Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 15. (Budapest 1959)

MOLNÁR ZSUZSA: Megjegyzések Camille Corot négy rajzáról

MEGJEGYZÉSEK CAMILLE COROT NÉGY RAJZÁRÓL A Szépművészeti Múzeum, grafikai gyűjteményének XIX. századi francia rajz­sorozatában néhány jelentős Corot művet őriz. E rajzok —- mint a múzeum Corot képei is — a művész különböző korszakaiban készültek, s így végigvezetnek szinte egész pályafutásán. Bár Corot rajzművészete festészetétől elválaszthatatlan, a rajz mégsem volt számára csupán a képalkotás alárendelt eszköze, hanem önálló és ked­velt műfaj, melyben, mint festészetében is, sok újat hozott. A maga korában és a halála utáni évtizedekben nem értékelték mint rajzolót érdeme szerint, azóta azonban igazságot szolgáltattak Corot-nak, s lapjait a legnagyobb gyűjtők és múzeumok igye­keztek megszerezni. 1 Az a négy rajz, melyhez most néhány új adatot szeretnénk fűzni, az első világháború előtt és a két háború között került a gyűjteménybe, magyar magántulajdonból. 2 Legrégebben, 1911 óta van a múzeum tulajdonában a fiatal Corot első olasz­országi tanulmányútjának (1825—1828) egyik legszebb rajzi emléke, hagyatéki bélyegzővel ellátott lavírozott tussvázlat, a Colosseum több nézetével (36. kép). 3 Bár Robaut katalógusában nem szerepel, kétségtelenül datálható, minthogy felső sávján Corot „Vue du Colisée . . ." (1826) című festményének pontos vázlata talál­ható. 4 Rómában tartózkodásának első hónapjától kezdve kedvelt témája volt a Colosseum, számos rajzon és festményen megörökítette. Valamennyi változat közül a fent említett a legérettebb, amelyet párdarabjával, a szintén a Earnese-kertek felől festett Eórum látképével, 5 halála előtt, mintegy végrendeletképpen ,,a múzeum­nak" szánt, ezzel is jelezve, hogy korai művei közül ezeket értékelte a legtöbbre. Valóban ez a képe hozta meg számára azt az elismerést, amellyel tekintélyét római festőtársai között megalapozta, 6 s ez egyetlen természet után festett képe, melyet 1 Sérüli az, M. : Canaille Corot. Quatorze dessins. Paris, 1939. 2 A rajzok adatait Hoffmann Edith kéziratos katalógusa felhasználásával közlöm. 3 Vázlatlap a Colosseum több nézetével. Tanulmány a Louvre 1826-os festményé­hez. Jelezve a hagyatéki bélyegzővel. Tuss, toll és lavirozás. 301x431 mm. Kleinberger Ferenc ajándéka. Ltsz. 1911-229 ; R ó z s a f f y, D. : Une exposition de dessins français de XV e au XX e siècle au Musée des Beaux-Arts de Budapest. Le Bulletin de l'art ancien et moderne, 1933. 382 — 383; P a t a k y, D. : Von Delacroix bis Picasso. Budapest, 1958. 6, 15. old., 18. tábla ; Kiállítva : Á Szépművészeti Múzeum Grafikai Kiállításain. 1918, 1933, 1934, 1936, 1943. 4 Louvre kat. 140 sz. Vászonra ragasztott papír. 28x48 cm. Jelezve: Corot Mars 1926. Hátlapján: Au Museum; Robaut, A.: L'oeuvre de Corot, II. Paris, 1905 66. sz. 5 Vue de Forum Romain. Louvre kat. 139. sz. Vászonra ragasztott papír. 28x45 cm ; R o b a u t, A. : id. m. II. 67. sz. 6 M o r e a u—N é 1 a t o n, Ë. : Histoire de Corot et ses oeuvres. Paris, 1905. 25,

Next

/
Thumbnails
Contents