Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
CZÉRE ANDREA: Johann Carl Loth rajzművészetéhez
nosz rajza is pontosan megegyezik azzal a festménnyel, amely számára készült — ezt a kép fennmaradt festmény- illetve rézkarcmásolatai alátámasztják 14 , így nem egyedülálló jelenséget tapasztalunk Loth oeuvrejében. A halványbarna papírra vöröskrétával készült rajzon a vonalaknak ugyanolyan darabosságával, helyenkénti szögletességével találkozunk, mint a művész tollrajzain. Pán izomzatát elmélyülten, részletesen dolgozta ki. Izomdomborulatainak és Apollón arcformáinak a megvilágítást jól érzékeltető fény-árnyjátéka helyenként a papír foltosodása miatt veszített ugyan elevenségéből, azonban ennek ellenére világosan érzékelhető az arckifejezések és az izmok megformálásán az eredetiség, a primer művészi jelleg. Jellemző apróság például, hogy a körvonalak pentimentói néhol nem a korrigálás jeleinek tűnnek, hanem a testformák plasztikus ábrázolásához járulnak hozzá — figyeljük meg Pán sípot tartó bal kezének hüvelykujját, illetve arcán a barázdák jelzéseit. Egy másolaton a különböző részletek kidolgozása egyenletesebb lenne; itt Apollón lírán játszó jobb keze csak halvány vázlatos vonalakkal jelzett és Pán jobb kezének hüvelyk és mutatóujja a többi ujjnál erősebb hangsúlyt kap. Pán arca több rövid, puha krétavonalból formált, míg Apollóné néhány éles vonallal jelzett, mely az arcok kifejezését, jellemzését rendkívül elősegíti: vizsgáljuk meg például Apollón szemöldökével egybefolyó éles orrközépvonalát és jobb szeme aljának erősen meghúzott vonását, mely tekintetének egy csipetnyi iróniát kölcsönöz. Míg Pán felsőtestének formarészleteibe nagy gonddal merül el a művész, az Apollón testét borító ruhát csupán vázlatos ábrázolásra méltatja — ez szintén a sajátkezűség mellett tanúskodó vonás a rajzon. Az Apollón alakot testét borító könnyed satírozással háttérbe tolja, a jobbról jövő, arcának csak féloldalát súroló megvilágítással Pán felsőtestét emeli ki. Mindez arra mutat, hogy az árnyékolás, a formák vonalstruktúrája a kompozíció egészénél ugyanúgy, mint a kisebb részletek megrajzolásánál, a primer művészi gondolat kifejezését szolgálja, ami másodlagos műre — másolatra — nem lenne jellemző. A budapesti rajz — eltérő technikájából adódóan — nem kelt olyan erőteljes benyomást, mint az Albertina rajza, ahol a fény-árnyék ellentétek igen kiélezettek, és a bőséges sötétszürke lavírozás festői hatásúvá teszi a lapot. A technikai kivitelezés különbsége ellenére azonban nem nehéz észrevennünk a kéz azonosságát az összhatásban és a részletek kidolgozásában egyaránt. A vöröskrétarajzon satírozással, az ecsetrajzon lavírozással jelzett sötét háttértől világosan elkülönülő testkörvonalak, az izomcsoportok megrajzolása a vállon, a hát hullámzó körvonala, a kar izomkötegeinek árnyékolt domborulatai, melyek az alsókaron az árnyék érzékeltetése végett kevésbé kiemelkedőek és a kézfej erezetének jelzésében folytatódnak, a jobb kezeken a mutatóujj gyűrűzött körvonala illetve árnyékvonala, a kissé kidülledő, kerek szemforma, a fül dupla vonallal megerősített körvonala mind nagyon rokon jellegűek. A budapesti rajz Loth ismert rajzai között a jobb kvalitásúak közé tartozik, s közlése ezáltal talán hozzájárul ahhoz, hogy Lothot, mint rajzolót, az eddiginél kissé kedvezőbb színben tüntesse fel. CZÉRE ANDREA Lásd E w a 1 d, G. : i. m. kat. sz. 448, 450, 459.
