Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Megjegyzések Lodovico Dondo Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájáról készült másolatához
de éppen a falfestményen nem találjuk már meg, e részletnek, a fejnek, erős lekopása, átfestése, pusztulása következtében és a másolatok is csak ritkán mutatják ebben a formában. Minden valószínűség szerint ez a rész már igen korán annyira megrongálódott, hogy ezt a jellegzetességet nem lehetett jól kivenni, s a másolók, a változatokat készítők ezért csak ritkán tudták ezt kellő formában megjeleníteni. A helyszínen azonban alapos tanulmányozásnál a lekopott részleteket egymásmellettiségükben, a falpikkelyek foltjaiban jól ki lehet venni: az is szabad szemmel látható, amit távolabbról, jelenleg még az eredetiről készített reprodukciókról sem lehet jól megállapítani. Lodovico Dondo ezt a jellegzetességet teljesen pontosan adja vissza, ő is szakállas Júdás fejet ábrázol, mint az eredeti festményen, a windsori rajzzal ellentétben, de a profil elfordulásának jellegzetességét még pontosan érzékeltetni tudja, s ezáltal a Júdás pillantásának határozott irányvonalát is. Az alakok ábrázolásánál igen fontos Dondo képén az idősebb Jakab (51. kép) 14 apostol fejének jellegzetessége. Túlzottan eltorzult, rémült arcot látunk itt, bár hasonlatos a közvetlen előképéül szolgáló Monsignori képen levő apostol arcához, annak szelídebb arckifejezése nélkül. Vizsgáljuk meg a torzult rémületű arckifejezés ábrázolásának ikonológiai összefüggéseit. Az Utolsó vacsora ábrázolásokon hangsúlyozottan az Oltáriszentség elrendelését ábrázolták az északi művészek, ami Itáliában a tridenti zsinat előtt csak ritkán történt ennyire kihangsúlyozottan, ahogy erre Möller 15 is rámutat. Később azonban általános lett Itáliában is. Ezzen szemben Leonardo Krisztus életének ezt a nagy eseményét emberileg megragadva, drámaian, lebilincselően és élettelién tárja a szemünk elé, úgy, hogy az ő műve, habár a keresztény művészet egyik csúcsát képezi is, mégis az egész emberiség számára mély értelmű, jelentőségű, mint a legnemesebb jótevőnek barátai egyike általi elárulásának az ábrázolása. Ahogy Krisztus elárultatását barátai egyike által, ugyanúgy az Oltáriszentség elrendelését, mint e nemes jótevő hagyatkozását, végrendelkezését, közeli halálára való figyelmeztetését barátai számára, és műve további sorsának rájuk bízását, általuk való kiteljesítését jeleníti meg Leonardo. Az Utolsó vacsora hármas mozzanata: az Evangélium szerint az elárultatás, az Eucharisztia elrendelése, és Krisztus passiójának bejelentése lényegében pontosan, egy jelenetbe sűrítve van ábrázolva Leonardónál ; tehát az egyházi mozzanatokat is a legnagyobb pontossággal, egyiket sem túlhangsúlyozva, de mindet érthetően, a legnagyobb pontossággal és tömörséggel adja itt elő úgy, ahogy senki sem azelőtt, sem azután nem volt képes, és amit a másolatok soha sem tudnak visszaadni teljesen. Az emberi mozzanatot, amely az egész emberiséghez szól, azokhoz is, akik talán nem is ismerik az Utolsó vacsora eseményeit, azok számára is teljesen érthetően ábrázolja azt a szomorúságot, amit egy ember elárultatása jelent, és nemcsak azt, hanem végrendelkezését, aminek nyilván van egy olyan mozzanata is, ami rémülettel tölti el tanítványait, barátait, azonkívül közeli halálának bejelentését, művének, tanításának, hagyatékának barátaira, tanítvá14 Vö. : Leonardo windsori Jakab apostol tanulmányrajzával. 15 Möller: i.m. 184.; Mâle, E. : L'Art religieux après le concile de Trente. Paris, 1934. 73.; R é a u, L.: Iconographi de l'art chrétien. Paris, 1955. II. 2. 419 „La Cène devient un moyen de défendre l'Eucharistie"; Aurenhammer, A.: Lexikon der Christlichen Iconographie. Wien, 1959—1967. I. 572.: 1551/52, Lehre von der Eucharistie (Realpräsenz und Transsubstantiation).
