Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 24. (Budapest,1964)
ENTZ GÉZA: XI. századi kőfaragó műhely Zalaváron
tény, részben ugyancsak bizánci gyökerű, közeikeleti elemekkel bőven átjárt Velence környéki művészetet. Biztosra vehető, hogy a zala vári faragványok mesterei, az említett eltérések ellenére is, az egykorú északkelet-itáliai, Adria környéki épületszobrászathoz a legszorosabban kapcsolódnak s azon belül elsősorban az 1020-ban újrafelszentelt pomposai apátsági templom előcsarnokának és az 1031-ben újrafelszentelt aquileiai dómnak a XI. század húszas éveire tehető kő-, illetve márvány faragványaihoz. 51 A zalavári bencés apátság dedikációjának éve 1019. Temploma tehát ezután készült el. Ennek alapján feltehető, hogy a Pribina hajdani várában álló királyi monostor plasztikai dísze a XI. század harmincas, negyvenes éveiben aquileia—velencei tanultságú, de a hazai hagyományokat is magába szívó műhely terméke. Ehhez kapcsolható Szt. István kőkoporsójának 1040 körüli mestere, aki a római szarkofág átfaragásával európai szempontból is kiemelkedő és kialakulásában úgyszólván egyedülálló alkotást hozott létre. A zala vári műhely helyi erőket is bevont munkájába. Erről tanúskodik egyrészt az onnan származó töredékek vidékiesebb, kezdetlegesebben megmunkált csoportja, másrészt a, nagy jelentőségű túri dombormű, mely a közvetlen aquileiai kapcsolat legmeggyőzőbb bizonysága. Es nem utolsósorban erre vall a zalavári kőfaragóműhely alkotásainak világos összefüggése a honfoglaláskori ötvösművészettel. Jellemző, hogy a X—XI. századi Velence környéki s általában adriai szobrászat nálunk mennyire megmaradt a maga életteljességében s nem vált olyan vonalas, dekoratív, kissé száraz jellegűvé, mint amilyen Dalmácia egykorú hasonló termése. Ott a horvát területeken ez a faragási stílus bizánciasabb, nálunk itáliaiasabb. 52 Ennek bizonyítására kitűnő példa egy biskupijai XI. századi kőlemeztöredék, mely a zala vári sasos faragvány itáliai eredetű horvát változata. 53 A XI. században fokozatosan kialakuló románkori művészetünk legfőbb támogatója és fejlesztője természetszerűen a központi hatalom. Iránytadó művészeti tevékenységünk akkor a király által alapított vagy támogatott templom- és kolostorépítkezések körül kristályosodott ki. A nagyarányú átépítések és a pusztulások következtében e művészet mibenlétéről leginkább a kőfaragás hiányos, de mégis jelentős emlékeiből szerezhetünk tudomást. A XI. századi királyi művészet kőfaragásában három határozottan körvonalazható csoportot különböztetett meg eddig is a kutatás. 54 Az elsőt az akantuszos oszlop- és pillérfők jellemzik, melyek lendületesen, gazdagon kialakított levelei között csavart tokból kisebb akantuszlevélcsomók nőnek ki. Ez az antikizáló megoldás párhuzamba állítható az egykorú nyugat-lombardiai (Milano, Pavia) gyakorlattal. 55 Valószínűleg onnan érkezett mesterek vezetése vagy erősebb részvétele mellett készültek az esztergomi, budai, székesfehérvári királyi építkezések szóban forgó faragványai. Biztosra vehető, hogy e királyi műhelyre a pannóniai hasonló római maradványok ösztönzése is hatott. 56 A második csoport északkelet-itáliai forrásokból táplálkozik s legjellegzetesebb 51 Bogyay a szombathelyi Múzeum oltárlap töredékének feldolgozása során elutasította az «aquileiai provincializmussal* való összefüggést. (Dunántúli Szemle VIII, 1941. 90—91.) E megállapítás azonban az elmondottak alapján nem tartható. Elfogadható azonban véleményének az a része, mely a székesfehérvári és zalavári faragványokat önálló magyarországi fejleményként értékeli. 52 Vö. S t r z y g o v s k i, J. : Die altslavische Kunst. Augsburg, 1929. 123 — 125, 151—152, 158, 171. stb. képek. 53 P e t r i c i o 1 i, I. : i. m. XXI. tábla, 2. kép. 54 A magyarországi művészet története. I. 2. kiad. 24—28. ^Dercsényi D. : XI. századi királyi kőfaragóműhely Budán, Budapest Régiségei XIII, 1943. 257-293. 56 E n t z G. : A gyulafehérvári székesegyház. Budapest, 1958. 70.
