Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)

A budapesti háromalakos dombormű

sztélén azonos építőkövekből összehasonlíthatatlanul zártabb kompozíciójú, tematikailag is egységesebb jelenet jött létre. Ha szembetűnő is a kontraszt ruhás és ruhátlan, magas és alacsony, idős és fiatal között, a kép: a halott nagyvonalú és héróizáló tendenciájú megjelenítése, közvetlen hatású. A búcsújelenetek kézfogás-motívuma egyformán gyakori a sír domborműveken ülő és álló alakokkal és két álló férfival, ritkább nőalakokkal, teljesen egyedülálló azonban itteni formájában, amikor a kézfogás által összekapcsolt pár egyensúlyáról nem lehet beszélni,

13 a rangkülönbség a két alak közt nyilvánvaló. Ezen a bal kezét a férfi jobb vállára tevő nőalak ugyancsak egyedülálló gesztusa sem változtat. Amennyire a megmaradt részekből kikövetkeztethető, bal keze a hüvelykujjával és ujjpárnájával a férfi jobb vállán nyugodott, a szétnyitott ujjak viszont a relief háttérből emelkedtek ki; közülük csak az egyiknek maradt meg két végső íze, nyilván a mutatóujjé. A gesztus jelentése lehetett a vonzalom vagy a kapcsolat hangsúlyozott kifejezése, de akár egy párbeszéd érzékletes jelzése is — értelmezését mindenesetre hasonló körben kell keresni. A férfi megkoszorúzásának alább még tárgyalandó motívumához nem lehet köze, minthogy semmiféle vonatkozásban nem áll vele.

14 A két főalak kapcsolatánál jóval világosabban jutott kifejezésre a pais-szal atlétaként jellemzett, nyitott és áttekinthető ábrázolású férfialak motívuma. Mint már utaltunk rá, a századelő keskeny, magas téglalap alakú atléta-sztéléinek képhagyományához kapcsolódik, amelyeken az atléta mindig egyfajta izoláltságban ábrázolt főalakjához kötetlenül társul a pais,

15 olykor keresztbe tett lábakkal állva, mint a budapesti sztélén. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a kompozíció-szkéma megjelenése jóval korábbi, s az ismert vatikáni atléta-sztélé

16 tanúsága szerint még a szigorú stílus korába nyúlik vissza. Ez egyben azt is jelenti, hogy a laza és hangsúlyozottan könnyed tartásban álló mellékfigura motívuma aligha attikai eredetű lelemény. A szigorú fogalmazású aiginai sztélé, amely közismerten a férfi-és-kutya sztélék típusát egyesíti az atléta-és-pais típussal, jelezheti a motívum útját a vatikáni és a budapesti sztélé készítése közti időben.

17 Mindez azt mutatja, hogy a halott tényleg atlétaként van ábrázolva, a magas termet, a ruhátlanság és a fiatal atléta-alkatu test félreérthetetlenül héróizáló vonásaival. Idősebb korú, szakállas atléták ábrázolása ritka, de utalni lehet mindenesetre Agaklésnak, Phrynichos fiának Attikából származó ismert sztéléjére (13. kép).

18 A halott itt ruhátlanul, előre és felfelé tartott karokkal és kezekkel jelenik meg; bal sarka jól láthatóan felemelkedik a talajról, úgyhogy a szokásos ökölvívó-értelmezés kérdéses, inkább labdajátékos lehet, akit a relief, bár a többiektől elkülönítve, de világosan mint a játék aktív résztvevőjét ábrázol. Tehát itt is idősebb korú, ruhátlan férfialakról van szó —, hogy valóban portrészerű vonásokkal-e, mint Conze gondolta, ne firtassuk.

19 Természetesen mindkét esetben paidoíribés-re is lehet gondolni, annak ellenére, hogy 13 L. 10. jegyz. « L. 22. jegyz. ir

J L. 10. jegyz. 16 Vatikáni Múzeum, Sala degli originali greci, 421. sz. 17 Aigina, Múzeum, 739. D o h r n, T.: Attische Plastik etc., Krefeld, 1957. 94. 49. jegyz. 18 Athén. Nemzeti Múzeum, 2004; 1857-ben Attikában találták. Conze : 927. sz. 183. tábla; Lippold, 196, 16. jegyz.; Karusu, S.: Antike Skulpturen. Beschreibender Katalog. Athén, 1969. 89; Clairmont, 86, 55. jegyz. 19 C o n z e, a 927. számhoz: „anscheinend mit Porträtbildung des Gesichts".