Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Pedro Nuhez de Villavicencio, Murillo követője
stílussajátosságait nem is olyan erőteljesen vesszük észre Nunez képeiben, de Guercino, sőt genre-témáinak direkt hatásában Caravaggio ismerete is megmutatkozik, különösen az olyan képein, mint a budapesti és modenai párdarabok („Kiborult almáskosár", ,,A megrettent pásztorfiú", 101—102. kép) vagy az újabban magántulajdonból a sevillai Casa Museo de Murillóba került „Vízhordó fiú" (99. kép). Murillóval szemben bizonyos monumentalitás mutatkozik alakjainak határozott megformálásában és ez az olasz örökségről vall. A könnyed felszínességben azonban már a következő nemzedék, a születő 18. század játékosabb és még Murillo késői, sokszor üres és elnagyolt képkompozícióinál is hígabb művészete veti előre árnyékát. Amikor a 17. századi spanyol életképfestészet monografikus feldolgozása során tárgyalt képeinek egybefűzését külön is megkíséreljük, 1 '' ezt abban a reményben tesszük, hogy az itt közölt képcsoport lehetővé fogja tenni újabb, még lappangó, más nevek alatt előforduló műveinek felszínre kerülését. Murillo eme, a nemesi-amateurből festővé vált követője és barátja munkásságának első monografikus ismertetése az első kísérletek valamennyi gyengéjét magában hordja. Vázlatossága és az okleveles anyagban való személyes kutatása hiánya miatt elsősorban a további tanulmányozás számára kíván kiindulást nyújtani. Pedro Nuhez de Villavicencio a múltban viszonylag nagyobb vizsgálat tárgya volt a spanyol művészettörténet-írásban, mint mainapság. 16 Diego Angulo Ihiguez a 17. századi spanyol festészettel foglalkozó művében csak néhány sor jutott neki, 1 ' a legtöbb kézikönyv említésre sem méltatja. Ezért tartottuk érdemesnek, hogy az 1819-ben Londonban az Esterházy-gyűjtemény részére megszerzett „Kiborult almáskosár" kapcsán felvázoljuk a johannita lovag Don Pedróról azt, amit életéről és műveiről megismerni módunkban állt. Nuhezt a maga idejében — talán nemcsak festői tehetsége, de nemesi származása és a máltai lovagrendbe való tartozása miatt is — meglehetősen sokra tartották. Ezt mutatja, hogy a „Kockázó fiúk" 1686 előttől a Prado megalapításáig állandóan a királyi festők műtermében függött, illetve a palotában volt, hogy Luca Giordano nemcsak Rubens és Ribera modorában festett Madridban, de készített egy kártyázó fiúkat ábrázoló képet is Nuhez hasonló kompozícióit utánozva. 18 Értékelésében talán előadásmódjának olaszos eszményítése is közrejátszott. Palomino szerint Pretinek több képét is másolta, melyeket nem lehetett az eredetiektől megkülönböztetni. Talán Itáliában ismeretes két festménye és a budapesti is az ottani tartózkodásai során készültek. A „Kiborult almáskosár", mely a modenaival együtt talán supraportának készült, származhatna Nápolyból, mivel Edmund Bourke gróf, akitől az Esterházy-gyűjtemény részére a képet 1819-ben megvásárolták, évekig volt Nápolyban — ahol kiterjedt gyűjtőtevékenységet is folytatott, metszeteket, képeket vett — Dánia követe a 18. század 15 A spanyol életképfestészet története a 17. században. Előkészületben. 16 Stirling (I. m. 1848. III. 1104—1105; 1891. IV. 1297—1299) a már ismert forrásokat összegezve tárgyalja Nunez de Villavicencio életét, Curtis pedig (I. m. 336—338) külön fejezetet szentelt a festőnek. Ebben a már idézett képeken felül a cádizi múzeumban lévő „Nagy Szent Gergely" és „Szent Ambrus" című műveket tulajdonítja a sevillai mesternek és felsorolja a különböző gyűjteményekben neki tulajdonított műveket, ezek valamennyien egyházi tárgyúak. Mayer (Die Sevillaner Malerschule, Leipzig, 1911. 175) már csak két sort szánt a festőre: „von dessen Hand vor allem das bekannte Betteljungenbild im Prado stammt." 17 Pintura del Siglo XVII. Ars Hispániáé XV. Madrid (1971) 364, 18 Stirling (1848) III. 991.
