Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században, II.
században, a ferrarai Canonici-gyűjtemény inventárja 1632-ben Pordenone műveként említi ezt az ábrázolást «Una donna dal mezzo in su . . . fat ta per significare la Prudenza, ha la mano dritta sopra un specchio e la stanca sopra il fianco con il balzo in testa». Egy mantuai feljegyzés tanúsága szerint 1602-ben másolat készült Giorgione egy félalakos Prudenza-képéről. 19 A probléma megoldása szempontjából itt is, mint az előbbi Salome-képnél, nem az a lényeges, miként viszonyulnak egymáshoz, az esetleges elveszett eredeti mintaképhez a fennmaradt változatok. A kérdés lényege, hogy az őstípus valóban Giorgione alkotása volt-e, s a félalakos jellem porté, az allegorikus megszemélyesítés e korai velencei változatai az idősebb mesterre, Giorgionéra, a fiatalabbra, Tizianóra vagy esetleg csupán követőikre vezethetők-e vissza. A XVII. században, mint az a forrásokból, s a nagy számú említésekből kitűnik, ezt az ábrázolástípust általában Giorgionéval hozták kapcsolatba, a hagyomány alapján a félalakos Szibilla- vagy Prudenza-ábrázolás első megfogalmazójának őt kell tekintenünk. A Giustiniani-gyűjtcmény egy másik, Giorgionénak tulajdonított félalakos jellemportréja, az öngyilkos Lukrécia ábrázolása sajnos még metszetreprodukcióban sem maradt fenn: a képnek, két Giorgione műveként számontartott képmással («Piovano all antica», «Ritratto all'antica, la faccia guasta ») együtt még a XIX. századi értékesítés előtt nyomaveszett. 20 Az eredeti inventárban viszont még Pordenone műveként szerepelt az a lantjátszó félalak, melyet az 1812. évi katalógusok Giorgione alkotása, sőt Önarcképeként tartanak számon. A kétségkívül érdekes festmény, mely a berlini múzeum letéteként a harmincas években még Breslauban volt, minél ez ieleig elkerülte a kutatók figyelmét s közzétételére sem került ez ieleig sor (38. kép). 21 A Giustiniani-gyűjteményhez hasonlóan gazdag volt Giorgione-képekben az Aldobranelini család római kollekciója. A nemrégiben közzétett XVII. századi Aldobrandini- inventárok hét Giorgione-tételét azonban nem könnyű nyomon követni s hitelt érdemlően azonosítani. A műkincsek zömét a XVI. század fordulóján még Pietro Aldobranelini kardinális szerezte, részben az Esték ferrarai kastélyának kifosztásával. A kardinális halálával a gyűjtemény 1621-ben Ippolito s 1638-ban Olimpia Alelobranelinirc szállt, s az ő halálával két házasságából származó fiaira. Gio. Battista Pamfilire. illetve Gio. Battista Borghesére. A Pamfili-ág része házasság révén a XVIII. században beolvadt a Pamfili-Doria-gyű jteménybe, a Borghese részt az 1769. évi családi megegyezés érteimébem a Borghese majoresco második fia örökölte az Aldobranelini melléknévvel együtt. Ez a kollekció a Borghese-palota Alelobrandini-lakosztályában s a Villa Aldobrandiniben nyert elhelyezést. 22 Lényeges változás a két gj'űjteményrész állagában csak a XVIII. század végén következett be. 19 Ca m p o r i, G. : i.m. 108; L u z i o, L. : La galleria dei Gonzaga venduta all'Inghilterra. Milano, 1913.281. «un altro quadro da una mezza figura che sono la prudenza de mano de Zorzone da Cast elfranco.» A tükrös változat egy példányát Crowe és Cavalcaselle (i.m. II. 150.) a paviai S. Franceso tli Paoloban említi. 20 Giustiniani inv. 25, 27, 28. sz. «Lucrccia con mezzé figure mono del naturale che si uccide col coltello . . .» említi Silos is (i.m. 96). A Giustiniani inventárban feltételesen mint Giorgione műve («si credo» meghatározással) szeropel még: Mária feje, Szt. Péter, Szt. Pál feje, Fehér szakállas öreg feje, Női fej «fasciato la testa con panno bianco ». 21 Giustiniani inv. 152. sz. «si credo del Pordinone » ; Delaroche, 49. sz; Lan don, 129. old., (il. tábla; Vorzeiehniss, 45. sz. Breslau Ilii. sz., fa, 55 X 43, 1. 1908 évi katalógust. 22 Pergola, P. della: Gli inventari Aldobrandini. Arte Antica e Moderna 1960. 427; 1963. 83.
