Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 45. (Budapest, 1975)

Könyvszemle

Maulbertsch születésének 250. évfordulójáról két kiállítás emlékezett meg Bécsben és Budapesten, és ugyancsak a jubileumi évben jelent meg a monográfia is. A szerző több évtizedes kutatásai tárták fel Maulbertsch helyét az európai későbarokk nagymesterei között. Az 1960-ban megjelent, teljességre törekvő Maulbertsch-monográfia (Garas Klára: Franz Anton Maulbertsch. Budapest, 1960, 334 oldal, 332 kép, 16 színes képtábla) a mester munkásságának széleskörű és alapos bemutatásán kívül a források és dokumentumok teljes szövegét is közölte, ezt követően a kronológiai sorrendbe szerkesztett oeuvre-katalógussal, mely csaknem 400 művet sorolt fel. A következő évtizedben felbukkant újabb műveket és adatokat is közzétette a szerző (Klara Garas : F. A. Maulbertsch. Neue Funde. Mitteilungen der Österreichischen Galerie. 1971. Jg. 15. Nr. 59). Az 1974-ben megjelent monográfia több szempontból is eltér a korábbi kötettől, az újabban felbukkant műveken és kutatási eredményeken kívül más lényeges kiegészítések is történtek. A bevezető szövegben a szerző rendkívül tömören fogalmazza meg az életpályát, beleépítve a 18. századi középeurópai művészeti élet és művészeti praxis összképébe. Különös figyelmet fordít a művész és a megrendelő változó viszonyaira, és ezzel összefüggésben, az ikonográfiái programok sokszor lokális jellegére. Ez utóbbi különösen érdekesen jelentkezik a magyarországi megrendelők esetében, és így Maulbertsch oeuvrejónek ikonográfiái gazdaságát is magyarázzák. A bevezetőt követő, lényegesen bővült oeuvre-katalógus ezúttal a képek őrzési helyének, illetve a falképeknek a topográfiai rendjében van csoportosítva. Az újonnan ismertté vált képekre csupán egy adat : a Szépművészeti Múzeum 13 Maulbertsch képe közül 7 újabb szerzemény. Az új kötet nem csupán összefoglalása az előzőnek, hanem szerves továbbépítése. A bécsi kiállítás katalógusával (Katalog F. A. Maulbertsch, Wien, 1974, Bed. R, Waissenberg), és a Szépművészeti Múzeum kiállításának katalógusával együtt (F. A. Maulbertsch és kora, Budapest, 1974, Garas Klára), — a 18. századi művészet kutatóinak nélkülözhetetlen forrása. G. Aggházy Mária: Leonardo lovasszobra. Budapest, 1972, Képzőművészeti Kiadóvállalat 56 oldal, 27 szövegközti kép, 26 képtábla (magyar nyelven) 1969-ben, a Budapesten rendezett XXII. Művészettörténeti Kongresszuson a Szépművészeti Múzeum kis kiállítása, valamint a szerző előadása hívta fel ismét a nemzetközi tudományos világ figyelmét a budapesti bronz lovasszobor modellre, melyet Eerenczy István magyar szobrász 1818 — 24 között Rómában, mint athéni mester munkáját vásárolt, és a XX. század, elején jutott a múzeum birtokába. Meiler Simon 1916-ban és 1918-ban megjelent publikációja mint Leonardo művét közölte. A szerző kongresszusi előadása (Nuovi aspetti di una discussione Leonardesca. Actes du XXII

e Congrès International d'histoire de l'art, Budapest, 1909. Tome II. Budapest, 1972) egyrészt azonosította darabunkat az (1584-ben) Leone Leoni birtokában levő és a Lomazzo által említett darabbal és megvizsgálta a szobor lótípusának (destrier) XV. századi szerepét és irodalmi említéseit. Kutatásainak további eredményeit a Szépművészeti Múzeum Közleményeinek 1971. évi 36. számában tette közzé (Leonardo da Vinci lovasszobra), melyben közölte a bronzszobor technikai vizsgálatának eredményeit is, összehasonlítva a New York-i, a londoni és a dublini példányokkal. Széleskörű ikonológiai vizsgálatok alapján, melyek az ágaskodó lovon ülő harcos arcvonásai és a sárkányos—koronás sisak