Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 19. (Budapest 1961)
PIGLER ANDOR: Az északi elem Lorenzo Lotto művészetében
seggel. Ilyenek a rendkívül sokszerűen árnyalt individualizmus, amelynek következtében Lotto a velencei művészet nagyjai között a legkevésbé típusalkotó, továbbá a lélektani vonásoknak párját ritkítóan gondos kidolgozása, a meleg természetszemlélettel összefüggő, finomérzésű intimitás, és végül a kedvtelés bizonyos meglepő furcsaságok, bizarr vonások alkalmazásában. Akár folyt Lotto ereiben északi vér, akár nem, ezeknek a tulajdonságoknak összessége és mutatkozásuk az oeuvre egészében arról tanúskodik, hogy a mester állandó rokonszenvvel viseltetett az Alpokon túli művészet iránt. Olyan érzékeny, mozgékony, a behatásokra könnyen reagáló lélekalkat volt, hogy bizonyára a kínai vagy indiai művészet is nyomot hagyott volna alkotásmódján, ha történetesen ismerte volna ezeket. Az északi elem azonban nemcsak járulékos, esetről esetre jelentkező, kuriózumszerű vonás nála, hanem mélyenfekvő réteg, amely a legkorábbi alkotásoktól kezdve mindvégig figyelemmel kísérhető, vallási tárgyú kompozícióin éppúgy, mint portréin. Most egy olyan képmást illesztünk műveinek már eddig is szinte megmagyarázhatatlanul gazdag sorába, amelyen az északi stílusrokonság különösen szembeszökő, s a megállapítás érdekességét nagymértékben fokozza az ábrázolt személyiség is, akiben német embert, mégpedig korának egyik legkiemelkedőbb egyéniségét kell látni (26. kép). A Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő, 107,5x89 cm méretű, vászonra festett képen középkorú, szikár pénzember jelenik meg : fagyos bálvány, mint valami megújhodott Mammon. Idegenszerűségét fokozza a borotvált, clownszerű arcon ülő, megkövült mosoly. A baloldalon szürkésbarna, jobbra melegbarna háttér előtt, szőrmeszegélyes fekete ruhájában feszesen álló férfi jóval csípőn alulig látható, s a balkezével felfüggesztett finom mérlegre készül helyezni az előtte halomban fekvő aranypénzeket. Nem lényegtelen, hogy fekete sapkája német szabású. A függélyes vonalak hangsúlyozása éppoly meghatározóan szól bele az összhatásba, mint a színezés rendkívüli tartózkodása. Feketén, barnán és fehéren kívül ami más szín jelentkezik, az bármilyen halkan is, mind az asztali csendéleten húzódik meg. A józan rendtartással, szigorúan a képsíkkal párhuzamosan elrendezett tárgyak, a zöldes tintatartó, rajta vörösesbarna kis edénnyel, a kékeszöld zománccal borított művirág-csokrocska, a mérleg intarziás, melegbarna ládája, a két rendkívül festőién kezelt, sárgásszürke üzleti könyv, rajtuk réztányór további aranyakkal, mind azzal az élettelen dolgok iránt is odaadó szeretettel van megfestve, amely Lotto művészi egyéniségének egyik legjellemzőbb sajátossága (27. kép). Míg a csendéleti rész felfogása és festésmódja annyira Lottóra vall, hogy valóságos szignatúra val ér fel, az arc és kezek említett merevsége egészen más jellegű és kétségtelenül valamely külső körülményből származik. Egyedül a kezeknek a rajza még nem lenne meglepő, hisz Lotto sokszor csak kevés gondot fordított az emberi alaknak és a kifejezésnek erre a tényezőjére ; kirívó példa a londoni National Gallery Családi csoportképén az asszony jobb keze. 10 De a nagy síkokkal mintázott arc üres fölényessége, amint nem keresi a kapcsolatot a szemlélővel, hanem szemeinek divergáló tekintetével túlnéz fölötte, merőben különleges jelenség Lotto portréművészetében, és meg kell vallani, nem kismértékben megütközést kelt. E kettősséggel kapcsolatban mindenesetre figyelmet érdemel az is, hogy a festési alapul szolgáló, nagyon finom szövésű vászon a bal kéz magasságában, vízszintes irányban toldott. Ennek ellenére sem állhat meg az a gyanú, hogy a felső, <<hűvös», igazi közvetlenség nélkül előadott részlet nem ugyanattól a kéztől származna, mint az alsó, «meleg>> szféra, vagyis a nagy odaadással megfestett csendélet. Legjobb cáfolatot szolgáltatja 10 Vö. Berenson, B. : i. m. 363. kép.
