Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 42. (Budapest, 1974)
POGÁNY-BALÁS EDITH: Észrevételek Leonardo harcos fejei és Constantinus kolosszális bronzportréjával kapcsolatban
tanulmányaiban ugyancsak felhasználta. Összevetve ezeket a Constantinus szembenézetével (32. kép), ugyancsak megfigyelhető, hogy ennek alapján és erre vonatkoztatva végezhette részben megfigyeléseit és méréseit, — amit különösen jól mutat egy torinói tanulmányrajza, — az emberi fej és szem arányaihoz (33. kép). Nemcsak körvonalában, de arányaiban, részleteiben, a ráncok elhelyezésében, az egyes síkokat összekötő arányossági konstrukciós vonalak elhelyezésében teljesen világosan megmutatkozik ezúttal nem is a hasonlóság, de a teljes azonosság. Tökéletesen megegj^ezik evvel arányaiban a két szembenéző windsori tanulmányrajz. 5 A fej arányai, vonásai megegyeznek a szembenéző arányossági tanulmányrajzzal (Torino ; 33. kép) és a Constantinus portréval is (32. kép). Ezek a rajzok, melyek alapsémájuk formafelfogásában oly kis eltérést, változást mutatnak, kifejezésben annál inkább különböznek. A felindulásnak, szenvedélynek nemcsak az arcon, hanem minden mozdulaton kifejezésre jutása végig kíséri Leonardo egész munkásságát. Elsősorban azonban az arcokban. Félelem, megdöbbenés, áhítat, indulattól tüzelt kifejezés, mely az Anghiari csatánál annyira megragadó, már az 1480-as évek legelején feltűnik. A heves mozdulatvillanásokat végző testeknél és arckifejezéseknél a lélektani állapotra reagáló testet vizsgálta, a mozgásokat lehetővé tevő anatómiai szerkezetet. Rámutatnak szemléletmódjára, mely ideálját a funkció által igazolt formában s nem antik példaképekben kereste. De ezt a funkció által igazolt formát éppenhogy az antik szobrokban is megtalálta. Leonardo műveiben az antik előképeket nem antik utánzásként, hanem megformálási megoldásban alkalmazta, szinte észrevehetetlen az antik szobrokból való eredet : de alapos vizsgálat után megmutatkozott, hogy műveiben az akkor ismert római monumentális antik szobrok jóformán teljes együttesét megjelenítette, azokat a szobrokat, melyek hatásukkal hozzájárultak az olasz reneszánsz művészet realizmusának és monumentalitásának kialakításához. Leonardo Trattato della Pitturáját tanulmányozva a természet tanulmányozásának és a műalkotások alkalmazásának módjára nézve is levonhatunk következtetéseket ; arra vonatkozólag is útbaigazítást ad, hogyan fogja fel ő a művészetet és a természetet, melyet a korabeli és későbbi művészeti elméletek oly gyakran szembeállítanak egymással. A leonardói tétel, amely szerint a művészet, a festészet — seconda natura, második természet — azt fejezi ki elméletileg, amit a művészi gyakorlatban a művészek mindig is megvalósítottak, s amelyet Goethe oly érzékletes világossággal fogalmazott meg. Az emberábrázolás kérdéseinél, az arányokról, az anatómiáról, a mozgások és érzelmek kifejezéséről írt elméleti megjegyzéseinél Leonardónak azt találjuk, hogy azok nemcsak a természet tanulmányozásából levont következtetések, hanem az általa alaposan tanulmányozott antik és korabeli műalkotásokból is. Művészi gyakorlatában pedig úgy használta fel az ezekből hasznosítható érzelmi és formai motívumokat, mint a közvetlenül a természetben megfigyeltekről. Az arckifejezésekre vonatkozólag Leonardo szerint az arcok részei, formáik szerint típusokba oszthatók, s ha ezekből már egy megfelelően széles gyűjtemény áll rendelkezésre, elég csak egy pillantást vetni valakire, s feljegyezni arcának formái szerint melyik csoportba tartozik, s ennek alapján később el lehet készíteni az arcképét. Ez a módszer is arra utal, hogy a XV. század művészeinek lényegesen kevesebb eszköze volt még az emberi formák kifejezésére — éppen ezért nagyfontosságú volt számukra ezeknek a típusoknak kialakításához, összegyűjtéséhez a már meg•Meiler, P. : Physiognomical Theory in Renaissance Heroic Portrait. The Renaissance and Mannerism. II. Princetovvn. 1963. 53, 69.
