Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 55. (Budapest, 1980)

A budapesti gyűjteményben levő, Sir Godfrey Knellernek tulajdonított „Női képmás" szerzőségi problémái

említett szakértő véleménye szerint — ennek a növénynek egyik, csak a déli országokban fellelhető fajtájához tartozik. Wind említett művében a Leda kompozíció neoplatonikus koncepciójára vet fényt (1. uo. 139.). A három virágról, annak ellenére, hogy már centrális elhelyezésük következtében is hangsúlyos szerepet nyernek a kompozícióban, nem tesz említést. Fentiekben utaltunk arra, hogy a két festmény közötti kapcsolat talán nem véletlenszerű. Tettük ezt annak ismeretében, hogy J. D. Stewart professzor Lely Windsor ..Beauties" és Kneller Hampton Court „Beauties" sorozatával foglalkozó tanulmányában a két arcképsorozat neoplatonikus kapcsolataira mutat rá (Pin-ups of Virtues? The concept of the „Beauties" in late Stuart portraiture. Los Angeles, 1974. Symposium entitled „English Portraits of the 17th and 18th Centuries", papers read at a Clark Library Seminar, April 14th, 1973, published as a separate booklet by the William Andrews Clark Memorial Library, Univ. of Calif.). — Szeretnénk itt megjegyezni, hogy Stewart professzor fenti tanulmányában több, ikonográfiái fejtegetéseink szempontjából ugyancsak alapvető műre hivatkozik, melyeket mindezideig sajnos nem sikerült megszereznünk. — Megállapítása nem anakronisztikus, az újplatonizmus késő 17. századi továbbélése Angliában nem meglepő jelenség. Elég, ha az irodalmi tevékenységüket főleg a század 2. felében kifejtő Cambridge-i filozófusok csoportjára gondolunk (Cudworth, More, Norris, Culverwel és mások), akiknek a miszticizmus és transzcendentalizmus jelenségeit boncolgató elméletei kialakításában a platóni és neoplatonikus metafizika döntő szerepet játszott. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Cambridge-i csoport nemcsak az angol filozófia fejlődéstörténetét befolyásolta, de elméleti fejtegetéseik áthatották a kor brit gondolkodását. Mint láttuk, a neoplatonizmusnak az angol barokk festészetben történő továbbélését Stewart professzor éppen Lely és Kneller említett arcképsorozatával foglalkozó fentiekben idézett tanulmányában mutatta ki. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a neoplatonikus filozófus, Ficino fejtegetései a hieroglifákról nyújtották a hátterét annak a 16—17. századi intellektális divatnak, mely gazdag embléma irodalmat hozott létre, a címerjelképek és jelmondatok áradatát szülte (1. G o m b r i c h, E. H.: Symbolic Images. Studies in the art of the Renaissance. London, 1972. 160.). Ilyen előzmények után talán nem teljesen alaptalan annak a feltételezése, hogy a képmásunkon látható három virág, és a kutak is (a fali-, s a szökőkút) esetleg neoplatonikus jelképek. Ebben a megvilágításban úgy véljük nem érdektelen, ha a virág neoplatonikus szimbolikus jelentésével kapcsolatban példaként még megemlítjük Raffaello egyik vonzó festményét, melynek tárgya, „Scipio álma" (London, National Gallery, 1. Wind: i. m. 33. kép) vérbeli antik és neoplatonikus téma. A festményen a babérfa tövében szunnyadó hősnek az egyik nőalak könyvet és kardot, a másik virágokat kínál (melyek képünkön és az említett Leonardo kompozíción látható jázminnak ugyancsak a Dr. Csapody által Abbáziában talált fajtájához tartoznak). Ezek a Platón által értelemnek, bátorságnak és vágynak nevezett három attribútumot jelképezik, s közülük a két első, vagyis az intellektuális és morális adottságok Platón „triplex vita"-jának szkémája szerint a lélek, a harmadik a vágy, melyet a festményen a virág jelképez, az érzékek birodalmába tartozik (1. uo. 78). Scipio testének helyzete arra utal, hogy — bár vonzódik az erényhez — a virág is részese álmának, s a kép koncepciója ebben a vonatkozásban Ficino morálját követi, melynek értelmében az emberi boldogság három összetevője a bölcsesség, a hatalom, s a gyönyör (sapientia, potentia, voluptas) — az utóbbit a virág szimbolizálja a képen — és ezek közül bármelyiknek a többi kárára történő birtoklása helytelen, sőt istenkáromlás (1. uo. 79.). A kúttal kapcsolatban ebben a vonatkozásban csak annyit szeretnénk még a mondottakhoz hozzáfűzni, hogy a neoplatonikus filozófus, Pico della Mirandola számára a víz bármilyen alaki változásra fogékony örökös mozgást jelentett, a változásoknak azt a kaotikus birodalmát, azt az alaktalan természetet, melyből Venust, azaz a szépséget, a sokféleséget magába foglaló összetett principiumot származtatta (idézve uo. 114.). Észrevételeinket összegezve lehetségesnek tartjuk, hogy esetleges szimbolikus jelentésüket illetően képünk sajátos motívumai, a kút és a virág, valamiképpen az újplatonikus szerelemtan doktrínáihoz fűződhetnek, a szépségnek, s a szerelemnek (melyekre a Windsor-i és Hampton Court-i arcképsorozat ikonográfiái programja épült, 1. Stewart, i. m. 6.) Ficino, Leone Ebreo, Pico della Mirandola, Pietro Bembo által megfogalmazott eszméihez. Képmásunkon a virág újplatonikus értelmezés sze-