Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)
A Szépművészeti Múzeum 1964-ben
állítottunk egybe. Ezt követően került sor az « Angol grafikák a XVIII. században* című kiállítás bemutatására. A nyár végén nyílt meg a márványcsarnokban « A reneszánsz-kor művészete Magyarországon* című tárlat, amely rendezvényünkön más múzeumoktól s egyházi gyűjteményektől is kölcsönkért emlékekkel egészítettük ki saját műtárgyaink együttesét. Kisebb kamara-kiállításaink sorában elsőként került sor « Az egyiptomi múmiák és koporsók* című tárlat megrendezésére, majd ezt követően mutattuk be « A sport a görög művészetben » című rendezvényünket ; november hónapban került sor a moszkvai Tretyakov Képtártól kölcsönkapott műtárgyakból rendezett kisebb kiállítás bemutatására, amely fontos rendezvényünk a századforduló orosz festészetét képviseli méltóan múzeumunkban. Michelangelo halálának 400. évfordulója alkalmából intézményünk a nagy művész emlékének egy kisebb dokumentációs kiállítás megrendezésével hódolt. A vidéki múzeumokban ez év során Székesfehérvárott Toulouse-Lautrec grafikai műveit mutattuk be, Debrecenben pedig XVIII. századi holland képeinkből rendeztünk tárlatot. Külföldi kiállítások rendezőségeinek kérésére az idén 6 Delacroixrajzunkat adtuk kölcsön a művésznek Edinburgh-ban és Londonban rendezett kiállítására. Kiadványok Az év folyamán Közleményeink 24. és 25. száma látott napvilágot. Katalógusaink sorozatában az egyiptomi kiállítás katalógusának második, a Modern Külföldi Képtár- és a Modern Szoborgyűjtemény-kiállítás katalógusának harmadik kiadására került sor. Átdolgozott formában jelent meg a Régi Képtár kis katalógusa. Időszaki rendezvényeink közül katalógus kísérte a Toulouse-Lautrec-, A reneszánsz-kor művészete Magyarországon-, a Frans Masereel- és az Angol grafikák a XVIII. században című kiállítást. A «Szovjet Művészettörténet* című kiadványsorozatunk XIX. száma jelent meg 1964-ben.