Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)

A Vinca-kultúra három idoltöredéke

motívumok elterjedésének statisztikája is ellene mond —), de mégsem a romániai Vinca-kultúra hagyatékához tartozik, hanem a legvalószínűbben a NyugatBánátból származhat. Fentebb szó volt róla, hogy az ülő nőalak nem lehet terhes nő ábrázolása. A vincai idolok jelenlegi tudásunk szerint ezen kívül kétfajta „tárgyat" tarthatnak az ölükben: tálat, vagy gyermeket. A tál, amely talán ételáldozat befogadására is szolgált,

12 a Vinca-kultúra késői szakaszában már nem fordul elő, és a töredék formája is kizárja ezt az értelmezést. Valószínűbb a második lehetőség: eszerint ícurofrophos-ábrázolással van dolgunk, az ülő idol gyermeket tart a karján.

13 Hozzátehetjük ehhez, hogy az ülő ábrázolásnak valószínűleg eleve konkrét jelentősége volt a neolitikumban. Széken, trónuson ülni az uralkodás jelképe lehetett. Erre példának két attribútummal ellátott „istenszobrot" említünk: a Çatal Hüyükben előkerült „állatok úrnőjé"-t és a Tiszai kultúrába tartozó szegvár-tűzkövesi „sarlós isten"-t. Az ülő ábrázolás jelentését a budapesti idol esetében még a „gyermekét tápláló anya" gondolata is konkretizálja. Az idol fent tárgyalt ikonográfiái sajátosságai folytán kiemelkedik a Vinca-kultúra plasztikai alkotásainak homogén tömegéből, és a ritka típus kevés ismert képviselője között tarthatjuk számon. Utoljára hagytuk azt a kérdést, ami épp azért lényeges, mert nemcsak a három budapesti idolra, hanem a több ezer előkerült vincai emberalak túlnyomó részére is vonatkozik: igen csekély kivételtől eltekintve mind töredékesek. Ehhez járul, hogy az egyes telepeken napvilágra került töredékek még csak nem is illenek össze.

14 Ez a két tény valószínűvé teszi, hogy nem természetes pusztulásról van szó, hanem a kultusz lényegéhez tartozott, hogy a szobrocskákat — talán, miután funkciójukat betöltötték és kifogyott belőlük a „sacré" ereje, vagy esetleg éppen a „maradék" hatóerőtől rettegvén — szándékosan összetörték vagy megcsonkították.

15 Föltehető ebben az esetben az is, hogy a gyermekalak nem véletlen folytán tört le az idolról, hanem szándékosan távolították el; a törésfelület jellege legalábbis erre vall. Elgondolkodtató, hogy a szomszédos, és a vincaival nagyjából egykorú Tiszai kultúrában is mintha megjelennék a szobrok szándékos csonkításának szokása. A fent említett szegvári sarlós férfiszobor testén több apró javítás található, de letört lábait nem próbálták meg pótolni.

16 Másfelől az idolplasztika szerepe a két kultúrában igen jelentős különbségeket mutat. A Vinca-kultúrából igen nagy mennyiségben került elő plasztika s egy-egy házhoz akár több tucat is tartozhatott, ellenben a Tiszai kultúrából, amely egyébként élénk cserekereskedelmet folytatott közvetlen déli szomszédaival, mint azt a számos import is bizonyítja mindkét területen, alig ismerünk plasztikus ábrázolásokat. Az a kevés, ami mégis előkerült, egyedi alkotásnak tűnik. Ujabb példa ez, ezúttal a kultuszélet területéről, amely azt bizonyítja, hogy két, békésen egymás mellett élő szomszédos kultúra egymástól tökéletes elzárkózásban ápolta gyökeresen eltérő kultúrhagyományait. BÁNFFY ESZTER 12 Pl. a novi beceji szobor. Vö.: Garasanin, D., Religia i kult neolitskog coveka na Centralnom Balkanu, in Neolit Centralnog Balkana, Beograd 1968, 1. k. 13 Garasanin, D., i. m. 5. k. ; Dumitrescu, V., i. m. LXXIV. t. 89. 14 Korosec, J., Prähistorische Tonplastik in Jugoslawien, Arh. Radovi i Rasprave (Zagreb) 1968, 228 sk. '^Höckmann, O., Menschliche Darstellungen in der bandkeramischen Kultur. Jb. RGZM Mainz 12 (1965) 1—34. lü Höckmann, O., i. m. 22.