Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 43. (Budapest, 1974)

SZABÓ MIKLÓS: A közép-görögországi terrakotta protomék kérdéséhez

hiteles síregyütteshez, 0- így a kérdéses protomé-változat keltezésére külső tám­pontunk nincs. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon boiótiai újítás-e a gömbös hajviselet adaptálása a protomék műfajában? Mai ismereteink szerint Rhodoson és lóniában e hajviseletnek az adott műfajban semmiféle párhuzama nem fordul elő, ismerjük viszont északról, így ülynthosból és Thasosról. 53 A dilemma tehát ugyan­az, mint amivel fentebb is szembekerültünk a thráktengerpart „rhodosi" profoméi­nak tárgyalása során, de ebben az esetben azt még tovább bonyolítja a boiótiai típus kialakulásának tisztázatlansága. Ha sikerülne is egyszer tisztázni a boiótiai példányok és a peloponnésosi nagyszobrászati alkotások összefüggésének jellegét, továbbra is probléma maradna, hogy az északi darabok magyarázhatók-e Közép­Görögország műhelyeinek befolyásával, minthogy a ma ismert boiótiai és thasosi, ill. olynthosi példányok végülis különböznek egymástól, sőt az is kétségtelennek tűnik, hogy az utóbbiak lelőhelye megegyezik készítő műhelyük működési helyé­vel. 54 Ha pedig a szigorú stílus időszakában különböző görög központokban észlelt rokon jelenségeket nem lehetséges — legalábbis e pillanatban — egyetlen központ­ból kiinduló, onnan szétsugárzó hatásnak betudni, úgy azt kellene eldönteni, hogy vajon nagyszobrászati előképek hatására utaló rokon szimptómák valóban egyide­jűleg, egymással párhuzamosan jelentkeztek-e? 55 Nem valószínű azonban, hogy erre a koroplasztikai alkotások alkalmasak volnának, s nemcsak azért, mivel idő­rendjük a gyakran emlegetett kutatási problémák miatt általában nem határozható meg kellő precízséggel, hanem azért is, mivel az agyagszobrocskák csak a nagyszob­rászati kifejezés „árnyékát" tükrözik, s a terrakotta művészetben a korszakváltás - szemben a nagyplasztikával, — vontatott ütemben, fokról-fokra ment végbe. 56 A gömbös frizurájú boiótiai protomé-változat fiatalabb fejleményének képvi­selőjét a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye is őrzi (14— 15. kép). A T. 72 számot viselő terrakotta, 5 " akárcsak előzményei, valószínűleg Tanagrára lokalizálható. 58 A változat hajviselete és arestruktúrája összevethető ugyan az olympiai oromcso­portok némelyik figurájával, 59 valójában azonban már az i. e. 5. század közepére 52 A Skhimatari Múzeumban 3 protomé, egyéb darabokkal, sírleletként van együt­tartva. A mellékletek némelyike (elsősorban a korinthosi kotylé) arra mutat, hogy az együttes nem lehet hiteles. 53 Thasos: Válnia 3851 — 52. (A közületien leletekre F, Croissant szíves engedélyével hivatkozom.); Olynthos: Robinson, D. M.: Olynthus XIV. i. m. 97. old., 47. sz., 27. t.) és még további töredékek); Ghalkidiké: Thesszaloniki Múzeum 4039. A boiótiai protomék profilja különbözik a thasosi ill., thesszaloniki példányokétól. 54 Ezt az előző jegyzetben idézett darabok agyagfajtája alapján tehetjük föl. 55 A szigorú stílust, mint egy központ, Athén művészetének vívmányaként értékelő felfogáshoz : Sismondo R i d g w a y, B. : The Severe Style in Greek Sculpture. Prin­ceton 1970. 6. skk. — Mindenképpen túlzás volna egyetlen elemből, a hajviseletből ki­indulva, kisplasztikái analógiák híján, peloponnésosi forrásból levezetni a boiótiai motí­vumot. Annál kevésbé, minthogy a hajviselet archaikus előzménye boiótiai kurosokréd is ismert: Ducat, J.: i.m. 355. old., 117- 19. t. (Athéni N. M. 20; Ptoionból.) - Az athéni Akropolis gazdag késő archaikus terrakotta anyagából 1. pl. Akropolis M. 12762 (n 2452) = Brooke, 406. old., 622. sz. — Egyébként e hajviseletre a szicíliai koroplasztiká­ban sem nehéz példát találni: R i z z o, G. E. : i. m. 205. old. 56 jgy ; H i g g i n s, R. A. : Greek Terracottas, i. m. 57 sk. ; vö. Sismondo R i d g­w a y, B. : i. m. 5 sk. "Oroszlán, Z.: Az Orsz. Magyar Szépm. Múz. . . . i. m. 32. old. 11. sz.; Arch. Ért. i. m. 62. old., 2. sz., 26. kép. 58 Athéni N. M. 4768, 4769 (Tanagrából); Louvre CA 83 (Thébaiból?) = M o 11 a r d­- B e s q u e s, S. : i. m. 97. old., LXIX. t. ; Vö. Winter I. 237,5 sz. 59 Vö. az olympiai Zeus­templom tympanon-szobrai közül: A s h m o 1 e, B. — Y a 1 o­u r i s, N.: Olympia. The Sculptures ot the Temple of Zeus. London, 1967. 67. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents