Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 32-33. (Budapest, 1969)
SISKOV LUDMIL: Hieronymus Bosch «A Gyönyörök kertje» című képe másolatának restaurálása
A fent említett vizsgálatokból megállapítható, hogy a kép alkotója a XVI — XVII. századra jellemző pigmenseket használt. Az eredeti védőbevonat feltehetően olaj lakk, amely vegyi reakcióba lépett a réztartalmú festékekkel. Ugyanis a lakkban levő szerves savak az idők folyamán a rézsókkal úgynevezett rézszappanná alakultak, továbbá polymerizálódnak, megbarnulnak, illetve teljesen sötétekké válnak. Ennek a megbarnult lakkrétegnek az eltávolítása igen komoly probléma és hosszadalmas kezelést igényel. A festékrétegen levő repedések áthatolnak egészen az alapozásig. Részben az idő hatására természetes módon, részben mechanikai okok miatt. Az előző javítások során a képet szerves anyagú ragasztómasszával új vászonra vitték. A ragasztómassza azonban a levegő hőmérsékleti és nedvességtartalom változásainak következtében elveszítette kötőerejét és konzerváló szerepét, mivel a benne levő szerves anyagok megpenészedtek, elgombásodtak és teljesen morzsalékonnyá váltak. így a második vászon statikus funkciója is megszűnt. Ezeknek az elöregedett, az idő viszontagságaitól tönkrement anyagoknak az eltávolítása után az eredeti vászon és festékréteg konzerválása volt az első feladatunk. E művelet, a kép síkbahozása, vasalása dammar-gyanta oldattal történt. Mellőztük festményünknél a konvencionális viasz-gyantás vasalást, amely esetleg befolyásolhatta volna a kép intenzív paszteles színeit. A terpentinolaj ban oldott dammar-gyanta nagy viszkozitásánál fogva könnyen áthatolt a vászon pórusain az alapozásig. A kb. 70° C hőmérsékletű terpentinolaj puhította, a gyanta viszont a vászonhoz kötötte a kemény, kagylós alapozó és festékréteget. Ezután a képet új vászonra vittük. A dublirozó massza összetételét is megváltoztattuk. Az eddig használt hagyományos anyagokhoz metilkrilát szintetikus oldatot adagoltunk, amellyel növeltük a massza rugalmasságát es kötőerejét. Azonkívül a metakrilátnak nagy konzerváló hatása is van. A két vászon között levő szakadások (40. kép) újrafelemelkedésének megelőzésére nátronpapírt alkalmaztunk. Az előző restaurálások során a nagyobb hiányokra temperával festettek rá (35. kép), nem kímélve az eredeti felületeket, majd meghagyva a régebbi szennyeződéseket, firniszréteggel vonták be a képet. így igyekeztek a festmény színharmóniáját biztosítani. Ezeknek az idegen anyagoknak az eltávolítása nem okozott különös nehézséget. Alkohol-benzol vegyszerekkel sikerült az átfestéseket könnyen eltávolítani és az eredeti részeket feltárni. Jóval nehezebb volt az említett eredeti megbarnult olaj lakk eltávolítása, amely csak mechanikai úton, előzetes vegyi kezelés, puhítás útján váltlehetővé. Ennél a műveletnél dimetil-formamid oldatot alkalmaztunk HCON(CH) 3 . A dimetil-formamid semlegesítésére lakkbenzint és terpentinolaj at használtunk. A kép esztétikai helyreállítása különleges feladatnak bizonyult. Eddig próbaképpen egy kis részletet egészítettem ki (48. kép), a retus alatt a kittet fehér kréta, polivinil alkohol és kevés gyantaoldathói készítettem. A retus aquarell-technikával történt (49. kép). E hagyományos megoldás azonban bármennyire sikeres volt is, nem oldotta meg az előttünk álló problémát. Festményünknél ugyanis a nagy hiányok és az erősen kopott festékfelületek miatt — a kép kvalitását figyelembe véve — az eddig szokásos kiegészítési módszerek nem alkalmazhatók. Ily módon nem különülnének el egymástól az eredeti és kiegészített részek, másrészt pedig mivel a kép kompozíciója több helyen eltér a Pradóban levő eredetiétől, a teljes rekonstrukció nem is lehetne hiteles. Olyan megoldást kellett tehát választanunk, amely megkülönböztethetővé teszi az eredeti és a kiegészített részeket, s ugyanakkor egységes, élvezhető élményt is nyújt. Több konzultáció és vita eredményeképpen a következő megoldást határoztuk el; azokat a felületeket, ahol csupán 12* 179
