Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 18. (Budapest 1961)
PUPPI, LIONELLO: Giorgione „Cristo e il manigoldo" c. képének egy régi másolata
gusába sorolta. E művész 1514 után adatokkal nem mutatható ki. 14 Máshol keresendő tehát a mesterkérdés megoldása, mindazonáltal a probléma tisztázása különösebb nehézségeket nem jelent. Krisztus fejének a Louvre-ban őrzött 1641. sz. és a modenai Estense 47. sz. Kereszt vivőjével (35. kép) való összehasonlítása azonnal Francesco Zaganelli 15 nevét sugallja. A budapesti festmény neki tulajdonítható s e feltételezést a behatóbb vizsgálat csak megerősíti. Képünk tökéletesen illik az 1520—1531 között keletkezett Cotignola-képek közé. Ez időben szakított a festő a quattrocentoszerkezettel, ekkor váltak korrrpozíciós szkémái nyugtalanokká és gyötrődőkké. Műveiben „un eccentrico e torturato espressionismo di accezione anticlassica" nyilvánult meg, ahogy ezt nemrégen Martini 16 fogalmazta meg és ahogy az ékes bizonyossággal a ravennai múzeum Keresztrefeszítésén, valamint a bolognai képtár igen értékes Levétel a keresztről c. képén mutatkozik meg, amely stílusát tekintve tárgyalt festményünkhöz oly közel áll. Buscaroli egy értékes tanulmányában, — mely főleg adatszerű közléseivel érdemes a figyelemre s kevésbé kritikai analízisével és magyarázataival (amelyre nézve Longhi 17 értekezése továbbra is alapvető munka marad) Zaganellinek a bolognai Levétel a keresztről korszakában, tehát 1525 körül, az esti megvilágítások iránti hajlamát helyesen ismerte fel. Megállapítását egyébként Michiel 18 is megerősítette. A budapesti Krisztus teljes mértékben tükrözi ezt a hajlamot és ily módon tökéletesen beleillik e korszakba. Elegendő csak azt megfigyelni, hogy egy éles fénycsóva hatására, amely az időtlen és ólmos hangulatú éjszakában az alakokat életre kelti és elhatárolja egymástól, miként válnak e szereplők valóban plasztikusakká, S miként bomlik fel a váratlan megvilágítás következtében a mintául vett fametszet kompozíciós rendje és egyensúlya, hogy új elemekkel • feszült és nyugtalan drámaisága kompozíciós rendet és egyensúlyt teremtsen. Cikkünk befejezése előtt kívánatos hangsúlyozni, hogy Zaganelli, festői alkotásainak kiindulásához, igen gyakran használt fel német, Schongauertől és Dürertől származó metszeteket és karcokat, amint ezt Buscaroli és Martini 19 is elismerte. Csupán genetikus kapcsolataik feltárása volt alkalmas arra, hogy a mesternek 14 Solario működésének legutolsó megbízható dátuma a bristoli City Art Gallerybeli « Sacra Famiglia a donátorral, Paul Withpole-lal » « cartiglio »-jából vonható le. Középső pannója egy hármas szárnyasoltárnak, amelynek két szélső szárnya alexandriai Szt. Katalin és egy angyal, és Szt. Dorottya és egy angyal, — ahogy ezt Berenson megjegyzi (id. m. 171). — a londoni National Galleryben van. Gronau (S. A. — : Thieme— Becker : Künsterlexikon. XXXI. Leipzig, 1937. 225) joggal vonta kétségbe Caravita (I codici e le arti a Montecassino. III. Montecassino, 1870. 10 sk. idézi Gronau) bizonytalan információját, amelynek értelmében Solario 1518-ban a montecassinoi apátság részére freskókat készített volna. Solariora vonatkozólag vö. ugyancsak Van Marie, R.: The developcment of the Italian Schools of painting. XVIII. The Hague, 1936. 488 — 506. 15 Ezúton szeretném kifejezni legmélyebb köszönetemet Roberto Longhi-nak, aki a fényképes reprodukció alapján oly előzékenyen irányított engem nagy tekintélyével a Zaganelli attribució felé. A Cotignola által felhasznált metszetek eUenőrzése céljából szükséges figyelmeztetni arra, hogy a modenai Krisztus is minden bizonnyal egy metszet közvetítésével giorgionei prototípusból származik : abból a bostoni Keresztvivőből vezethető le, amelynek másolata Budapesten is látható. 16 Martini, A.: Catalogo della Pinacoteca di Ravenna. Venezia, 1959. 187 —193. 17 Buscaroli, R.: La pittura romagnola del '400. Faenza, 1931. 334—367; különösképpen 347 és köv. lapok ; ' Longhi, R.: Saggi in Francia. A Vita Artisticaban. 1927. 66 sk. Vö. G n u d i, C: Catalogo della Mostra di Melozzo e del Quattrocento romagnolo. Forli, 1938. 138; Kunze, L: Thieme— Becker : Künstlerlexikon. XXXVI. Leipzig, 1947. 382-383. 18 Morelli, G. — Frizzoni, G.: Notizia di opère di disegno. Bologna, 1884.37. 19 Buscaroli, R.: id. m. 365 ; Martini, A.: id. m. 193.
