Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 21. (Budapest 1962)

PUPPI, LIONELLO: Angelo Zotto és néhány padovai freskó a XV. századból

ANGELO ZOTTO ÉS NÉHÁNY PADOVAI FRESKÓ A XV. SZÁZADBÓL A padovai S. Giustina benedekrendi apátság régi refektóriumának hátsó falán egy nagyméretű Keresztrefeszítés nemrégiben feltárt töredéke lehetővé teszi, hogy konkrét alapokon és biztos stilisztikai bizonyítékkal újra tárgyaljuk Angelo Zotto festő problémáját, akit eddig csak a padovai és venetói művészettel foglalkozó régi művészettörténészek rövid és ellentmondó idézeteiből ismertünk. Egyrészt újra felfedezhetünk egy talán nem elhanyagolható művészegyéniséget, másrészt tisztázhatunk egy évek óta fennálló félreértést. Ezenkívül, véleményünk szerint, a feltárt töredék lehetőséget nyújt még egy minket régebben érdeklő attribuciós probléma megoldásához is, két jelentős freskó-részlet mesterének meghatározásához, melyek közül az egyik a budapesti Szépművészeti Múzeumban, a másik a padovai Museo Civicóban van. A kérdés megoldásához hozzátartoznék, hogy egyben a XV. század utolsó negyedének padovai festészetéről is beszéljünk, melyet még nem kutattak át a maga teljességében és különösen nem abban a tekintetben, hogy szálai mennyire erősen kötődnek Mantegnához ; ez azonban nem feladatunk, mi megelégszünk ez alkalommal csak azoknak az általános problémáknak az érintésével és elmélyítésével, amelyek a számunkra kitűzött feladat vizsgálatához tartoznak. A S. Giustinában napfényre került töredék — mely sajnos eléggé csonka és sérült, s melyen alig látható a jó lator alakja (éppen ezért nem is kíséreljük meg az alak reprodukálását), viszont sokkal jobb állapotban maradt fenn a Keresztrefeszített Krisztus lábszára és mögötte a remek dombos háttér a fallal körülvett várossal (18. kép) — kétségkívül ahhoz a « Crocifiggione del Signore con figure grandi al naturale »-hoz tartozik, amelyet Brandolese 1795-ben

1 Moschini pedig 1817-ben

2 látott és említett és amelyet mind a ketten Maestro Angelo Zottónak tulajdonítottak és az apátság iratainak segítségével 1489-re datáltak. A mű — mint ahogy Muraro a számunkra oly fontos jegyzetében

3 megemlíti — 1826-ban, « quando l'antico refettorio fu trasformato in ospedale degli invalidi e quindi in caserma», helyrehozhatatlan csorbításokat és sérüléseket szenvedett. Az a kevés, ami megmaradt belőle, mészréteg alá került, amely alól a második világháború egyik bombázásának következtében bukkant újra elő. Cavalcaselle a S. Giustina kolostor sekrestyéjének előterében levő, sok darabból álló freskótöredéket vizsgálva arra gondolt, hogy azok Angelo említett nagy festményének a darabjai, amelyeket a falról letéptek és az 1 Brandolese, P. : Pitture, sculture, architotture ... di Padova. Padova, 1795. 99. 2 M o s c h i n i, G. A. : Guida per la città di Padova all'amico délie belle arti. Venezia, 1817. 133—134. 3 Muraro, M. : Pitture murali nel Veneto e tecnica dell'affresco. Catalogo. Venezia, 1960. 92.