Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)

GERSZI TERÉZ: A rudolfinus tájfestők kölcsönhatásának problémája

A RUDOLFINUS TÁJFESTŐK KÖLCSÖNHATÁSÁNAK PROBLÉMÁJA II. Rudolf prágai udvara az 1600 körüli években nemcsak az internacionális későmanierizmus egyik legfontosabb fellegvára volt, hanem a realizmus irányába mutató, új tájművészeti törekvéseknek is egyik fontos centruma. Prága élénk, változatos szellemi életével és az univerzalitás igényével kialakított, gazdag császári gyűjteményeivel alkalmas környezetnek bizonyult az újszerű kísérletezésekre is. Ennek következtében tehetett szert a többi, fontos tájművészeti központtal — Rómával, Antwerpennel, Amszterdammal, Utrechttel, Frankenthallal — szinte egy időben úttörő jelentőségre. Míg a figurális festészet vezető mesterei — Spranger, Hans von Aachen és Joseph Heintz — lényegében mindvégig megmaradtak a manierista ideálok mellett, addig a tájfestők munkásságában új útkeresés figyelhető meg. Pieter Stevens, Roelandt Savery, a miniaturista Georg Hoefnagel, és az aranyműves, de tájrajzolással is foglalkozó Paulus van Vienen műveiben a későmanierista jellegzetességek mellett valóságábrázolásra valló törekvések is mutatkoztak. A prágai tájfestők tehát — az általánosan elfogadott nézettel szemben — nem sorolhatók egyértelműen a fantasztikus manierista tájkép művelői közé,

1 ha teljes oeuvre-jüket, így rajzaikat is figyelembe vesszük. A valóságábrázolásban elért eredményeiknél az is szerepet játszott, hogy mindnyájan több-kevesebb mértékig a bruegeli tradícióhoz kapcsolódtak. Művészetük kialakulásában nem volt kevésbé számottevő a különféle, más művészi hatás sem. Stevens és Savery is sokat köszönhetett a frankenthali mesterek, elsősorban Gillis van Coninxloo eredményeinek. Stevens Itáliában Hendrik van Cleef. Mathys és Paulus Bril s feltehetően Lodewijk Toeput hatása alá került. Savery művézetének kiteljesedésében pedig Vinckboons és Jan Brueghel műveinek is szerepe volt. Paulus van Vianen függetleníthette magát leginkább a kortársak és az őket közvetlenül megelőző generáció hatásától. Aranyműves lévén a tájfestészeti konvencióktól szabadabban alkothatott és inspirációt — a természeten kívül — Bruegel és Dürer művészetéből merített, Prága éppen azért válhatott az 1600 körüli tájfestészet egyik fontos központjává, mivel az ott dolgozó mesterek oly sokféle, jelentős hatást közvetítettek egymás számára. Művészi kölcsönhatásuk vizsgálatával mind ez ideig adós maradt a művészettörténet. Erre vonatkozólag inkább csak egyes utalások történtek, főként egy-egy rajz problematikus szerzőségével kapcsolatban. A három művész kölcsönhatásának az a tény is egyik figyelemre méltó bizonyítéka, hogy műveiket több esetben összecserélték. E cikknek éppen az az egyik célkitűzése, hogy ezeket a téves attribúciókat lehetőleg helyreigazítsa, és rámutas1 Franz. H. G.: Niederländische Landschaftsmaler im Künstlerkreis Rudolf II. Umeni, XVIII. Praha, 1970. 225, 242.