Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században, II.
többször is említi, a Northwick-gyűjteményből származó festményt soha nem reprodukálták vagy elemezték bővebben, s így meghatározása Giorgione, Piombo, Domenico Mancini és Rocco Marconi közt ingadozott. 5 A legtöbb tényleges stílusrokonságot a kerek arcok, kicsit-vaskos formák, fátyolos színek Giovanni Cariani alkotásaival mutatják, s leginkább a bergamói « Keresztvivő Krisztus ». a berlini « Fekvő nő» stb. mesterét juttatják emlékezetünkbe. A XVII. században a Giustiniani-képen kívül számos Giorgionénak tulajdonított « Krisztus és a házasságtörő nő »-kompozíciót tartottak számon. Legtöbbjük meghatározása, különválasztása ma már megoldhatatlan feladat. Xem tudjuk milyen volt az az << Adultéra »-kép. melyet 1612-ben említenek Velencében Antonio Sala tulajdonában, vagy az. amely Michèle Spietra velencei kollekciójában (1656) «vien da Giorgione» megjelöléssel szerepelt. Nem ismerjük hitelesen a Sansovino Martinioni kiadásában említett, a velencei Pesaro palotában levő példányt (1663), sem azt. mely a festő Livio Meus szerint leginkább Giorgione vagy Tiziano műve lehetett (1672). 6 A Vincenzo Imperiali-gyűjteményből (1661) Krisztina királynőhöz került, s az 1689. évi leltárban idézett « Krisztus és a házasságtörő nő »-képet legalább az Orléans-gyűjtemény metszetkiadványából ismerjük (32. kép), s megállapíthatjuk, hogy nem a chantillyi képpel azonos, mint azt feltételezték. 7 Az eddigiekben ismertetett változatoknál sokkal mozgalmasabb, drámaibb kompozíció, az erős rövidülésben, élesdiagonálban ábrázolt alakokkal, amennyire az a metszetről megállapítható, inkább a késő XVI. századi védencei mesterekkel mutat rokonságot s Giorgione val semmi módon sem hozható összefüggésbe. Az egyetlen, valóban Giorgione sajátkezű alkotásának tekinthető « Krisztus és a házasságtörő nő »-ábrázolás, a sokat vitatott glasgow-i kép viszont teljesen előzmények nélkül bukkan fel a XIX. században. Két fennmaradt régi másolata (Bergamo: Gal. Carrara, Berlin: magántulajdon) arról tanúskodik, hogy a XVI—XVII. században is már ismert és népszerű volt, természetesen lehetséges, hogy a fentiekben idézett forrásadatok valamelyikével azonosítható. 8 Az « Adultéra »-ábrázoláshoz hasonló problémák merülnek fel a Giustinianigyüjtemény egykor Giorgionénak tulajelonított « Salome » képével kapcsolatban. Az 1638. évi leltárban a téma félig téves meghatározásával szerepelt «Un quadro in 5 Chantilly, Musée Condé, fa, 80 X 94 cm. W a a g e n , G. F. : Treasures of Art in Great Britain. London, 1854. III. 202. (Giorgione); P a llu echini, R. : Sebastiano Veneziano. Milano, 1944. 181, (valószínűleg Rocco Marconi); Bereu son, B. : i.m. I. 107. (Mancini). A Northwick gyűjteményben szerepelt még egy másik Giorgionénak tulajdonított Adultéra. L. Waagen, G. F.: i.m. III. 202. (Romanino) amelyet 1910-ben Krle Drax gyűjteményével Christienél árvereztek el (27. sz., 51 X 66 inch). 6 A forrásokban szereplő. Giorgionénak tulajdonított Adultéra ábrázolások eddig legteljesebb felsorolását 1. Richter, G. AL: Giorgio da Castelfranco. Chicago, 1937. 219. A kompozíeiótípusok szétválasztása azonban itt sem történt meg. 7 Az Imperiali gyűjtemény jegyzékét 1. Lu z i o, L. : La galleria dei Gonzaga venduta allTnghilterra. Milano, 1913. 306. Az Imperiali gyűjteménynek Krisztina királynő által történt megvásárlásáról 1. B e 1 1 o r i, P.: Vite dei pittori, scultori ed architetti. Roma, 1672. 256. Krisztina királynő gyűjteményének inventárját (1689) 1. C a m p o r i, G. : Raccolta di cataloghi ed inventari inediti. Modena, 1870. 348. (Giorgioneként ). I) u bois de St. Gelais: Description des Tableaux du Palais Royal. Paris, 1 727; Abbé de Font en a i: Galerie du Palais Royal. Paris, 1736. (Porelenoneként). 8 A XVI. század elejei velencei «Adultéra» ábrázolások egy őstípusára nyúlik vissza a Palma Vecchiónak tulajelonított római kép (kapitoliumi múzeum) és leningrádi változata (Brmitázs), Roeen Marconi Pal. Corsini-beli fest menye s annak számtalan variánsa is. Semmiképpen som lehet azonban mindezekéi s a már idézett berlin-marburgit, a bordeaux-it, a bresciai St. Afra tomplombeli «Adultéra»-! és Rocco Marconi további eltérő kompozícióit egy nevezőre hozni (M e inema n n, F.: i.m. I. 199.).
