Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)

NAGY TIBOR: A Szépművészeti Múzeum Epona-domborműve

kinőve számtalan áttétellel és modifikációval végül is a görög és római vallásosságba is utat találnak, jelentésváltozás nélkül, vagy pedig megváltozott tartalommal kerültek át az Epona-kultuszba? Úgy véljük, hogy a felvetett kérdésre már a kutatás jelenlegi stádiumában is kielégítő válasz adható. Abból indulnánk ki, hogy Epona és valamennyi korábbi 'potnia vagy potnios ábrázolásai között a gesztusok tartalmát illetően egy vonatkozásban egészen lényeges különbség áll fenn. Amíg ugyanis az utóbbiak esetében a potnia vagy a despotes egyetlen funkciója az állatok megfékezése, lovak «zabolázása», addig a birodalmi táblák Eponája sohasem kizárólag mint potnia jelenik meg, hanem egyúttal mindig táplálékot is nyújt csikóinak vagy legalábbis attribútumaival jelzi ezt az adományozó tevékenységet. A birodalmi képtípust képviselő Epona-ábrázolások sorában egyetlen egy sincs, amelyen a potnia jellegű gesztust ne kísérnék a termékenység-szimbolika attribútumai: az istennő ölébe terített takarmány, illetve ölében tartott gyümölcs, kosárral vagy anélkül, kezében tartott patera, cornu copiae. Epona emlékanyagának futólagos átnézése is meggyőzhet arról, hogy milyen gyakori viszont ennek a fordítottja, amikor az istennőt egyedül a bőségattributumokkal ruházzák fel és hiányzik az ábrázolásról minden potnia jellegű gesztusra való utalás. Az emlékanyagban a táplálékot nyújtó Epona alakja dominál, és hol emellett a potnia-vonk&ok is megjelennek, az utóbbiak csupán kísérői az istennő ajándékozó funkciójának. Egészen világos, hogyEpona — eltérően az ősi potnios vagy potnia thérón alakjától — nem fegyverrel vagy fizikai, illetve mágikus erejével fékezi meg állatait, hanem az élelem bőséges ajándékozásával teszi alattvalóivá lovait. A Maxentius-cirkusz falfestményén az istennőnek az állatok marjára tett kezén szalagszerű fűcsomó tekeredik. A wiltshire-i bronzszobron Epona gabonával teli tálcával érinti a csikó fejét; a föntebb már idézett chavillot-i domborművön (Esp. 4773) pedig Epona mint egy triumphator emeli magasra jobbját, míg a baljában tartott paterát a kanca fejére teszi. Az antik képszimbolika nyelvén alig fejezhető ki világosabban a potnia jellegű gesztusok igazi értelme Epona kultuszában; az istennő a tápláló termékenység-istennő funkciójában válik egyszersmind a lovak, öszvérek úrnőjévé. A birodalmi és részben a lovas típust képviselő táblákon, szobrokon Eponának ez az egyformán hangsúlyozott hippotrophós arculata rokon mármost nemcsak a Duna és Rajna vidékén különböző nevek alatt tisztelt Maires, Matronae alakjainak tulajdonított legfontosabb vonással,

96 hanem a görög anyaistenségek kourotrophós szerepkörével is. A keltaság római császárkori vallásosságában már világosan szétvált egymástól a különböző néven tisztelt Matres, Matronae,

97 valamint Epona hatalmi körzete. Amíg az előbbiek az emberi társadalom alapsejtjének, a családnak körében tevékenykedtek,

98 addig Epona szférája — legalábbis a birodalmi típusú emlékek tanúsága szerint — a domesztikált állatok szűkebb körére, az öszvérek és csikók világára, az említett állatok fennmaradásának, erőnlétük gyarapodásának biztosítására terjedt ki.

99 96 To u t a i n, J.: Les cultes païennes dans l'empire romain. III. 2. Paris, 1919. 243; N a g y T.: Aquincum vallásos élete. Bud. Tört. I (1942) 392; Lambrechts, P. : A. Cl. I960, 103 sk. 97 A melléknevek gondos összeállítását adta Heichelheim: RE XIV (1930) 2213 sk. 98 Dr ex el, Fr.: XIV. Ber.d. RGK. 1923. 33 utalása óta jogosan emelhető ki ezzel kapcsolatban a Matres Iunones neve. 99 A lovas típushoz tartozó alsó-rajnai terrakotta szobrocskák (Magnen-T heve n o t; 13, 14. t., 2) két luxembourgi dobrnormű(M agnen — Thevenot: 25. és 31. t. 4188) a saintes-i múzeum faszobrának (Magnen —Thevenot: 17.t.) ábrázolása arra utalna, hogy az említett regiókban talán az állatok szélesebb körére, a «hátsó udvar»