Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)

BOSKOVITS MIKLÓS: Bolognai „Imago Pietatis”

az alaptípus bizánci eredetű és a XII. század második felétől kezdve tűnik fel. Valószínűleg a jeruzsálemi Szent Sír templom egy elveszett képére vezethető vissza.

4 A Vir Dolorum itáliai ábrázolásain már a XIII. század végén megfigyelhető az a törekvés, hogy a római és jeruzsálemi őstípus által hagyományozott, halálon túl is uralkodó Krisztus-alakot inkább emberi szenvedésében jelenítsék meg, és a Keresztrefeszítés jelenetének Máriájával és Szt. Jánosával összekapcsolva valahogyan történetileg is elhelyezzék a passió eseménysorozatában mint zárójelenetet, összefoglalást. A kompozíció szempontjából azonban a XIV. század második feléig a két mellékalak nem lép Krisztussal közvetlen kapcsolatba, csak gesztusaikkal fejezik ki hozzátartozásukat ahhoz, akit néha még külön is keretbe foglalva, mint képet a képben jelenít meg a festő.

5 Ettől kezdve azután fokozatosan feloldódik ez a hangsúlyozott különválasztottság. Mária és Szt. János a halottsiratók passzivitásából kilépve tevékeny szereplőkké válnak, és mint támogatói adják magyarázatát a halott test álló helyzetének. Előbb két kezét fogják meg, majd az anya a ,.Levétel a keresztről" ábrázolásból jól ismert mozdulattal magához öleli fiának fejét, János pedig az elernyedt kezet szorítja ajkához. Eközben a szimbolikus ábrázolás, a gregoriánus típus időtlensége eltűnik. Megváltozik Krisztus ábrázolása is : a lezárt szemek félig kinyílnak, a mell előtt keresztberakott kezek elmozdulnak helyükből, új képtípus alakul ki, amely különösen Velencében él sokáig a Belliniek, Crivelliek kezén.

0 dolorum" ábrázolásaival kapcsolatban lásd a következő összefoglalásokat : Mâle, E.: L'art religieux de la fin du moyen âge. Paris, 1922. 98 skk ; E n d r es, J. A.: Die Darstellung der Gregoriusmesse im Mittelalter. Zeitschrift für christliche Kunst XXX, 1917. 11 —12. sz.; Osten, G. von der: Der Schmerzensmann. Berlin, 1935, és legújabban B o r c h g r a v e d'A 1 t e n a, J. de : La messe de Saint Grégoire. Bulletin dos Musées Royaux des Beaux-Arts. Bruxelles, 1959. 3 — 34; valamint a 4. sz. jegyzetet. i A jeruzsálemi ikonból csak egykori zománc képecskékkel díszített fémborítása maradt meg, amely valószínűleg a XII. század második feléből származik. Az ikon Krisztus felső testéből valószínűleg csak kis részt mutatott, a zománcképecskék viszont, amelyeken Mária és János alakját, a „Hetimasia" ábrázolását a lándzsával és szivaccsal, továbbá a kereszt és a szarkofág ábrázolását sejtetik. Mersmann, W.: Schmerzensmann (Düsseldorf, 1952. VII.) c. művében éppen ezért a római S. Croce képét is egy eredetileg nagyobb kompozíció töredékének tartja. Indokolása azonban nem látszik eléggé megalapozottnak. Vö. még: Millet, G.: Recherches sur l'iconographie... Paris, 1916. 483 skk és S c h r a d e, H.: Beitraege zur Erklaerung des Schmerzensmannbildes. Beitraege zur neueren Literaturgeschichte N. F. XVI, 1930. 5 A Vir Dolorumnak Máriával és Szt. Jánossal való összekapcsolását látjuk már a torcelloi Museo Provinciale 1300 körüli tábláján, (repr.: Burlington Magazine LXXXIX, 1947. 210.), a ravelloi S. Giovanni del Toro csak kevéssel későbbi cavallineszk freskóján (repr.: L'Art e N. S. II, 1931.) és igen gyakran a síi emlékplasztikában a XIV. század második tizedétől kezdve. Ez utóbbiaknál rendszerint csak három külön kereteit mellkéj) egymás mellé helyezéséről van szó. A római kép önállóságának egy nagyobb kompozíción belüli megőrzésére törekszik azután az a megoldás, amelynél az adoráló mellékalakok közt Krisztus külön keretben (vagy fülke-szerű építményben) helyezkedik el. Ilyent láthatunk az arezzoi képtár egy sienai eredetű képén (repr.: Rassegna d'Arte XV, 1915. 82.), vagy a vatikáni képtárnak egy marchei iskolához tartozó kis tábláján, amely 1958-ban a bruxellesi ,,

Imago Christi" kiállításon volt kiállítva. (Repr.: Tentoonstelling ,,

Imago Christi." Antwerpen, é. n. 47. kép). 6 À gregoriánus típus kötöttségének felbomlása jól megfigyelhető a firenzei trecento predellaképein. Példának említeném Niccolo di Pietro Gerini vatikáni poliptichonját (repr.: Van Marie, R.: Italian Schools of Painting. III. The Hague, 1924. 354. kép) vagy a firenzei S. Martino a Mensola oltárképét (Orcagna követőjének müve 1391-ből ; repr: Mitteilungen des Kunstbistorischen Instituts in Florenz VIII, 1959. 247). Ezeken a képeken a három alaknak egy csoporttá fűzése még nem történt meg, Mária és Szt. János csupán megfogják Krisztus eddig mereven keresztbetett kezét. Krisztusnak és anyjának bensőségesen egybekapcsolódó alakját láthatjuk az ,,Accademia Annuntiatio