Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 19. (Budapest 1961)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Az A. P. Z. festő munkásságához
például s. antimoi hydriáján is látunk, s az edényforma sem utal sepulchrális használatra. A mester konvencionális vázáinak tömege azonban még ennyire konkrét értelmezést sem enged meg ; az álló és ülő nő- és ifjúalakok újra meg újra ismétlődő elrendezésben egyszerűen „találkozási" jelenetekben lépnek fel ; ezek közé tartozik a drezdai Albertinum egy nagyméretű hydriája is, rajta álló nőalak és vele szemben ülő ifjú ábrázolásával (23. kép). 14 Távolról sem ilyen konvencionális a stockholmi Nemzeti Múzeum egy ugyancsak a mester kezére valló harangkratérja (24—25. kép), 15 amelynek hátsó oldalán a budapesti skyphos két ifjúalakja ismétlődik meg, főoldalán azonban a mester oeuvre-jében igen ritka mozgalmassága jelenet látható : balra futó ruhátlan ifjú, saruval és fején szalaggal, jobb kezében situlával, felemelt baljában pedig köpenyével és egy kantharossal, amelyet az őt eksztatikus táncmozdulattal, révült fejtartással követő, koszorút és felemelt tympanont tartó nőalak felé emel. Az apuliai vázafestészetben gyakori jelenetnek különösen nőalakja sikerült, s mutatja, hogy ez a saját maga utánzásába fulladó mester nagyobb igényeket is ki tudott volna elégíteni, mint amelyeket campaniai vevői támasztottak vázáival szemben. A jelenetet lehet egyszerű Hornos-motívumnak is értelmezni, de nehéz volna megcáfolni azt a nézetet, amely az ilyen és ehhez hasonló képek alakjaiban « Hadés thiasosának » részvevőit látja. Beazley már a mester elnevezésében is hangsúlyozta, hogy legfeltűnőbb vonása az a szoros kapcsolat, amely a későapuliai vázafestészethez fűzi. Azt sem tartotta lehetetlennek, hogy Apuliából bevándorolt festőről van szó, annyira egyeznek típusai, kompozíciói, ornamentális motívumai az apuliai vázákról jól ismertekkel. Valóban, sírjelenetei, nőalakjai, de még a képmezőben és az alakok kezében levő ágak és a jelenetek fölötti jellegzetes kettős babérágak is szinte az apuliai vázafestészetből lépnek elénk, ugyanakkor azonban a mester —- mint láttuk —• bizonyos tekintetben temperamentumának megfelelően válogatott az apuliai vázafestészet típustárából, s nem egy szál fűzi az egykorú campaniai festőkhöz ; edényeinek fülei alatt s olykor az alakok között megjelenő jellegzetesen campaniai „palmettafa" motívumai is ezekhez kapcsolják. Az apuliai művészetnek ez az erősödő hatása Campaniában, amelyet legjobban az A. P. Z. festő munkássága mutat, nem elszigetelt jelenség. Apulia helyi elemekkel kevert görög művészetének elsősorban központjából, Tarentumból, de több más gócpontjából is kisugárzó hatása a IV. században egész Magna Graeciában a kultúra és a művészet sok területén érezhető volt, 16 de számunkra a legjobban a vázafestészetben megfogható. Lucania e tekintetben jóformán Apulia provinciájának tekinthető, 17 és a legutóbbi évek ásatásai nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a paestumi vázafes14 Ltsz. 115; magassága: 45,8 cm. Az álló nőalak sakkosban, kezében szalag, illetve doboz ; az ifjú székre terített köpenyén ül, koszorús fejjel, jobbjában legyező, a székre támasztott baljában magas szárú babérág. A két alak közt kis palmettafa, fölül a budapesti és new yorki skyphosról is ismert kettős babérág, az ifjú mögött a földből felnövő kis babérág. A fülek alatt baloldalt női fej s a k k o sban, jobboldalt palmettafa, hátul nagy álló palmetta, két oldalán spirális-ággal. 15 Ltsz. NM Ant. 17 ; magassága : 33 cm ; szájátmérő : 30,3 cm. III. Gusztáv király vásárolta Nápolyban 1784-ben. — A vázára vonatkozó adatokért, a fényképekért és közlésük engedélyezéséért ezúton is hálás köszönetet mondok Oscar Antonssonnak, a stockholmi Nemzeti Múzeum antik gyűjteménye igazgatójának. 18 A tarentumi művészet itáliai hatásáról további irodalommal Ciaceri, E.: Storia deUa Magna Grecia II. Milano, 1927. 473 — 6 ; Wuilleumier, P. : Tarente des originesàla conquête romaine. Paris, 1939. 673 — 6. Vö. még újabban S chweitzer, B. : Stud. D. M. Robinson II. Saint Louis, 1953. 149 — 56 ; etc. 17 Vö. Trend all, A.D.: i.m. I. 5-8.
