Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)
NAGY TIBOR: A Szépművészeti Múzeum Epona-domborműve
alkalommal is egy rómavárosi emléken, a Maxentius-cirkusz falfestményén ránk hagyományozott «oszvérek» alakjaiban találjuk meg. Az sem lehet továbbá véletlen és egyúttal a Bianconi-féle hagyományozás hitelessége mellett is szólhat, hogy a heraldikus állatpárok kilépő tartása ugyancsak pontosan egyezik mind a két ábrázoláson. De az elmondottakon túlmenően is a legszorosabb kapcsolatot jelenti a Maxentius-cirkusz idézett falfestménye és a Szépművészeti Múzeum domborműve között a csikókat tápláló istennő trónoló alakja mögött kétoldalt széthúzott függöny, amely a közel háromszáz ismert Epona-ábrázolás közül egyedül csak ezen a két emléken található meg. 3<J Minthogy a Szépművészeti Múzeum domborműve minden megvizsgált részletének legjobb, nemegyszer pontos megfelelői az Epona-kultusz rómavárosi emlékanyagában mutathatók ki, aligha utasítható el az eddigiekből szinte önként adódó következtetés, hogy a budapesti dombormű Itáliában készült, vagy legalábbis az egyik olyan Duna-vidéki műhelyben, ahol az Epona-ábrázolások róma városi, itáliai mintaképei voltak irányt adók. A dombormű márványanyaga sajnos nem ad határozott útmutatást arra nézve, hogy a föntebbi két lehetőség közül melyiket részesíthetnénk előnyben. III Amint dolgozatunk utolsó részében bővebben kifejtjük, az úgynevezett birodalmi típushoz tartozó centrális és heraldikus elrendezésű Epona-ábrázolásokon a frontálisan trónoló vagy álló istenalak képviseli a szerkezeti megoldás szempontjából az állandó, konstans elemet. Az istennőt oldalazó antithetikus állatpárokat viszont a kompozíció változó, variábilis elemének tekinthetjük, minthogy e csikópárok Epona mellett, előtt vagy mögött a legkülönbözőbb nézetekben, profilban, frontálisan, háromnegyed nézetben jelennek meg. Módszertani szempontból tehát indokoltnak látszik, hogy a birodalmi típusú ábrázolások osztályozásánál elsősorban a kompozíció konstans elemeit tartsuk szem előtt, és az emlékanyagot ennek megfelelően a homloknézetben trónoló, illetve álló istennő képtípusa alapján két nagyobb csoportra osszuk. Aligha véletlen mármost, hogy az eddig ismert centrális elrendezésű Eponaábrázolások körében a frontálisan trónoló istennő alakja dominál, míg az álló alak az emlékanyagban egészen másodrangú szerepet játszik. A nyilvántartott harminckét birodalmi típusú ábrázolás közül mindössze négy kőemléken ós egy vésett kövön találkozunk az álló Epona alakjával, míg valamennyi többi emléken a frontálisan trónoló istennő foglalja el a kompozíció középponti helyét. Az álló típust képviselő kisszámú emlékanyagból is elkülöníthető a plovdivi dombormű, amelynek enyhén hajlított térdekkel álló Eponáját a publikáló és a későbbi irodalom is — úgy véljük, helycsen — a trónoló típus elrajzolt alakjának ismerte fel. 40 Az Eponakultusz emlékanyagának legkeletibb csoportjában eszerint éppoly kizárólagos volna az ülő típus, mint Pannóniában, a Duna-, a Rajna-vidéken, Britanniában, Afrikában és Itáliában. 39 N a g y T.: Arch. Ért. 63 (1956) 223. Könnyen lehetséges, hogy az itáliai ösztönzésű potoviói dombormű a mintaképen látott függönyt alakította át a relief felső részén látható noricumi volutává. 10 L. a 23. jegyzetet.
