Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 51. (Budapest, 1978)
Könyvszemle
tartozó adatok halmozásával felduzzasztva. Kézikönyvként használható, megbízható kísérője lehetne a kiállítás látogatójának. Az anyag csoportosítása nemzetek és korok szerint a kiállítás felépítését követi. A szerző a határozottan egyes mesterekhez kapcsolódó szobroknál a művészről csak a szűkebb kört jelöli meg, amelybe tartozik, (toszkán, sienai, dél- vagy keletnémet, francia, stb.) továbbá születési és halálozási helyét, idejét. Következik a darb címe, témájának meghatározása, leltári száma és egyéb adatai: anyaga, felületének színe, méretei, restauráltságának mértéke, állapota, provenienciája, esetleges idegen kiállításon szereplése, végül a replikák, vagy variánsok felsorolása. A következő bekezdés tömör összefoglalása a szerző saját, vagy mások, — a meghatározásban lényegesen résztvevők — korábbi eredményeinek. A fő cél itt a darabok helyének pontos meghatározása az egyes mesterek oeuvrején belül, legközelebbi rokonságuk megjelölése, viszonyuk a variánsokhoz, helyzetük az esetleges többespéldányok sorozatában. Mesteri példákat nyújt ebben, hogy csak az olasz anyagból említsünk néhányat: az Andrea Pisano műveként meghatározott kis márvány Madonna, vagy Agostino di Duccio működésének utolsó szakaszába helyezett Gábriel arkangyala, Francesco di Giorgio Martinihez kapcsolt terrakotta dombormű, amely hosszú és egyre bővülő sorozat megindítója lett, vagy utolsónak Jacopo Sansovino viasz Madonnája, melyről meggyőző erővel mutatja ki, hogy a mester egy olyan bozzettoja, amelynek végleges kivitelezése az idők folyamán elveszett. Balogh Jolán katalógusának ez a részlete lényegre szorítkozóan adja a legfontosabbat és más esetekkel szemben nem válik terjengőssé, a műtárgyra vonatkozó idegen vélemények ismertetésével. A budapesti gyűjtemény darabjairól is megkapjuk ezeket a lényeges tudnivalókat, de logikus helyükön, külön tipográfiával is elválasztva, a bibliográfia időrendben felsorolt anyagában. A további tudományos kutatás folytatására ez ad alapot és megbízható támpontot. A kiegészítő táblázatokból: a leltári számok sorrendjét feltüntetőből kirajzolódik a gyűjtemény fejlődésének története, a gyűjtők és műkereskedők neveit felsorolóból pedig a szobrok gyűjtésének históriája. A katalógus lezárása, a szerzőnek a Múzeumtól való megválása óta az újabb szerzemények feldolgozása és a megjelenést követő recenziók hozzászólásainak számontartása az utódok, a folytatásra kötelezett jelenlegi gondozók feladata lesz egy újabb kiadás számára. G. AGGHÁZY MÁRIA G. Aggházy Mária: Olasz és spanyol mesterek szobrai. Budapest, 1977. Magyar Helikon és Corvina kiadásában. 143 oldal, 48 színes képtábla, 17 fekete-fehér kép. Megjelent magyar, angol és német nyelven. A Szépművészeti Múzeum Régi Szoborosztályának legjelentősebb olasz és spanyol szobrait ismerteti és mutatja be G. Aggházy Mária könyve. A szerző a régi magyar és külföldi szobrászat kiemelkedő jelentőségű kutatója és isme-