Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 24. (Budapest,1964)
ENTZ GÉZA: XI. századi kőfaragó műhely Zalaváron
padlóburkolókő talán leginkább bizonyítja a zalavári mesterek dekoratív s egyben - mondhatnók — monumentális, lényeget megláttató érzékét. Az állat sziluettjét az adott térbe kitűnően komponálták bele. Az oroszlán alkotójának biztos, nagyvonalú ábrázoló és díszítő készségére enged következtetni. A zala vári mestereket jellemzi, hogy az állatokat erőteljesen kiemelik a mértani és növényi környezetből, melyet a főalaknak vagy csoportnak alárendelnek. Az állat nem tűnik el a díszítések szövedékében, hanem uralkodik felettük (2. 3, 9, 10. számok). A szóban forgó faragványok majdnem felén feliratokat is találunk. Ha ezekhez hozzávesszük a Récsey által közölt feliratos faragványokat is, akkor megállapíthatjuk, hogy a zalavári kőfaragóműhelynek a feliratok alkalmazása kedvelt sajátossága. Az antikva betűket ék alakú vájatokkal gondosan vésték ki. Mintául kétségtelenül az antik betűk állhattak a faragók előtt. A feliratok latin nyelvűek voltak. Sajnos csak a küszöbkő szövege maradt meg teljesen, a többi felirat nagyon töredékes, s értelme az oroszlános padlóburkolókő három szava kivételével nem világos. Megemlítendő, hogy a betűk a küszöbkőtől eltekintve mindenütt a díszítéseknél megfigyelt enyhén bevésett vonalpár közt haladnak. A betűk vésési technikája és alakja az összes feliratban azonosnak mondható (vö. az A, E, L és P betűket az 1, 9—12. sz. köveken). E körülmény a faragványok egykorúságának jelentős bizonyítéka. Az elmondottak után aligha lehet kétségünk az iránt, hogy a zala vári márványfaragványok egy művészi körből származnak s egyazon épület díszét alkották. A Rómer által lerajzolt, de ma már elveszett kövek ugyancsak maradéktalanul beilleszkednek az így kialakult képbe. Nagy kár, hogy e jó színvonalú faragványok ennyire szétszóródtak, megcsonkultak, sőt meg is semmisültek. A ma ismeretes maradványok többségén látható vakolatnyomok arról tanúskodnak, hogy a XVIII— XIX. században az 1702-ben felrobbantott zala vári vár és a bennelevő apátsági templom köveit valóban széthordták s Zalaváron, Zalaapátiban és máshol építésre használták fel. A Zalaváron napjainkban folyó építkezések ós bontások során — mint láttuk — elég gyakran bukkannak fel értékes darabok. így joggal számíthatunk arra, hogy a jövőben még további faragványok kerülnek elő. Mégis, már az eddigi adatok is lehetségessé tesznek bizonyos következtetéseket a márványfaragványok hajdani rendeltetésére és ezáltal a velük díszített templombelső eredeti kialakítására, berendezésére. A sasos kő (2. szám) a másik töredékkel (3. szám), valamint a Rom er rajzából ismeretes, lovast ábrázoló lemezzel együtt korlát lapjai lehettek. E töredékek szalagfonata, palmettái, beosztása azonos. A lépő ló megmintázása erősen emlékeztet az oroszlános padlóburkoló kőre. 23 A korlát valószínűleg a szentélyt rekesztette el a hajótól, ahogyan ezt számos észak-itáliai, Velence környéki IX—XI. századi templomnál láthatjuk (Velence, San Marco; Torcello, dóm; Civate, San Pietro al Monte stb.). Ugyancsak korláthoz tartozhatott a galambos kő (5. szám), melynek beosztásához (körsorban elhelyezett állatok) igen hasonló a Rómer rajzából ismeretes egyik töredék. 26 A galambos kő vastagsága is megközelíti a sasosét. A díszes márványból való padlóburkoló kövek a mozaik vagy márványberakásos padozat helyett alkalmazott szerényebb megoldást képviselik. Valószínűleg a hajó közepén az oltár felé vezető utat (via sacra) emelték ki olyan formán, mint ahogyan 25 R é c s e y V. : i. m. 64—65, és A zalavári apátság története. 442. A lovast ábrázoló kő magassága 47,5 cm. Ha leszámítjuk indás díszű alsó keretét (kb. 10 cm) és a félig megmaradt dombormű így adódó 37 cm méretét megkétszerezzük, 74 cm-t kapunk. E távolság majdnem megegyezik a sasos kő 72 cm-es magasságával, tehát az együvé tartozást a méretek is megerősítik. 26 Récsey V. : i. m. 68; A zalavári apátság története. 442. lapon alul jobbra.
