Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 42. (Budapest, 1974)
SCHINDLER, WOLFGANG: Újonnan szerzett római portréfej a Szépművészeti Múzeumban
csaknem tűnődő nyájassága, a határozott, de nem makacs akarat, amely a száj körül jelentkezik, az arc szerves egységként felfogott megjelenítése eredményezi az ábrázolt összetéveszthetetlen egyéniségét, de ugyanakkor mindezek a vonások a kor emberképének általános jegyeit is tükrözik. Ez az általános az arcvonások nyugalmában, komolyságában, az arc tengelyét hangsúlyozó tagolásban jelentkezik. Mindezek a sajátosságok a kor kiélezetten egyénítő ábrázolásain, mint például a császárportrékon, nem jutnak jelentős szerephez. Az egyéni visszaszorulása már a Gallienus-kor klasszicizmusát sejteti. Ennek a «klasszicizmusnak» az a jellegzetessége, hogy bár a hellénisztikus-római ábrázoló hagyomány általánosító tendenciáit újra előtérbe hozza, ugyanakkor ez az elv erősen elvonttá válik, s fokozódik az organikus portré-felfogás felbomlása. 22 A budapesti fejnek külön jelentőséget ad az a tény, hogy az egyénítést erőteljesebben megvalósító portréktól eltérően az általános jegyeket hangsúlyozza, s ezáltal a később uralomra jutó ábrázolásmód előhírnöke. Kétségtelen viszont, hogy éppen ez a sajátosság nehezíti meg a szobor keltezését. Másfelől azonban nyilvánvaló az is, amint már erre utaltunk, hogy a budapesti fej azt a hellénisztikus-római hagyományt őrzi, amely a Gallienus-korban az egyéni jegyek visszaszorításával ismét korszakalkotó tényező lett, 23 s végül a diocletianusi és a constantinusi kor fokozatosan személytelenné váló emberképébe torkollott. A szerves felépítési elv felbomlásának folyamatával szemben még mindig akadtak tehát ellentétes irányú tendenciák. Ezt tanúsítja megragadóan, éppen individuális veszteségeivel, az izmiti Diocletianus-portré (16. kép). Ugyanakkor azonban ezek, a budapesti fejen is észlelhető, bár még nem elvontan érvényesülő általánosítási tendenciák a görögrómai ókor végét jelző átalakulást is sejtetik. Mik voltak az emberkép átalakulásának társadalmi gyökerei ? A katonacsászárok korának állandóan ismétlődő bomlási folyamata a központi államhatalom fokozatos gyengüléséhez, sőt kérdésessé válásához vezetett. A politikai decentralizálódás katonai és gazdasági következményekkel járt. Ez a folyamat a birodalom védelmi és gazdasági rendszerét fojtogatta. A császári trónra kerülő magányos személyiségek hatalmi demonstrációi, az egyeduralomért folyó szakadatlan vetélkedések és a birodalom helyreállítására tett kísérletek kudarcra voltak ítélve. A katonacsászárok kezén a császárkorban monarchikus formában megőrzött, a birodalom mammutszervezetét működésben tartó köztársasági centralizmus széthullott. 24 Ennek a helyzetnek a kiúttalansága tükröződik megkapóan a 3. század portréin. 25 Az egyéniség, mint társadalmat fenntartó erő fokozatosan elszigetelődött, így az «individualis» megmerevedése lett a korszak császárprotréinak tipikus vonása, s amely azután a magánportréra is bámulatosan nagy hatást gyakorolt, mint ezt a budapesti fej is világosan mutatja. Eleve pusztulásra voltak ítélve azok a kísérletek, amelyek az egyén és a közösség új, társadalmilag előremutató szintézisének megvalósítását tűzték ki célul. Ez az a válságtünet, amely egyaránt érthetővé teszi a társadalmi és a képzőművészeti fejlődést. Csak a 3. század második felében kísérelte meg Diocletianus, hogy egyrészt az uralkodó viszonyokhoz alkalmazkodva, másrészt új, előremutató elemekre 22 Vö. L'O range, H. P. : I. m. 8 sk. 23 L. L'O range, H. P. : I. m. 1. old. ; Technau, W. : Die Kunst der Römer. Berlin, 1940. 264 skk.; Kraus, Th.: I. m. 113. old. (Visszanyéüás a római klasszicizmushoz.) 24 L. Kraus, Th.: I. m. 110 sk.; Bianchi Bandinelli, R. : I. m. 8. skk. 25 Vö. H e i n t z e, H. von: Porträt-Plastik, I. m. 12 skk. ; R i w k i n, B. I. : Kunst der antiken Welt. Drezda, 1972. 316 skk.; Bianchi Bandinelli, R.:I. m. 3 skk.
