Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)

NAGY TIBOR: A Szépművészeti Múzeum Epona-domborműve

juk ezt az eddig egységesen kezelt emlékanyagot, és az álló típussal szemben a trónoló Eponához kapcsolódó változatok időrendi elsőségét — úgy véljük — legalábbis a valószínűség fokára emeltük, a birodalmi típus kialakulásának vizsgálata lényegében a trónoló Eponához kapcsolódó képváltozatokra szűkíthető le. Ez utóbbiak kialakulását illetően elsősorban a következő probléma merülhet fel. Vajon az i. sz. I. századi róma városi és a tőle függő itáliai relief plasztikában és falfestészetben adva voltak-e a centrális kompozíció keretében frontálisan trónoló emberi alak ábrázolásának előfeltételei? Az ülőalak frontalitásának kérdéseit a kora császárkori Itália reliefművészetében Rodenwaldt irányt mutató fejtegetései

55 után szélesebb keretbe ágyazva és a vizsgálódások körét a fal festészetre is kiterjesztve Fr. Matz tanulmányozta.

56 Matz az emlókanyag gondos elemzése után arra az eredményre jutott, hogy a centrális kompozíció középpontjában frontálisan trónoló emberi alak a rómavárosi-itáliai falfestószetben, valamint relief plasztikában Augustus kora után, I. Claudius uralkodása évtizedeiben jelenik meg (bresciai sírkő, síremlék oromzata Chietiből)

57 és Nero, valamint a Flaviusok idejében talál utat a monumentális művészetbe. A rómavárosi művészet fejlődésének szemszögéből nézve ezek szerint legkorábban az i. sz. I. század közepe táján alakultak ki a csikói között frontálisan trónoló istennő kultuszképének is az előfeltételei. Úgy véljük azonban, hogy a kérdés megközelítésénél egy másik összetevőt is szükséges figyelembe vennünk. Azi. e.

III—II. század folyamán Rómába átplántált keleti, kisázsiai és szíriai vallásokra gondolunk, amelyeknek emlékszerű hagyatékában az antithetikus állatok között trónoló istennő vagy istenség képtípusa a római művészettől független régi hagyománnyal rendelkezett. Űgy látjuk azonban, hogy a birodalmi típushoz tartozó Epona-ábrázolások előképeivel kapcsolatban az irodalom helyesen utalt ugyan általában a keleti kultuszokra,

58 viszont túlzott, sőt szinte kizárólagos jelentőséget tulajdonított Dea Syria és paredrosa róma városi emlékanyagának, nem véve tekintetbe a Rómában nagyobb múlttal rendelkező és az Augustustól I. Claudiusig terjedő időben jelentősebb szerepet is játszó Kybelé-vallás hagyatékát. Kétségtelen, hogy a két oroszlán közt homloknézetben trónoló Dea Syria vagy a bikák közt hasonló tartásban ábrázolt férfi paredros a kultuszkép szerkezeti felépítését tekintve, a csikók között frontálisan trónoló Epona majdnem teljes értékű előképeinek számíthat. Időrendi szempontból sem emelhető ez ellen kifogás, hiszen a hierapolisi istenpár, az előttünk még egészen homályos késő-köztársaságkori rómavárosi kultusza után,

59 Nero uralkodása idejében már díszesebb szentélyt kapott Rómában, és egy ideig a császári udvar pártfogását is élvezte.

60 A Tiberisen túli szentély Nero-korabeli domborműves ábrázolásainak fennmaradt feliratait

61 55 R o d e n w a 1 d t, G.: Bonn. Jb. 133(1928). 228 sk., különösen 233 - 234; R o denwaldt, G.: Jdl. 51(1936) 82sk., különösen 105 sk.; Rodenwaldt, G.: C.A.H. XI1(1939) 537 sk.; R o d e n w a 1 d t, G.: Jdl. 55(1940) 12 sk., különösen 38 sk. 56 M a t z, Fr.: Mitt. d. Inst. V (1952) 105 sk., különösen 131 sk. 57 Mindkettőre már Rodenwaldt utalt: Bonn. Jb. i. h., és XX, XXI. 1., illetve Jdl. 1940, i. h. 16. kép. 58 Schleiermacher, W.: Studien 134. 59 A számbavehető adatokat áttekintette C u m o n t, Fr.: Les religions orientales.

4 Paris, 1929. 98. 60 C u m o n t, Fr.: RE IV, 2243 ésDaremberg - SaglioIV. 1592. L. még Latte, K. : Römische Religionsgesch. München, 1960. 345 sk., azonban a nála említett CIL VI 393 — 399 = D.3671 — 3674. számú feliratok közül egyedül a Domitianus-kori CIL VI 399 = D. 3674 vonatkozik Dea Syriára. 61 CIL VI 116 = D.4274: dea sedens inter duos leones, illetve CIL VI 117 = D.4275 : luppiter sedens inter duos tauros.