Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
GARAS KLÁRA: Ismeretlen barokk festmények Budapesten
alkotott — jóllehet ellentmondásos — elképzelések nem egyeztethetőek Össze maradéktalanul a budapesti Keresztvitel adottságaival/' Bizonyos támpontot nyújthat a meghatározáshoz, hogy sikerült képünknek egy további változatát megtalálni: a Nancy-i múzeumban egy csaknem azonos Keresztvitel ábrázolás látható, melyet 1958-ban Parisét professzor Jean Le Clerc műveként tett közzé 5 (115. kép). A két festmény közt nyilvánvaló a szerves összefüggés, egyezőek az arányok, a típusok, hasonlóak a megvilágítási effektusok. A budapesti kép valamivel erőteljesebbnek, qualitásosabbnak látszik, megfogalmazása bátrabb, lendületesebb. Egyes részletekben mind a Callot metszettől, mind a Nancy-i változattól eltér, más pl. a latrokat kísérő bal oldali csoport, a lándzsavívő mögött nem a cifra ruhás, barettes zsoldost látjuk, hanem egy ostort emelő fiatalt, eltérő Krisztus alakja is stb. A Nancy-i Keresztvitel szerzőjeként javasolt lotharingiai festő, a Saraceni tanítvány Jean Le Clerc (t Nancy 1633) oeuvrejét csak töredékesen ismerjük. A Rómában, Velencében majd Nancyban működő mester kevés fennmaradt hiteles művéhez, a lotharingiai oltárképekhez, a müncheni Koncerthez, érzésünk szerint a Keresztvitel csak lazán és bizonytalanul kapcsolható. Kétségtelen azonban, hogy az itáliai mestereknél még kevésbé találunk meggyőző analógiákat s az is bizonyos, hogy a festmény némely stílussajátsága, a szinte karikírozó torzítás az arcoknál, a fényhatás döntő szerepe, a kissé bizonytalan arányok jól egyeztethetők össze az itáliai inspirációt is magábaolvasztó lotharingiai művészkörrel. Valószínűsíti ezt a feltevést, hogy a mintaképül szolgáló metszet Callotnak Nancyba történt visszatérése után (1621) készült s a pontos felhasználás egy viszonylag korai időpontban — a kép nem látszik későbbinek 1630-nál — ugyancsak inkább lotharingiai eredetre vall. A különleges durvaszövésű vászon, a helyenként rendkívül finom és gondos ecsetkezelés, a kép befejezetlen jobb oldali részének a Mária csoportnak vázlatos technikája, a részben olasz, részben franciás típusok szembetűnő és elhatározó mozzanatok, melyek valószínűleg olyan mesterrel hozhatók kapcsolatba, akinek oeuvrejében az olasz mellett északi, francia-lotharingiai hatások érvényesültek. Ismereteink mai állása mellett a budapesti kép meghatározásánál e feltevésnél aligha mehetünk messzebb s közelebbi adatok hiányában nyitva kell hagynunk a kérdést a kép eredetére és rendeltetésére vonatkozóan is. A legújabb kutatások és az 1974. évi Róma—Párizs-i kiállítás nyomán immár kétségtelen, hogy Nicolo Renieri (Nicolas Régnier, 1590 k. — 1667) legjelentősebb korai alkotásai közé kell sorolnunk budapesti zsánerképét, a korábban Caravaggio, illetve Bartolommeo Manfredi műveként számontartott Kártyázókat. Az Itáliában dolgozó, Maubeuge-i születésű mester oeuvrejét most egy újabb adalékkal bővíthetjük. A würzburgi Martin von Wagner múzeumból 4 Az alapvető közlemény, L o n g h i, R. : Una traccia per Filippo Napoletano. Paragone 1957 N° 95, 33, óta megjelent s az összképet jelentősen megváltoztató publikációk: Salerno, L.-tól: II vero Filippo Napoletano e il vero Tassi. Storia deli' Arte, 1970. 6, 139; Il dissenso della pittura. Intorno a Filippo Napoletano, Caroselli, Salvator Rosa e altri. Storia dell'Arte 1970. 5. 34; Precisazioni su Filippo Napoletano e i suoi affini. Arte Illustrata 1974 (57). 43; C h i a r i n i, M.: Pittori di paesaggio del seicento a Roma. Roma, 1977—78.; Filippo Napoletano, Poelenburgh, Breenbergh .. . Paragone 1972 No 269, 18; Deux tableaux de Filippo Napoletano ayant appartenu aux collections royaux français. La Revue des Arts, 1973. 237. r> Parisét, F. G.: Note sur Jean le Clerc. La Revue des Arts, 1958. VIII. 67. Olaj, vászon, 72x132, 1865 óta a Nancy-i múzeumban, a 18. század végén állítólag Párizsban M. Bachelier tulajdonában.
