Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)

SZOMDISNÉ ESZLÁRY ÉVA — MÁTÉ ISTVÁN: Velencei mestertől származó XIV. századi Madonna szobor restaurálása

Az 1975—76. évi restaurálás a következő módszer szerint történt. 1. A gipszréteg lebontása. 2. A tartóvasak eltávolítása. 3. A szobor megtisztítása a benzolban oldott polisztirol filmrétegtől. (Mechanikus úton.) 4. A szobor szétbontása. 5. A szobor részeinek összeépítése és formai kiegészítése. 6. Festett felület tisztítása. 7. A kiegészített felület kezelése. 8. Kémiai és anyagtani vizsgálatok. A nagy mennyiségű gipszréteg eltávolítása után láthatóvá váltak a rosszul összeépített szoborrészek, valamint az erősítés céljából beépített vasak. (39. kép.) E tartóvasakat ki kellett szerelni, hogy helyettük a későbbiek folyamán réz tartók kerülhessenek a szoborba. Ezzel párhuzamosan nagy gonddal végeztük el a szobor megtisztítását attól a filmrétegtől, amelyet a — korábbi restaurálás során — a benzolban oldott polisztirol okozott, és amelyről korábban már megemlékeztünk. Ezután következett a több darabból álló szobor szétbontása. Az egyes részek általában csapokkal voltak egymásra erősítve. Eltávolításra került a Madonna és a Gyermek feje, és a ruha elülső redőzete. (40. kép.) A szobornak a lebontása utáni oldalnézetén tisztán látható a szépen leomló ruharedőzet. (41. kép.) A szobor részeinek újbóli összeépítése és formai kiegészítése igen körültekintő munkát igényelt. A töredékek egymáshoz rögzítését — az előzetes restaurálások során gipsszel végezték el, és ez a törésfelületek pontatlan összeállítását eredményezte. A gipsztől megtisztított részek egymásraragasztására most műgyanta alapanyagú ragasztó került felhasználásra. A hátfelőli oldalhoz az arcrész nem csatlakozott közvetlen törésfelülettel. A maszkszerűen fennmaradt arcrész és a hátsó fennmaradt koponyarész összeépítésére három rézcsap került felhasználásra, ami egyben távtartó szerepét is betöltötte. (42. kép.) Az így összeállított résznek a szoborhoz való rögzítését egy állványzat segítségével lehetett elvégezni. Azokat a törésfelületeket, ahol közvetlen csatlakozás nem volt, stukkóval kellett kitölteni. Azokon a helyeken, ahol nagy stukkótömeg került felhasználásra, a stukkó belseje üres maradt. (A fej és a hátsó felület statikai erősítése.) (37. kép.) A vállrész hátoldalának rögzítését három, az alapra merőleges profilú rézrúd szolgálja. A három függőleges támaszt két keresztkötés erősíti. A kőhöz történt rögzítést két darab, szintén szögletes profilú rézcsap végzi. A kiszerelt vasak helyett erősítés céljából azért kerültek meszes gipszhabarccsal körülfogott rézrudak, mert a réz az esetleges korrózió megakadályozása szempontjából fontos. A fontosabb kiegészítések a szobron a következő helyeken találhatóak: arc és koponyarész, a mellkas és a megmaradt vállrész közötti hely. A kiegészítés csupán a szobor felületén kialakult kéreg szintjéig történt, így a stukkóval felhordott részek 4—5 mm-el mélyebbek, mint az eredeti, épen megmaradt szoborfelületek. Nem egészítettük ki a Madonna és a Gyermek kezét. A kiegészítés a szobor eredeti plasztikai megoldását követte ott, ahol kis felületen történt pótlás (drapériarészek), nagyobb hiányzó részek esetében (térd és a rajta levő drapéria) az eredeti formai megoldáshoz hű, de azt nem utánzó megoldásra került sor. (35. kép.)