Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)

Egy „preromantikus" festő a settecento kezdetéről: Antonio Francesco Peruzzini

művei mindeddig Alessandro Magnasco és Marco Ricci oeuvre-j ében húzódtak meg. Amennyit eddig sikerült közülük feltárni, azok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy létrehozójuk a settecento elejének egyik legjelentősebb, zseniálisan virtuóz, szellemében, szemléletében pedig összes festő-kortársainál romantikusabb hangvételű tájképfestője volt.

17 Nem lehet véletlen, hanem határozott minőségjelző, hogy a korszaknak és a körnek két igen jelentős mestere, Sebastiano Ricci és Magnasco partneréül fogadta őt. Több stílushatást ötvözött eggyé: nem csupán Magnasco, hanem Cavalière Tempesta, Carlo Antonio Tavella és Salvator Rosa is termékenyítőleg hatott rá. Játékosan könnyed, mégis hallatlanul biztossá kiérlelt ecsetjárása alapján sejthető, hogy könnyedén és gyorsan dolgozott, sokat festett és bizonyára számos műve fog még előkerülni. MPvAVIK LÁSZLÓ 17 Igen valószínű, hogy — ha csak Marco Ricci közvetítésével is — Peruzzini hatott a Guardi-család két legnagyobbjára, Gianantonióra és Francescóra. A Szépművészeti Múzeum egyik talányos festményén, melyet előszeretettel tulajdonítottak Magnascónak, majd Marco Riccinek, a Peruzzinire jellemző ecsetjárás tűnik szembe, bár erősen fellazított, könnyeddé vált formában. E képpel kapcsolatban — már Garas Klára idézett művében is — érzésünk szerint a Guardi-attribució joggal sejlett fel.