Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 21. (Budapest 1962)
GARAS KLÁRA: Giovanni Antonio Pellegrini párizsi mennyezetképe
A mondottakat közelebbről és konkréten vizsgálva : a párizsi mennyezetkép a kompozíciót, elrendezést, ábrázolást tekintve nem Sebastiano Ricci, Antonio Bellucci, tehát az olasz kortársak mennyezetképeihez áll közel, hanem a századforduló francia mestereinek, a Coypeleknek s különösen Charles de la Fosse-nak alkotásaihoz (1. pl. La Fosse roueni vázlatát a Salle d'Appollon mennyezetképéhez stb.). 23 Számításba kell itt vennünk azt a körülményt is, hogy Pellegrini korán elkerülvén Velencéből, hosszú időn át sokkal elevenebb kapcsolatban állta külföldi, mint az itáliai festészettel s fejlődésének irányát is elsősorban az idegen, angol, német, holland, francia stb. megrendelők ízlése szabta meg. A rokokó korán érlelődik ebben a környezetben. A kör, melyben Pellegrini Párizsban mozog, a rafinált ízlésű műbarátok, a régens, Caylus báró, Pierre Crozat stb. köre a rokokó par excellence életrehívója. Pellegrini különben éppen Crozat révén Watteau-t is személyesen ismerte s a párizsi paloták választékos, kifinomult, csillogó művészete nyilvánvalóan arra ösztönözte, hogy maga is a súlytalan derű, az időtől és valóságtól elvonatkoztatott idilli játék, a problémátlan dekoratív gazdagság tolmácsolója legyen. Mennyire távol áll ebben a körülményektől követelőén meghatározott s az angliai korszaktól mindinkább megerősödő törekvésében az egykorú velencei festészettől, az világosan kitűnik, ha művét Tiepolo szenvedélyes és realista fiatalkori alkotásaival, az udinei freskókkal s a Palazzo Sandi allegorikus mennyezetképével (1724-1726), vagy Piazzetta drámaian súlyos korai alkotásaival vetjük össze. A fejlődés menetének bizonyos fokú torzítása, Pellegrini franciaországi szerepének túlértékelése egy széles körben elterjedt s részben módosításra szoruló, nézetre vezethető vissza. Minthogy a monumentális festészet alkotásainak igen nagy hányada elpusztult s a fennmaradt töredék ismerete is meglehetősen hiányos, a feldolgozás aránytalanságaiból következően az olasz festők szerepe sokkal dominálóbbnak tűnik, mint az a maga idejében a valóságban volt. 24 Ha a XVIII. század első negyedének dekoratív festészetére vonatkozó adatok összességét figyelembe vesszük, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy az olasz vándorfestők hegemóniája már ebben az időben csökkenőben volt s a nemzeti iskolák kialakulása, a helyi mesterek érvényesülése korábban következett be, mint azt általában eddig feltételezték. Elég ha itt példaként rámutatunk arra, hogy a század elején a londoni Szt. Pál katedrális kifestésére jelentkező olasz festőket teljesen mellőzik, s nem Ricci, nem is Pellegrini, hanem az angol James Thornhill kapja a megbízást. Sebastiano Ricci HamptonCourt-i foglalkoztatásával az angol kincstár szegül szembe, éppen mert hazai mestereket kíván előnyben részesíteni. A korszak talán legjelentősebb német mecénásai, a Schönbornok ekkoriban sorozatosan nem olasz mestereket (Joh. Rudolf Byss, 23 Antonio Bellucci mennyezetképein (Bensberg), Sebastiano Ricci festményein (Firenze, Pal. Marucelli), G. Quaglio freskóin a század első negyedében általában kevés alak szerepel s a figurák a képtérhez viszonyítva nagyobbak. A római és nápolyi iskola, a Cortona és Pozzo követők nagyobb tömegeket mozgatnak, dinamikájuk, térelosztásuk, illuzionista törekvéseik azonban szorosabban gyökereznek a barokk hagyományokban. Charles de la Fosse — az idők során elpusztult — mennyezetképeit a londoni Montague palotában, Pierre Crozat párizsi házában és Montmorency-i villájában Pellegrini, aki e helyeken sűrűn megfordult, jól ismerte. 24 «Übrigens müssen die Italiener bekennen, dass die berühmten Maler anietzt bey ihnen gar rar werden» jegyzi meg 1730-ban Joh. Georg Keyssler (Neueste Reisen durch Deutschland, Böhmen, Ungarn, die Schweiz, Italien und Lothringen. Hannover, 1751. I. 22.). Az olasz festők díjazása is alacsonyabb már ebben az időben. Erre vall legalábbis a svéd Tessin gróf megjegyzése, midőn Velencébe megy mennyezetfestőért «puisque les prix du travail y sont plus bas que chez les Français ». S i r e n, O. : Dessins et tableaux de la renaissance italienne dans les collections de Suède. Stockholm, 1902. 103.
