Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)
HARASZTI-TAKÁCS MARIANNE: Toulouse-Lautrec tanulmányok
Hogy a két művész jól ismerte egymást, útjaik gyakran kereszteződtek, azt Rippl-Rónai Emlékezéseiből tudjuk. A magyar festő európai szerepét az 1963-as mannheimi Nabi-kiállítás is igazolta. Neve Magyarországon az újító törekvésekkel, a francia avantgarde-dal egyet jelentett. Toulouse-Lautrec pedig, akinek művei a kilencvenes évek Németországában már szerepeltek kiállításokon, Magyarországra is meglepően hamar megtalálta az utat. Az Országos Képtárban, múzeumunk elődjében, 1901-ben rendezett «Nemzetközi színes, modern metszetkiállítás* katalógusában megtaláljuk «Idill» (109. sz.) és «Szinhazban» (110 sz.) 67 címen két színes litográfiáját. Ugyanezen kiállításon a franciák közül néhány, Lautrec szűkebb baráti köréhez tartozó művész, mint Adolph Albert, 68 Francis Jourdain, 60 Charles Maurin, 70 a jelentősek közül Maurice Denis egy, Paul Signac két lappal szerepelt. A kiállításon a négy magyar művész között ott találjuk Rippl-Rónai két színes litográfiáját 71 is. Akiállítás rendezője a képtár akkori igazgató-őre Térey Gábor, aki Rippl-Rónai művészetót sokáig nagyon kritikusan szemlélte, a katalógus előszavában a «... a kitűnő Toulouse-Latitrec»-ről ír. 72 1905-ben pedig a Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi kiállításán Lautrec 16 litográfiája szerepelt, közöttük több színes is. 73 Művészete tehát mind köz-, mind magángyűjteményekbe már olyan időben megtalálta az utat, amikor még európai elismertetése gyermekcipőkben járt. Ez is azt mutatja, hogy a magyar művészeti kritika a század első felében is, a nehéz közlekedési viszonyok, a háború okozta anyagi megszorítások ellenére a haladás irányában mozgott, ennek tanúbizonysága a múzeum igen gazdag rajz- és grafikai gyűjteménye is. Hogy Rippl-Rónai, Lautrec személyes ismerőse is helyesen és találóan fogta föl a művész jellegzetességeit, azt az «Emlékezések» több részlete tanúsítja. 74 Hogy pedig maga Rippl-Rónai hogyan látta, minden túlzás és öntömjénezés nélkül, egyszerűen csak magától értetődően konstatálva a maga szerepét a párizsi művésztársadalomban, arra álljon itt befejezésül, egyben alátámasztandó fenti, a két nagy művész kapcsolatát megvilágító állításainkat is, a következő részlet: «Amennyi rámragadt a jóból, annyi legalább visszamaradt a franciákra is később a kiállítások révén. Szó sincs róla, csak Párizsban lehetett így fejlődni, de az is bizonyos, hogy az új francia generatio ebből a művészetből és evvel egyforma tendenciájú ,,mások" művészetéből fejlődött a mai nívójára*. 75 HARASZTI-TAKÁCS MARIANNE 67 «Hercegi idill», D. 206. 68 «Nagy páholy*. D. 204. 69 «Női képmás*, 4L szám. 70 «Nő nyulak közt», 74. szám; «Egykor», 75. szám. 71 «Rézsaszin szalagos kisleány*, 89. szám; «Nő a tenger partján*, 90. szám. 72 «Viragedény rózsákkal, barnavörös papíron*, 6. szám; «Viragedény rózsákkal, rózsaszín papíron*, 7. szám. Országos Képtár. Nemzetközi Színes Modern Metszetkiállítás. IX. 1901. december. Budapest, 1901. 12. 73 434-450 sz. 74 Lm. 44, 73-74, 77, 127, 137. 78 Idézi: P e w n y, D.: L m. 94., mint Malonyai Dezső «Afiatalok* című könyvének Rippl-Rónairól szóló részében ceruzával írt glosszát. A könyv e példánya Pewny Denise tanulmányának megjelenésekor Dobossy Elek tulajdonában volt.
