja végső soron fej és edény összefüggésének időben és térben roppant általános, jelentésében pedig nagyon változatos képzete. Kapcsolódásuk további szemléletes példái a koponyacsészék, a beszélő edény motívuma, valamint a fejet, illetve edényt jelentő szavaknak számos nyelvben föllelt összefonódása. 37 Az itáliai edények feltehető időbeli elsőbbsége talán úgy értelmezhető, hogy az egyes vidékeken bizonyára korábban is meglevő inherens összefüggés fej és edény között itáliai ösztönzésre jutott új módon, a kerámiában kifejezésre. Eldönthetetlen (amint túlnyomórészt a többi darab esetében is), hogy a budapesti edénynek mi volt a jelentése. Lehetséges, hogy az arcvonások fejjé 38 lényegítik át az edényt, és az is, hogy maszkként 39 borítják. Megidézhetnek valamely isteni lényt, akinek hatalma van azon, amit az edény tartalmaz (az egyiptomi Bés-edényekhez hasonlóan). Megörökíthetnek képmásként egy elhunyt embert, akinek hamvait az edény mint sírurna rejthette magába (ahogyan pl. a clusiumi etruszk canopusok) — természetesen, az egyes darabok közötti hasonlóságból következően, a megjelenítést a maitól teljesen eltérő módon értelmezve/' 0 Létrejöhetett a darab — mint a mai Miskakancsók — pusztán a fej és edény közötti formai hasonlóság alapján is/' 1 Ezek a jelentésváltozatok, és nyilván továbbiak is, a leletkörülmények sokfélesége szerint mind léteztek a császárkorban, s ugyanazt a darabot is lehetett többféleképp szemlélni: „Sum figuli 37 Koponyaedények használata a klasszikus ókorban: Andrée, B., Zeitschrift des Vereins für Volkskunde 22 (1912) 18—20, és — távolabb — Böttger, W., Jahrbuch des Museums für Völkerkunde zu Leipzig 15 (1956) 16—30; A „beszélő edény" motívumának nagyon szép példája: Lidzbarski, M., Ginzä, Göttingen— Leipzig 1925. 595—596; A nyelvészeti összefüggésről a legrészletesebb Scheftelowitz, J., Beiträge zur Kunde der Indogermanischen Sprachen 28 (1904) 143—158, aki több, mint félszáz egyezést talál a két fogalmat jelölő szavak között; Gyakori, hogy egy korábban „edény" jelentésű szó kiszorítja helyéről a „fej" jelentésűt (pl. testa-capo, Kopf-Haupt stb.) — e folyamat bemutatása a neolatin nyelvekben: Zauner, A., Romanische Forschungen 14 (1903) 355—357; a németben, nagy alapossággal: Äugst, G., „Haupt" und „Kopf". Eine Wortgeschichte bis 1550, Diss. Mainz, Giessen 1970; értelmezése nyelvészeti szempontból: Sperber, H., Einführung in die Bedeutungslehre, Bonn— Leipzig 1923, főleg 28— 31; az egyiptomi Djadja-djadjaw kapcsolatáról: Erman, A.— Grapow, H., Wörterbuch der aegyptischen Sprache V., Leipzig 1931. 530—532, a kopt alakra ld. Crum, W. E., A Coptic Dictionnary, Oxford 1962. 756, 759; Említésre méltó az a Badari-kultúrában megfigyelt rítus, hogy a halott feje alá, olykor pedig annak helyére edényt tesznek: Vandier, J., Manuel d'archéologie égyptienne I. 1., Paris 1952. 194—196. idézi Varga, E., A hypokephal kialakulása, kandidátusi disszertáció, Budapest 1983. (kézirat) 29; A magyar koponya szó jelentéséről ld. Benkő, L. (szerk.), A magyar nyelv történetietimológiai szótára, Budapest 1970. 565—566. 38 A görög és római kultúrának a fejre vonatkozó szemléletéről (a lélek székhelye, képességeit megőrizve túléli a testet) alapvető: Onians, R. B., The Origins of European Thought, Cambridge 1954; a kelta források és leletek legalaposabb gyűjteménye Ross, A., Pagan Celtic Britain, London— New York 1967. 61—126. 39 Valószínűleg arcos edényre vonatkozik a persona szó Martialis egyik versében: XIV. 176. (így már Schumacher, i. h. — fent 10.j. — 347. is). A persona jelentésváltozásairól: Rheinfelder, H., Das Wort Persona, Beihäfte zur Zeitschrift für romanische Philologie 72, Halle 1928. (ezt a Martialis-verset nem tárgyalja). A maszkról általában ld. Meuli, K, Gesammelte Schriften I. Basel^Stuttgart 1975. 33—299, főleg 251—275. 40 Erről ld. M. Mauss szép tanulmányát in Sociologie et anthropologie, Paris 1966. 333—364. 41 Ilyen érvelés pl. Devoto, G., Avviamento alla etimológia italiana, Firenze 1968. 429.
