Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 24. (Budapest,1964)
ENTZ GÉZA: XI. századi kőfaragó műhely Zalaváron
Anyaga: fehér márvány. Méretei: legnagyobb átmérője 55 cm, vastagsága 12cm. Lelőhelye: Zalavárról került Nagykanizsára, ahonnan Lipp Vilmos ajándékaként vándorolt 1888 előtt a szombathelyi Múzeumba. A Rómer és Storno rajzai alapján Récsey által közölt képek a zalavári faragványokról — bár az eredeti darabok nagyrészt elvesztek — mégis igen fontosak és a meglevőkkel több tekintetben párhuzamba állíthatók. A sasos korlátkőhöz egészen hasonló a négyszögbe írt kör alakú mezőben lépő lovas. A ló megfogalmazása a 10. szám alatt leírt padlóburkoló kő oroszlánjával rokon. A sarkokat kitöltő palmetta a sasos kő palmettájával azonos. A feliratos kövek betűi a meglevő feliratok betűihez kapcsolhatók. 23 E rajzok tehát a zalavári márványfaragványok magyarázatához számottevően járulnak hozzá. Az eddig elmondottak meggyőzhetnek arról, hogy Zalaváron a XI. század első felében egy határozottan körvonalazható kőfaragóműhely dolgozott. A műhely egységesen fehér márványt használt. A fehér márvány egyes darabokon szürkés, sárgás, zöldes vagy vöröses elszíneződést mutat. A nemes anyag valószínűleg Salzburg környékéről való. 24 A faragványok technikai kivitele azonos. Valamennyi negatív dombormű (relief en creux) vagyis a minták a bemélyített alap által kapnak plasztikát. Másképpen kifejezve, az alapsík nem a háttér, hanem a kő lesimított eredeti felülete, melyből 8—-10 mm-re vésik vissza a látszólagos alapot. Ennek következtében a minták körvonala illetve sziluettje élesen kirajzolódik annak ellenére, hogy plasztikája tulajdonképpen alig van. A lemélyítéseket a festékmaradványok bizonysága szerint a díszesebb daraboknál színezték. Ezáltal a szemlélőben a különböző színű márványberakások benyomását idézik fel. Az ábrázolások mind laposak vagy csak nagyon kevéssé plasztikusak. Tagolásuk egyszerű, enyhén bevésett, általában finom vezetésű vonalakkal történik. Az egyszerűen hurkolt szalagfonat szalagját is a szélhez közel futó egy-egy vonal tagolja. így a szalag széles középrészét két keskeny sáv fogja közre. E jellegzetes bizánci megoldás csak a küszöbkövön hiányzik. Itt két barázda három egyforma sávra bontja a szalagot, mely a mintához képest keskeny, szemben az előbb leírt és minden más szalagfonatos faragványon megtalálható széles szalaggal (2, 3, 4, 5, 7, 8, és 14. számú kövek). A mértanias minták nagyrészt keretek a növényi és állati motívumok számára. A növényi díszítések közül legáltalánosabb a palmetta, mely rendesen sarkot tölt ki. A Zalaváron alkalmazott palmetta legfejlettebb alakját a sasos korlátkövek (2. és 3. szám) mutatják. E széles és alacsony palmetták sziluettjét látjuk viszont a palmettás padlóburkolókövön igen szellemesen kapcsolt kompozícióban, mely a rendelkezésre álló négyzet alakú teret könnyed természetességgel borítja be négy átlósan elhelyezett nagy és a felezők irányában berajzolt ugyanennyi kis palmetta alakjában. Mind a palmetta, mind a széles szalag nemcsak magas színvonalú, hanem vidékies kivitelben is előfordul (4, 5, 7, 8, 14. számok). Ez arra mutat, hogy a kőfaragóműhely bizonyos mértékig helyivé vált. A zalavári mesterek kedvelték az antikizáló inda- és levéldíszt is (6, 7. szám). A rozetta igen finom ós némileg plasztikus kivitelben csak egy töredéken tűnik fel, mely technikájában rokon ugyan a többi faragvánnyal, hatszöges, sejtszerű végtelen motívumával azoktól mégis érezhetően elüt (13. szám). — A növényi mintákhoz hasonlóan ugyancsak szkematikusan, de nagyon jellegzetesen ábrázolták az állatokat is. Különösen a madár (sas, galamb) szerepel sokszor. Az oroszlános 23 R ó c s e y V. : i. m. 58 — 68, és A zalavári apátság története. 438 — 439, 442. 24 P a p p F.: Szent István korabeli építőkövek a Dunántúlról. Technika XIX, 1938. 359-363.
