Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 28. (Budapest,1966)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században. III.
«MDXII Dominicus (F) A. XXIX» (?) felírás szerepel. 21 Annyi mindenesetre tény, hogy az ismert s a XVII. század óta számontartott példányok mindegyikén (egyértelműen) «MDXII DOMINICUS A XXV» a felírás, tehát az ábrázolt az 1512-ben 25 éves Dominicus volt. Semmi sem utal arra, hogy az ábrázolt és a festő egy személy, tehát hogy a kép önarckép, s így semmi okunk sincs — mint eddig tették —, festőjét a Dominicus keresztnevű festők közt keresni. Ellentmond az önarckép feltevésnek az alak hangsúlyozottan reprezentatív beállítása, a különösen gazdag, díszes öltözetben, s mindenekfölött a kísérő elemek bőséges emblematikus alkalmazása. A médaillon körfeliratában az életkorral együtt szereplő név, mint a korszak annyi más arcképén, nem szignatúra, hanem az ábrázolt névmeghatározása, reá vonatkozik nyilvánvalóan a médaillon állatrajza, továbbá minden valószínűség szerint a fülke szoboralakja s feltehetően a háttér architektúrája is. 22 Waagen, valamint Crowe és Cavalcaselle, s az ő nyomukban annyian mások, annak idején a tévesen olvasott felirat alapján abból indultak ki, hogy a kép egy Franciscus Dominicus nevű festő Önarcképe s kerestek hozzá egy Francisco Dominici trevisói festőt, s konstruáltak egy Francesco Mancinit, aki Domenico Mancini fia lenne s a számtalan variánsban fennmaradt festmény szerzője és ábrázoltja. Minthogy azonban a Ridolfi által említett trevisói Francesco Dominici, a XVI. század harmadik negyedében működött, ez a fikció hamarosan tarthatatlannak bizonyult, az alaptévedést — hogy Dominicus festő önarcképéről van szó — nem bolygatva, újabb feltevéshez jutottak. Berenson, a londoni Grafton példányt említve a dátumot tévesen — 1541-nek idézi, az emblémaállatot őznek, capriolónak tartja, s ebből arra következtet, hogy a kép festője s ábrázoltja a trevisói Domenico Capriolo festő volt. Jóllehet a levéltári adatok alapján ezt a feltevést hamarosan megcáfolták — az 1512-ben készült képet az 1494-es születésű Domenico Capriolo nem festhette — Berenson 1957-ben közzétett velencei kép jegyzékeiben még Capriolo műveként szerepel, Lelio Torellit ábrázoló, 1528-ból jelzett, hiteles s nagyon is eltérő arcképe mellett (57. kép). 23 A Capriolo attribúció tarthatatlanságát látva azonban a szakértők újabb név, de mindenesetre Dominicus mesternév után fordultak. így merült fel már a század elején újabb javaslatként Domenico Mancini neve, s minthogy erről a velencei festőről különben igen keveset tudunk, a feltevésekből valóságos regény szövődött körötte s a harmincas évekre jelentős festővé, Giorgione egyik legkiemelkedőbb követőjévé, számos nagyfontosságú giorgioneszk kép szerzőjévé avatták. 24 Pedig a feljegyzett 21 London, Sotheby-nél július 5-6. L. The Burlington Magazine XXXVII, 1920. 57. A gyűjtemény Henry Labouchère hagyatékából (1798—1869) származott, korábban azonban nem említik a Labouchère gyűjteményben Stokeben (Waagen, G. F.: i. m. II. 104). Valamelyik londoni példányt láthatta G. Fiocco később Párizsban, 1. Rivista delPIstituto dArcheologia e Storia deli' Arte VII, 1929. 122. 22 Sajnos igen kevés hiteles festő-önarcképet ismerünk a XVI. század elejéről s a feltételezetteken nem szerepel név (Giorgione, Braunschweig-Budapest). A portrékon az esetek túlnyomó többségében egyáltalán nincs név, olykor azonban valamely embléma vagy címer kíséretében feltüntetik az ábrázolt nevét, rendszerint az évszámmal és életkorral. De találunk példát arra is, hogy az ábrázolt neve mellett a festőé is szerepel, ilyenkor azonban világosan megkülönböztetve, hangsúlyozottan szignatúraként. L. pl. Cariani Giov. Bened. da Caravaggio képmásán a bergamói Acc. Carrarában, vagy éppen Domenico Capriolo Lelio Torellit ábrázoló képmásán (Barnard Castle, Bowes Museum), Bernardino Licinio, Grimani portréján (Wien, Kunsthist. Museum) stb. 23 Berenson, B. : i. m. V. 52, II. 904. kép ; Gaz. des Beaux-Arts XV, 1896. 156 ; H a r c k, F. : Notizen über italienische Bilder in Petersburger Sammlungen. Repertórium für Kunstwissenschaft XIX, 1896. 426. Capriolo; a Repertórium für Kunstwissenschaft XXIV, 1901. 156, a Biscaro által közzétett dokumentumok alapján: nem lehet Domenico Capriolo. Fiocco, G. : Pier Maria Pennacchi. Rivista dell'Istituto d'Archeologia e Storia dell'Arte VII, 1929. 122, Capriolo. 24 V e n t u r i, L. : Saggio sulle opère d'arte italiane a Pietroburgo. L'Arte XV, 1912. 137. V e n t u r i, A. : Storia dell'Arte Italiana. Milano, 1928. IX/III. 482. Wilde, J. : Probleme um Domenico Mancini. Jahrbücher der Kunsthistorischen Sammlungen in Wien. 1933. VII. 97, 113. G a m b a, C. : Contributi alla conoscenza di Domenico Mancini. Critica d'Arte VIII, 1950. 211.
