Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)

VARGA EDITH: Egy egyiptomi festett fa fej

az elülső és a hátsó fél szétválása. Közelebbi vizsgálatnál kitűnt, hogy az öszszeillesztést nem csupán egy feltételezhető belső csappal biztosították, hanem egy sárga, iszapos-gipszes emulzióval is, melyet a bal sarok törésének kipótlására töltőanyagként alkalmaztak. Ugyanezzel az anyaggal simították el a bázis felületének egyenetlenségeit is (4. kép).

3 Ez a massza egyben azonos azzal a réteggel, amellyel festés előtt a fej alapozását végezték. Az a tény, hogy a bázis levágott lapján eredeti, kiegészítő-alapozó anyag maradt fenn azt bizonyítja, hogy a példányt már készítése idején ebben a formában alakították ki, és nem később történt az alj vízszintes lemetszése. Darabunk tehát önálló fejszobornak, vagy a büszt-típushoz közelálló emléknek tekinthető. A fejet bevonó sárgás alapozó massza az arc, a fülek és a homlok felszínén egyenletes vastagságban borítja a felületet, míg a paróka nagy részén csak vékony réteget alkalmaztak, helyenként az is erősen kopott, s úgy tűnik — főként a hátoldalon —„ hogy alapozás nélkül festettek a fára (6. kép). Az arc téglavörös festésű, a tágranyílt szemek és az ívelt szemöldök kontúrjai feketék. Fekete a plasztikusan kimagasodó homlokszalag is, valamint a parókát borító festés. A fej hátoldalán, a paróka közepén és alsó részén nehezen kivehető, erősen elmosódott fekete festésnyomok láthatók, melyek egy hajdíszként szolgáló csokor és két lecsüngő szalag formájára emlékeztetnek. A fej az újbirodalmi faszobrászatra jellemző stiláris jegyeket őrzi. A széles és a füleket szabadon hagyó paróka a XVIII. dinasztia közepéig divatos frizuraviseletét mutatja/

1 Az arc kidolgozása azonban későbbi periódusra vall. A ramesszida korban, főként annak első felében készült szobrokon figyelhetők meg legpontosabban azok a sajátosságok,

5 melyek megegyeznek példányunk ábrázolásmódjával. A III. Amenhotep-kori hagyományokat a paróka típusa őrzi, valamint a szemhéj felső vonalát követő, bevésett kettős vonal, és a szemhéjszemöldök közepének homorú kidolgozása. Jellegzetesen ramésszida kori sajátosság a kerek, kissé nyújtott, de telt és alul kigömbölyödő arc, a keskeny, alul kiszélesedő orr, az orrcimpák melletti bevágással, a stilizált, magas, hieroglifa-szerűen ívelt szemöldök, a felhúzódó, telt ajkak, a kerekségében is határozott áll. Bár az arcvonásokban kifejezésre jutó stílusjegyek a XVIII. dinasztia végének szobraival mutatnak szoros rokonságot, a részletek megformálása alapján a ramésszida kor korai periódusának emlékei közé sorolandó. Ami példányunkat kiemeli mindkét korszak analóg emlékei közül, az a szobortípusból adódó sajátosság; a szokatlanul kiugró, hangsúlyos volumenű és kidolgozású arc. Ez a megformálás minden bizonnyal összefügg a fej rendeltetésével. Az arc vörös festése arra utal, hogy a szoborfej férfit ábrázolt, jóllehet az ábrázolásmód együttes hatása inkább egy finom női arcot idéz. Ez a nőies, szinte nemnélküli és erősen idealizáló jelleg összhangban van a fej vonásaiból áradó időtlenséggel; a kortalanság uralkodik a gyengéd tekintetű arcon, mely egyfajta rezgináltságot és finom melankóliát fejez ki. Nem tekinthető portré3 Vozil Irén restaurátor anyagvizsgálata szerint a massza finoman iszapolt, sárga homok, agyag és gipsz keveréke. Ez, a fához jól illeszkedő és keményre szilárdult anyag gyakran előfordul óegyiptomi fatárgyakon; hézagot, sérülést korrigáltak vele. A restaurátor több ízben is megfigyelte fakoporsók restaurálása során. 4 Vandier, J.: Manuel d'archéologie, tome III La statuaire 1—2. 482 kk. o. 5 Vandier, J.:i. m. 483, 489, 523, 526. o.