Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Pheidias Boiótiában
azzal magyarázni, hogy — legalábbis a későklasszikus kortól — a koroplathosok a leglenézettebb kézművesek közé számítottak, akiket a nagyszobrászat ünnepelt mestereivel istenkáromlás volt összemérni. Hiba volna azonban a problémát ilyen fajta felületesen általánosító magyarázattal lezárni. 33 L. Curtius brilliáns elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy a kyrénéi Zeus-fej és a Chatsworthherma ugyanazt az eredetit adja vissza, mint a drezdai „Zeus". 34 Ez a két darab a haj- és a szakáll ábrázolást tekintve közelebb áll a boiótiai terrakottákhoz, mint a drezdai szobor. A hasonlóság véletlen egybeesésként is felfogható: a Chatsworth-herma esetében például a faragvány dekoratív rendeltetésével függhet össze a részletek régies hatású, aprólékos kidolgozása. 33 Csakhogy ilyen módon nem lehet megmagyarázni azt a tényt, hogy a protomékhoz hasonlóan a kyrénéi Zeus és a herma hajfürtjei a fület nem takarják el. Ez a figyelemre méltó egyezés fontos érv lehet abban a vitában, hogy a fül ábrázolása vagy elhagyása írható-e a római másolók számlájára. 36 A kópia-kritika, vagy ha úgy tetszik a „Lockenphilologie" régóta vitás kérdéseinek eldöntését azonban indokolatlan a terrakotta kutatás oldaláról remélni. A fenti összehasonlítás mindenekelőtt a koroplasztikai munkák és nagyszobrászati előképük vizsgálatának egy újabb, általában figyelmen kívül hagyott nehézségére világít rá: minthogy a klasszikus kor nagyhatású kultusz-szobrai eredetiben nem maradtak fenn, római másolataik alapján agyagplasztikai utánzataik részlet- ill. stílushűségét nem lehet megnyugtatóan tisztázni. 37 Ebben az esetben az az irreális szituáció adódik, hogy egyrészt a protomék alapján kellene a római kori másolatok közül a leghitelesebbet kiválasztani, másrészt viszont meg kellene állapítani, hogy a protomék milyen mértékben függenek össze feltételezett előképükkel, vagyis az elveszett eredetivel. Ilyenformán jelenleg nem lehet többet mondani annál, hogy a budapesti maszk és a két athéni protomé fej ábrázolása egy, a szakirodalomban a drezdai „Zeusszal", mint leghűségesebbnek tartott másolatával fémjelzett „Parthenónkori" eredetiét követi. Ezek után felvetődik a kérdés, milyen úton került át a boiótiai koroplasztikai répertoire-ba ez, az athéni művészet köréből származó ábrázolás-típus? A terrakotta műhelyek gyakorlatából, ill. az agyagszobrok rendeltetéséből kiindulva, 38 célszerűnek látszik elsőként Pheidias és közvetlen 33 Ehhez, a források idézésével: Kleiner, G.: i. m. 1; vö. Neutsch, B.: Studien zur vortanagräisch-attischen Koroplastik. Berlin, 1952. 1 skk. Ez a fajta magyarázat két szempontból is elfogadhatatlan. Egyrészt, amint a források mutatják, a koroplathos-foglalkozás lebecsülése az i. e. IV. században jelentkezett, másrészt ez természetesen nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy az agyagszobrászok között kitűnő képességű mesterek is dolgozzanak. 34 Curtius, L. : i. m. 15 skk., 1—6. kép. 35 Vö. Curtius, L. : i. m. 16; F u r t w ä n g 1 e r, A.: JHS 21 (1901) 210. — Curtius feltevése szerint a kyrénéi Zeus-fej ugyancsak hermához tartozott (i. m. 22.). Másképpen: P a r i b e n i, E.: Catalogo delle sculture di Cirene. Róma, 1959. 77, 182. sz. 36 C u r t i u s, L. : i. m. 22: a római másolóknak tulajdonítja. — Ezzel szemben A. Furtwängler a drezdai „Zeus" (felfogása szerint Asklépios) és a Chatsworthherma fejét nem tekintette azonos eredeti replikáinak (i. m. 211.). 37 Vö. ehhez a 8. és a 9. jegyzetben idézett munkákat. 38 A terrakották, mint fogadalmi ajándékok, egy-egy görög tájegység szentélyeinek meghatározott vallásos szükségleteit elégítették ki az archaikus és a klasszikus korban. Ebből következően a koroplasztikai típuskincs jelentős hányadát tették ki a terület híres kultusz- vagy fogadalmi szobrait utánzó agyagszobrok. L. ehhez C a s s o n, S. — Brooke, D.: Catalogue of the Acropolis Museum, II. Cambridge, 1921. 330 skk.; Pfuhl, E. : Jdl 43 (1928) 7 skk. — Számos további részletmunka mellett, az összefoglaló feldolgozás hiányzik. Vö. Rouse, W. H. D. : Greek Votive Offerings. Cambridge, 1902. passim; Higgins, R. A.: Greek Terracottas, i. m. IXL— L.
