Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
POGÁNY-BALÁS EDIT: Egy előkép jelentésváltozásai
Piranesi egy római látkép-metszetének felirata is így mutatja, bár a 17. században már végleg Dioskurosokként határozták meg. A monmuentális, szem előtt levő mű önkéntelenül is mindig hatott azokra a művészekre, akik elkerültek Rómába, de az 1400-as évektől kezdve tudatosan kutatják az antikot és alkalmazzák műveikhez a monumentális szobrokat. Pisanellótól megindul a tudatos antik utánrajzolás, antik-tanulmányozás és az átvétel tudatos formai, tematikai előképi felhasználása. Harcosoknak, és pribékeknek, lófékezőknek szabadon átdolgozva, mitológiai alakoknak, ótestamentumi és újtestamentumi személyeknek jelenítik meg őket, formai hatásukban, lendületes, hősi gesztusaikban tematikusán feldolgozva a mintaképeket. Az antik szobor konkrét, tárgyilagos ábrázolásai metszeteken jelennek meg, mint A. Lafrerinél, J. B. Cavalleriis 1569-ben, 1573-ban metszetkiadványaiban „Buchephalus et Alexander Magnus, Opus Praxitelis" és , .Bucephalus et Alexander Magnus, Opus Phidiae" felirattal ábrázolja őket, míg Perrier és utána C. V. Dalén J. már „Castora Pollucemque. Opera Praxitelis et Phidiae in Area Quirinali" feliratot jelöl a metszeteken. A reneszánszban igen gyakran fordított értelmezésben és jelentésben alkalmazták az antik modellt, ahogy A. Warburg 11 óta erre rámutat a szakirodalom. A monte cavallói Dioskurosok szoborcsoportjából elvonatkoztatott pathos formula azonban jóformán mindig megegyező értelmű és jelentésű az annak alapján készített műalkotáséval. Rendkívül érdekes példa erre Andrea del Castagno Dávid-ja mellett 12 Francesco Salviati Feltámadt Krisztusa a Santa Maria deir Anima templomban, Rómában (72. kép). A lendületes, mezítlábas, hősi ifjú győzelmes feltámadt Krisztussá formálódott, külső lendületében is megfelelve a belső értelmezésnek. A freskón Krisztus alakjánál a csukott sír felett felemelkedő feltámadt Krisztus 13 alakjánál a feltámadás és mennybemenetel összevont ábrázolását adta, amelynél az 1550 körül készült freskónál a kortársi megoldásokat követte Salviati. Krisztus alakjának monumentalitása, alulnézetből ábrázolt jellege, a karoklábak ellentetten lendületes gesztusa, a tájból elszigetelten kiemelkedő, a felhők fölött lebegő alakja pontosan követi a monte cavallói Dioskurosok alakját (73. kép), amely ehhez a képhez és más reneszánsz művekhez is alapvető módon mintaképül szolgált. A behajlított térd, az izomrajzolatok is pontosan megfelelnek a két alkotáson, mutatva a római antik szobor szuggesztív hatását. A felhők fölé emelkedés jellegét ugyanúgy ábrázolja A. Lafreri metszete a pontosságra törekvő visszaadásnál, mint a festmény a Krisztussá formált ifjú alakjának a térbe állításával. A Feltámadt Krisztus Francesco Salviatitól úgy emelkedik fel a felhők fölött, amellett, hogy teljes pontossággal követi az „Opus Praxitelis" alakját, tartását, körvonalát, mint egy antik tanulmányrajz, amit teljes pontossággal a Perrier utáni Dalén metszet alakja (74. kép) mutat — mint ahogy Róma n Warburg, A.: Gesammelte Schriften II. Berlin/Leipzig, 1932. 449. 12 Pogány-Balás, E. : Remarques sur la source antique du David dAndrea del Castagno à propos de la gravure Lafreri d'après les Dioscures de Monte Cavallo. Bulletin Nr. 52. 123—128. 13 Francesco Salviati: Feltámadt Krisztus, Santa Maria dell'Anima Róma. Lit.: Monbeig Goguel, C. : Francesco Salviati e il tema della Resurrezione di Cristo. Prospettiva. Nr. 13. 1978. 7—23.
