Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 36. (Budapest, 1971)
G. AGGHÁZY MÁRIA: Leonardo da Vinci lovas szobra
LEONARDO DA VINCI LOVAS SZOBRA Az 1969. év szeptemberében Budapesten tartott XXII. Művészettörténeti Kongresszus előadásai és az ugyanakkor a Szépművészeti Múzeumban rendezett «Leonardo lovasa és lovai» című kiállítás, valamint az azóta tovább folytatott kutatások a remek műtárggyal kapcsolatban számos újabb problémát vetettek fel. Először valósulhatott meg a különböző gyűjteményekben — Budapesten, New Yorkban és Dublinben — őrzött példányok együttes bemutatása, egyidejű tanulmányozása. K vizsgálatok során főként a technikai kérdések területén, legalább részben, végleges megoldásra jutottunk. 1 Itt is hangsúlyoznunk kell azonban mindjárt elöljáróban, hogy még ezek az eredmények is hiányosak, mert a londoni magángyűjteményben levő példány adatai nem teljes mértékben állnak most sem rendelkezésünkre. Anyagának technikai vizsgálata nem történt még meg. A közvetlen szemléletre kapott lehetőség viszont enélkül is megerősíti eddigi feltevéseinket. Kiállításunkon Leonardo rajzvázlatait csak olyan reprodukciókban tudtuk felsorakoztatni, amelyek alapján még Meiler Simon építette fel 1916-ban és 1919-ben első, téma- és motívumfejlődésre alapozott, ismert koncepcióját. Eredetiben ezeket a rajzokat akkor ő sem láthatta. Datálásukban azóta, főként az 1935-ben kiadott Kenneth Clark-féle windsori rajzkatalógus 2 lényeges változásokat hozott, többékevésbé elfogadható érvelések alapján. A kutatók egyrészt döntő fontosságot tulajdonítottak a használt rajzeszközök okozta stílus változásnak, másrészt a papírok vízjegj'einek vizsgálatával arra az eredményre jutottak, hogy Leonardo francia papírokat csak Milano francia kézre jutása után használt. A budapesti szobor körül zajló hol ellanyhuló, hol élénkebb vita alapja mégis a régi maradt: elsősorban a rajzokkal való egybevetés módszerét követték a kérdések újabb vizsgálói. A különböző példányok kvalitásainak megítélésében pedig elég sokszor szubjektív szempontok érvényesültek. Már a kongresszusi előadásra és a kiállításra készülőben a fentiektől eltérő útját kerestük a problémák megoldásának. Vasari-n kívül inkább Milano krónikása, G. P. Lomazzo szövege nyújtott első betekintésre is meglepő eredményeket. Igaz, Trattato-ja 3 először csak 1584-ben jelent meg, tehát az akkori átlagos életkort számítva mintegy két nemzedéknyi időköz választotta el ezt a művét Leonardótól, de megjegyzendő az is, hogy Lomazzo sok kérdésben a közbeeső, szavahihetőnek tekinthető személytől, Leonardo utolsó, mellette haláláig kitartó tanítványától és 1 Mivel a technikai vizsgálatok eredményei a mi szakmai kutatásunknak csak segédeszközei, az így nyert adatokat a «Függelék»-ben közöljük. 2 C 1 a r k, K. : A Catalogue of the Drawings of Leonardo da Vinci in the Collection . . . at Windsor Castle. I—II. Cambridge, 1935. XXIII, XXVII. és London, 1969. XXXII, XXXVII. sk. 3 L o m a z z o, G. I*. : Trattato dell'arte de la pittura. Milano, 1584.
