Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 55. (Budapest, 1980)

XVIII. századi olasz rajzok

látható, görbe törzsű fákkal szegélyezett szigetet, a háttérben pedig halványan rajzolódik ki a horizontot lezáró hegyvonulat és a fából összetákolt függőhíd. Az égbolt felhőit a rajzoló — amint az a metszeteknél szokásos —, párhuzamosan futó vékony tollvonásokkal jelölte. A rajz szerkezeti elemeinek összessége, a magasabb szintről lezuhogó folyócska, kanyargó és a háttér felé tartó folyásával — s ezáltal a táj távlatát biztosító perspektivikus szerepével —, a XVII. századi németalföldi tájképek szerkesztésmódjára vezethető vissza. Ezenkívül a művész motívumokat is kölcsönzött a németalföldi festményekről, vagy az azokat reprodukáló metszetekről. Ilyen a baloldalt álló, növényekkel befuttatott romos tornyú épület, az előtte látható apró paraszti figurákkal, a vízparton a nagy kalapos horgász és a szigeten baktató, köpenyébe burkolódzó két ember. Az előtér sziluett-szerűén ábrázolt növényzete, fűvel benőtt sziklák, a háttér távolbavesző hegyei, olyan motívumok, melyeket Bril, Sadeler és mások műveiről ismerünk. Az egyes motívumok azonban szerkezetileg nem állnak olyan szerves kapcsolatban egymással, mint a XVII. századi műveken. Világosan látható, hogy kiragadták őket eredeti összefüggéseikből, korukból és a XVIII. század második felére jellemző „modernebb" ízlés szerint laza könnyedséggel fűzték őket össze.1

' Nemcsak a lap nagysága és kissé nyújtott formátuma kívánta meg e motívumok széthúzását és fellazítását, de a XVIII. század szellemében variálta és újrafogalmazta őket a művész. Ugyancsak erre a korszakra vall az a színhatás, melyet a sárgás papír alapon a vörösesbarna tollvonásokkal ért el a rajzoló és a levegős napfényes táj, amit éppen e színekkel érzékeltetett. A múzeum gyűjteményébe került lap jellegzetes vonásai Pietro Giacomo Palmieri (17 3 7—1804)

27 rajzművészetére jellemzőek. Palmieri a bolognai Accademia Clementina-n Ercole Grazianinál tanult rajzolni, majd a rézkarcolás technikájával is megismerkedett. Később a pármai Akadémiára nevezték ki professzornak, 1771-től kezdve nyolc évig Párizsban működött, végül 1779-ben Torinóban telepedett le. Tudását és ismereteit spanyolországi, svájci és angliai utazásai során gyarapította. Még ifjú korában, bolognai tartózkodása idején, grafikusként is működött. 1760-ban egy 33 csataképből álló rézkarc sorozatot készített („Scielta di Battaglia .. ."),

28 F. Simonini, A. Temptesta, A. Milani, F. Calza, L. Bergognoni, G. A. Donducci és Ch. Le Brun művei nyomán. A csatajeleneteket megelőzte Marchese Carlo Antonio Monti arcképe és a neki szóló ajánlás. Kiadója Luigi Guidotti volt, akárcsak az ugyanez évben megjelent sorozatnak, mely 36 tájképből állott („Scelta di Paesi. . .").

29 Ezeket a tájakat Palmieri részben saját, részben más művészek G. Bertuzzi, P. Dardani, és G. Cittadini kompozíciói nyomán karcolta rézre. A kiadvány Valerius de Boschi arcképét is tartalmazza, akinek a művész a sorozatot ajánlotta. 20 Pl. a háttérben látható fahíd motívumát már a XVII. századi nérhetalföldi tájképeken is láthatjuk, de Palmierinél a töredezett, szálkás vonalak könnyedsége inkább Boucher kínai tárgyú rajzaira emlékeztet. A kínai tárgyú ábrázolások divata V. Pillement és G. Huquier karcai révén igen elterjedt a XVIII. században. 27 Dizionario Enciclopedico Bolaffi ... Vol. VIII. Torino, 1975. 287—288. (F. Dalmasso). 28

Bertelà, G. G. — F e r r a r a, S.: Incisori bolognesi ed emiliani del sec. XVIII. Catalogo generale della raccolta di stampe antiche della Pinacoteca Nazionale di Bologna, Gabinetto délie Stampe. Sezione III. Bologna, 1974. Nr. 505—538. 29 B e r t e 1 à, G. G. — F e r r a r a, S. : i. m. Nr. 538/1—569.